Igen, az első számú bökkenő a keret. A keret, ami mintha azért lenne odatéve, hogy valaki megkérdezze, minek van itt ez a keret, s erre azt a választ kapná egy másik tanácstalan nézelődőtől, hogy minek vagyunk mi itt. Ezek ketten aztán ki is mennek a nézőtérről, egy másik térbe, ahol erről beszélgetnek. Így maradunk mi, a többiek és nézzük tovább ezt a mívesen-brutálisan trágár keretet, ami széttör, és lehetetlenné tesz mindenféle értelmezést. Mellesleg jobb így nekünk, mármint hisztérikus ítéleteket felejtve nézelődni kifelé, a barlang száján az árnyékvilágba. Szóval legomboljuk a logikusnak tetsző erkölcsi gondolkodást, ha már maradunk. Miről? Miről gondolkodunk? Például arról, amit benne, a keretben látunk. Leporolt örök örvényt, bibliai ősmasszát, Sade-ot és aktust ó magyar!, ősmagyarul. Csinos: a szentségtörlés, mint szentségtörés.
Csak egy ember nevetett, de az mindenen. Nem én voltam. Persze semmi komoly, nem számítottam veretes Biblia illusztrációkra. Csak így elsőre nem volt időm, mindig akadt valami, ami elképesztett, mindig akadt valami, ami miatt szerettem volna már akkor másodszor látni-hallani, mert így kezdtem hasonlítani a tátott szájú, zöldszemű süketnémához, aki ott a végén a kuplerájban rácsodálkozik az Evangéliumról fellebbent koszos fátyolra. Mert Jeles filmje ismét fület és szemet kíméletlenül igénybe vevő, csodálatos, sűrű-sűrű szövet.
"No, innét már, úgy érzem, megyen a dolog a maga súlyán, mint az elszabadult vedér a kútba, csereg a láncon, hajcsa a nehézség, vagy mint a lepedőre, mikó mozit föstenek: ehon a grófné, rázza a keblit, rí, sivalkodik valamijé, nyalja a bajszát az édes kapitánnak?"
Ahogyan Jeles "Parasztbibliát" imitáló szövegkönyvének egyetlen cseppjéből is kitűnik, benne állandó merülések és kilépések ismétlődnek. A bibliai történetek kaleidoszkópszerűen váltakoznak egy mai történettel és bevillanó századelős dokumentum- és némafilmfelvételekkel. De maguk a bibliai részek sem csupán egy népszínmű atmoszféráját sugallják, azoknak számos ki- és befordítását, erotikus felhangokkal teli vagy szürreális verzióját is elhegedülik. (Gondolok itt például a félremesélt esetekre a Józsefet szülő madárral, meg a keresztre feszített majommal.) Jeles ismét felülírja játékfilm és dokumentumfilm stiláris kettősségét, s ezúttal színház és film, animáció és játékfilm különbözőségét is.
A rendező kezdetben erdélyi forgatást tervezett, majd a tuaregek közé indult, végül egy árnyszínház lett a megoldás. Nagy József orléans-i (egyébként felvidéki magyar származású) társulatának játéka, továbbá Nyakó Julia, Rutkai Bori és Hunyadkürty György közvetítik a bibliai jeleneteket, melyeket egy narrátor kommentál régies magyarsággal. A paraszti környezetben felhők és hegyek kivetített homokrajzai közt fénylő naplementék és felkelték jelzik tér és idő változásait. Jeles a "Parasztbiblia" töredékességéhez és stílusához hasonlóan, a teremtéstől a Jézussal foglakozó evangéliumokig terjedően válogatta a részleteket, de Thomas Mann azonos című regényét is megidézi egy helyütt (amikor egy angyal, a "szopottfejű" leszáll Józsefhez a kútba).
Mindezt egy meglepő keretbe építi bele, melyben egy strici alázza-kínozza legújabb szerzeményét, egy fiatal lányt, s ezt egy különös teremtmény szemszögéből látjuk. A számos hangalámondásnak köszönhetően néha csak nehezen érthető, automatikus írásszerű, tudatalatti szövegfoszlányok jutnak el hozzánk ebből az infrakamerával rögzített sztoriból. A két fő történetszál (mai és ősi) helyenként fedésbe kerül, helyenként pedig erősen taszítja egymást, akár egy múlt és jelen között keletkező örvény és tériszony.
Ez a film szemben a Fehér-Tarr-Janisch örök ismétlődésben hívő vonulattal, az Erdély-Bódy-Jeles hegygerincen gyalogol, a mindig újat kereső, sokkoló-kísérletező, avantgárd vonalon. Jeles formai kísérletei részben ismerősek lehetnek korábbi filmjeiből. Például a "Kis Valentinó"-hoz vagy az "Álombrigád"-hoz hasonlóan ismét számos szövegrétegből áll össze a film hanganyaga (hol eredeti hangot használ, hol megkér egy - tegyük fel - jegyszedő nénit, hogy hangalámondással kísérje azt). Másrészt az eddigiektől eltérően archaizált narrátor szöveget ír. A szöveges és vizuális rétegek zenei játékként hullámzanak egymáson. E játékos teremtőerő által vezérelt sokféleségség célja, hogy "túl a láthatón feltűnjön a néző előtt valami, ami nem látható", hogy főszereplővé lépjen elő a képzelet.
Jeles kaleidoszkópjában végtelen a tükörképek és törésvonalak száma. Ahogyan Forgách András mondja róla: "filmjei tele vannak olyan fordulatokkal és szintekkel, amelyek teljesen kiszámíthatatlanok, s mindig egy látószöggel több van bennük, egy nézésiránnyal több, mint az ember gondolná". A "József és testvérei" egy radikálisan provokatív film, melynek "idegenség és faragatlanság" ugyanúgy szerves része, mint az Ezeregyéjszaka típusú varázslat.
"...Azért csak hallják, s értsék meg kegyelmetek, ha van érkezésök, fogadják jószűvel, amit úgy kaptam magam is azoktól, kik a test abroncsaitól, s avult donga-bongáitól immá megszabadultak, s poraikat az elődök porával elkeverték, hallgassák kegyesen Józsefnek és testvérjeinek igaz történetét..." (részlet a filmből).
