Igen, mi is bedőltünk a címnek, azt hittük, hogy Viggo Mortensen is beállt a sorba, és szuperhősös filmet csinált, de mi sem áll távolabb a valóságtól. A világ legmenőbb színésze arról mesél nekünk, hogyan lehetünk önmagunk, ami nyálasnak hangzik, de nem az!
Viggo Mortensen mindig is elképesztő fazon volt, mindent el tud játszani, és dolgozott már dán, spanyol és francia nyelvű filmben is, verses kötete jelent meg, és minden szerepét óriási energiával és lelkesedéssel kelti életre, és ez a szerep igazán hálás feladat. A Sundance Filmfesztiválon hatalmas sikerrel debütált és azonnal a közönség kedvencévé vált, majd Cannes-ban az Un certain Regard szekcióba beválogatott Captain Fantastic egy apáról szól, aki hat gyerekével él valahol az erdőben, távol a civilizációtól, mindent megadva nekik, amit ő fontosnak tart, és semmit nem engedve a közelükbe, amit károsnak tekint.
A gyerekeket fizikailag is, erkölcsileg is keményen neveli, de boldogok, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem érkezik az anya halálhíre. Nem tudjuk, mi történt, csak azt, hogy az após megtiltja, hogy elmenjenek a temetésre, de a furcsa család mégis beül Steve nevű kék kisbuszukba, és elindulnak a civilizált világba, ahol meghökkentő felfedezések várnak rájuk. Csak egy példa: Mi az a kóla? – kérdezi az egyik gyerek az étlapot nézve. - Mérgezett víz, válaszolja az apja.
Egy ilyen történetnél rendkívül fontos, hogy mi is higgyünk a főszereplőnek, és ne csak egy jó szándékú különcnek, elvetemült hippinek vagy lehetséges szektavezérnek lássuk, Mortensen pedig ezer százalékig meggyőző. Van, amikor vicces, van, amikor halálosan komoly, és van, amikor rendkívül naiv. Mellette olyan ismert vagy közepesen ismert színészek tűnnek fel, mint Steve Zahn, Frank Langella vagy a most futó 11.22.63 című sorozatban szereplő George MacKay, aki a legidősebb gyereket játssza.
A rendező és forgatókönyvíró az inkább színészként ismert Matt Ross, akit például a Szilícium-völgy című vígjátéksorozatból ismerhetünk, és aki eddig egy játékfilmet készített, 28 Hotel Rooms címmel. Ha egy nagyobb stúdió készítette volna a filmet, már mindenki róla írna, de a forgalmazó a viszonylag ismeretlen Bleecker Street Media, mely most nyáron, július 8-án mutatja be a Captain Fantasticet, bár a cannes-i szereplés sokat dobhat a szereplésén. A hazai forgalmazásról nincs hír, de az ilyen típusú filmek gyakran jelennek meg a szeptemberben rendezett miskolci CineFest programjában.