Indiana Jones, köszöni szépen, él és virul, és azt se bánja, hogy Steven Spielberg mostanában tudós kincsvadászok helyett háromlábú hadigépkeppel közlekedő marslakókkal (Világok harca) és megtörtént terrorcselekményekkel (München) van elfoglalva.
Nem a Matthew McConaughey által megformált Dark Pitt az első Indiana Jones-klón, aki az utóbbi időben sikerrel pályázott az egyetemi katedrán kissé félszeg, de a Végzet Templomában vagy a Frigyláda körüli hercehurcák során felettébb hősiesen viselkedő ponyvahős hosszabb ideje üresen álló posztjára. Ugyanezzel kísérletezett a közelmúltban Nicolas Cage is, aki a Templomos Lovagok legendás kincsét kutatta Sean Bean gengsztereivel és a fél FBI-jal a nyomában A nemzet aranya modern díszletei között. Dark Pitt azonban távolról sem az a nagyvárosi ficsúr, mint Cage figurája: Clive Cussler nagy népszerűségnek örvendő kalandregényének hőse ugyanúgy otthon érzi magát a tenger mélyének hajóroncsai között, mint a Szahara homoksivatagában, de akkor sem jön zavarba, ha egy bajba jutott szépségen kell segítenie nehéztüzérségi segédlettel.
Pitt és társai ezúttal még a szokásosnál is nagyobb bajba keverednek, amikor a legendás Halálhajó keresésére indulnak. Az amerikai polgárháború idején rejtélyes körülmények között eltűnt, felbecsülhetetlen értékű rakományt szállító csatahajó utáni hajsza során hőseink a Szahara legveszélyesebb vidékeire vetődnek, ahol nemcsak a vízhiánnyal, a bennszülött lázadókkal, és egymás favicceivel, hanem egy gonosz összeesküvés hátterében álló hadúrral és annak teljes hadseregével is meg kell küzdeniük.
Az első-filmes Breck Eisner nemcsak jó helyre született (a kedves papa Michael Esiner, a Disney-birodalom első embere), de jó helyen tanulta ki a rendezés mesterségét is. A fiatal reklámfilmes remekül ért a szemfényvesztéshez és úgy sózza ránk ezt a kissé vékony és nem túl eredeti történetet, mintha legalábbis az évszázad üzletét kínálná. Látványos akciójelenetei, a szellemes dialógusok és a szemkápráztató sivatagi naplementék (Penelope Cruz terepszínű kiskosztümjeiről nem is beszélve) megteszik a magukét: megbocsátunk a Szahara gyengeségeinek és örülünk a könnyen szerzett szórakozásnak.
