Szerelem, nyár, Demjén – Itt a Hogyan tudnék élni nélküled? előzetese

December 12-én érkezik a mozikba az új magyar romkom, amelyben Demjén Ferenc örökzöld slágerei köré épül a történet.

A Hogyan tudnék élni nélküled? egyik főhőse Lili (Varga-Járó Sára), aki szerelme tragikus elvesztése után begubózva, magányosan tengeti mindennapjait, mígnem szülei lakásában rábukkan anyja naplójára és egy köteg szerelmes levélre. Miközben olvasni kezdi őket, megelevenedik előtte a múlt, a kilencvenes évek elejének egyik felejthetetlen nyara: Lili anyja, Eszter (Törőcsik Franciska) két barátnőjével a Balatonnál vakációzik. Eltökélte, hogy hűséges marad otthon hagyott, karót nyelt pasijához, terveit azonban alaposan összekuszálja, amikor megismerkedik Gergővel (Ember Márk), aki laza, vicces és van még egy nagyon jó tulajdonsága: egy zenekar frontembereként a szigligeti strandon lép fel a haverjaival (Marics Peti, Kirády Marcell). A Balaton parti nyár áthangolja a fiatalok életét, sőt, még a gyerekeik életére is hatással lesz.

A napjainkban, illetve harminc évvel ezelőtt játszódó zenés vígjátékban Demjén Ferenc legismertebb számait (Sajtból van a hold, Darabokra törted a szívem, Szerelemvonat, Jégszív, Jöjj vissza vándor stb.) fiatal színészek és zenészek éneklik. Köztük Törőcsik Franciska, Marics Peti, Ember Márk, Brasch Bence, Kirády Marcell és Varga-Járó Sára. Mellettük a további szerepekben Márkus Luca, Kovács Harmat, Seress Zoltán, Györgyi Anna, Medveczky Balázs, Markó-Valentyik Anna, Szántó Balázs és Barta Veronika lesz látható.

Forrás: Intercom

 

A producer Kirády Attila (Megasztár, Sztárban sztár, Pepe, Mintaapák, Holnap tali), a rendező, a számos nagy sikerű komédiát (Poligamy, Coming Out, Seveled) készítő Orosz Dénes. Forgatókönyvírói Kormos Anett (Mintaapák, A mi kis falunk) és Goda Krisztina (Szabadság, szerelem, BÚÉK, Csak szex és más semmi), aki egyben a film kreatív producere is. A Hogyan tudnék élni nélküled? képi világért Babos Tamás (A nemzet aranyai, Együtt kezdtük, Kaméleon) operatőr felel, míg a film zenéjéről Demjén Ferenc csapata gondoskodik.

Forrás: Intercom

 

A filmet 2024. december 12-én az InterCom mutatja be a hazai mozikban.