Minden idők legnépszerűbb, a Krypton bolygóról ideszármazott hősét arról lehet megismerni, hogy tekintetével zúzza szét a Földet fenyegető meteoritokat, fél kézzel menti ki a kimenthetetleneket, ám egyébként egy introvertált, szárnyaszegett egyetemi matematikaprofesszor csajozási technikáival sem képes lépést tartani. Van neki ez a jó kis hendikepje is, igazi kettéhasadt egója, s így nézőit örök bizonytalanságra kárhoztatja.
A Superman újabb kalandjai című sorozat viszont félreérthetetlenül a metropolisi mamarazza, azaz Lois Lane újságírónő iránt táplált féllatens szerelmére koncentrál. A történetből csak kilencvenhárom és kilencvenhét között körülbelül nyolcvanhét rész készült el, és egy ideje nekiálltak ezt mind levetíteni nekünk napi adagokban. Főleg a gyerekeknek azért.
Amikor belenézek, elégedetten konstatálom, hogy Lois biológiai apja gonosz módon gyártja a korrupt kiborgokat, Lois és Clark mint beépített újságírók beválnak bárénekesnek és bártulajdonosnak is, legyőzik a veszélyes illatanyagokat és az aljas szexuális ösztönöket, elcsattan néhány csók, mindenki teszi a dolgát, a jók még jobbak, a rosszak pedig végtelen gonoszságukban a purgatórium kapujában tántorognak.
A múlt héten azonban szomorúan tapasztaltam, hogy a sorozat megadta magát az Isten-Haza-Család mozgalom filozófiájának. Lois számára kiderült, hogy az ő szupermanója azonos a több évtizede csak nyálát csorgató kollégájával, össze is házasodott a két szerelmes. Mégiscsak kiábrándító, hogy hősünk bevásárlásra, mosogatásra és rendszeres erekcióra pazarolja az erejét, amikor várnak rá a birodalmi lopakodók. Aki Superman, és van otthona, az azonnal repüljön ki belőle!
