December 12-én érkezik a mozikba az új magyar romkom, amelyben Demjén Ferenc örökzöld slágerei köré épül a történet.
Liptai Claudia és Pindroch Csaba is benne lehetett volna Tímár Péter 1997-es zenés nosztalgiafilmjében, ami máig tartó retróhullámot generált az ezredfordulón.
Egy tragikus szerelem történeteként meséli el az énekesnő életét a Back to Black, és közben megkapjuk az összes nagy slágert.
Az áprilisban mozikba kerülő Back to Black továbbra is megosztja a rajongókat, akik szerint Marisa Abela nem is hasonlít a 2011-ben elhunyt énekesnőre.
A produkciót Anthony Kiedis magyarul is olvasható memoárja, a Scar Tissue – Chili a sebbe alapján forgatják.
Keleti Márton zenés vígjátéka minden idők legnézettebb magyar filmje, amelynek megdönthetetlen a rekordja. De cikkünkben további érdekességeket is találsz a vasárnap este a tévében is megtekinthető alkotásról.
Nem minden film állja ki az idő próbáját, vannak alkotások szép számmal, amelyek nem öregedtek túl jól – a komédiák frontján pedig talán még nehezebb a helyzet, és még nehezebb megfelelni az egyre változó közönség ízlésének. Kiválasztottunk azonban 10 olyan klasszikust (magyarokat is!), amelyeknek semmit sem csorbult a humora.
A Truman show, a 2001: Űrodüsszeia és a Mátrix hatása persze egyértelmű, de most Greta Gerwig rendező a Collidernek személyesen is elmesélte, milyen nehezebben tetten érhető inspirációi voltak még sikert sikerre halmozó filmjének.
A Radics Béla, a megátkozott gitáros nemcsak hogy kihagyott ziccer lett, de egyenesen az utóbbi idők legkínosabb moziélménye.
A mozis románcok legtöbbjében borítékolni lehet a végkifejletet, így ha még közbe is szól egy hatalmas jéghegy, a szerelmesek általában egymásra találnak. Van azonban néhány olyan példa is, amikor a pár tagjai nem egymás oldalán kötnek ki. SPOILEREK!
Kimazsoláztuk nektek, mi mindent érdemes megnézni az elmúlt pár év megjelenései közül, ha esetleg lemaradtatok volna valamiről.
Megtalálták a Back to Black című film Amy Winehouse-át Marisa Abela sorozatsztár személyében. A rajongók nem igazán elégedettek.
A sztár 6 perces álló ovációt kapott a Tár világpremierjén, a jelenleg is zajló Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Nézd meg az előzetest!
A Daniel Radcliffe főszereplésével készülő "Weird Al” Yankovic-életrajzi filmben játssza a popsztárt. De nem csak ő lesz Madonna a vásznon, ugyanis már keresik a főszereplőt az énekesnő pályafutását feldolgozó produkcióhoz is.
A film, amelyben (és ami után!) Lady Gaga és Bradley Cooper olyan hitelesen alakított duettező szerelmespárt, hogy az egész világ azt hitte: csakugyan szerelmesek. Cikkünkből további érdekességeket is megtudhatsz az Oscar-díjas alkotásról.