Ken Loach új filmje épp csak annyiban tér el az életműtől, hogy vérdrámázás helyett műfajtiszta vígjáték. Ha ez baj, akkor sajnáljuk. Amúgy örülünk.
Tolvajnyelv
Az most már tényleg közhelyszámba megy, de nem baj, öröm ezt leírni, mert öröm hallgatni, konkrétan ugye azt az angolt, amit Ken Loach filmjeiben a srácok tolnak, mert köszönőviszonyban is alig van a Cambridge-ben használatos dialektussal, illetve, ha egyik a másikra ráköszön, na abban nem volna köszönet. Nem vagyok az angol nyelv szakértője, de ez valami csuda, tényleg, ezért is szoktuk mondani, hogy Loach filmjeit csak eredeti nyelven, felirattal érdemes nézni, mert ezt nem lehet szinkronban visszaadni, ezt a pluszt, amely öklömnyi vastagon tesz hozzá a karakter-, illetve azokon keresztül a hangulatfestéshez. Mert a brit rendező legszívesebben alsó-középosztálybeliekről, külvárosiakról, kicsit tahókról, mindenképp periférián élőkről szeret mesélni, akkor is, ha súlyos kérdéseket feszeget, mint általában, akkor is, ha komikus oldalról közelít, ahogy tette azt már a Barátom, Eric esetében is, és most újra.
[img id=372152 instance=1 align=left img]Robbie Hood
Robbie néhány sorstársával együtt bíróság által kiszabott közmunkát végez, ebből sejthető, hogy kisstílű tolvajokról, rendbontókról, hülyegyerekekről van szó, akiket fülön csípett a törvény, de szellemi szintjükre is tekintettel az ítész nem küldte őket rács mögé, elég, ha kifestik a művházat, meg kigazolják a temetőt. Robbie helyzete annyiban kacifántosabb, hogy régi ellenfelei, valamint terhes barátnőjének családja is folyamatosan vadásznak rá. Pedig mint elítéltnek, elég egyetlen akár látszólagos félrelépés, és aligha tudja meggyőzni még egyszer a bíróságot a jogos önvédelemről. Így viszont az ő bordái bánják, illetve nem találkozhat időközben megszületett kisfiával sem. A többiek pedig azok, akiket eleve "többiek" címszó alatt szokás jelölni forgatókönyv-vázlatokban, az egyik bolti szarka, a másik csak simán ütődött és így tovább. És attól kezdve, hogy ezeket az uram bocsá' Üvegtigris-figurákat megkaptuk, a maguk kis háttérsztorijával, tényleg már csak egy másik előre gyártott formába kellett Loach-nak tartalmat öntenie, ez pedig "a nagy balhé" nevezetű meglepő írói fordulat.
Kisujjból kirázva
Világos, hogy Cannes egyik – méltán – kedvenc alkotója akkor is önmaga bír maradni, ha látszólag valami egész másba fog. Vagy ellenkezőleg: nem bír másba fogni, akármi is a terve, úgy jár, mint a viccbéli gyárban, ahol mindig tank lesz azokból a hűtő-alkatrészekből. Nézőpont kérdése. De a végeredmény szinte kivétel nélkül örömre ad okot, mert Ken Loach szemén át látni a világot, de legalább is Nagy-Britanniát, páratlan moziélmény. Hihetetlen empátiát mutat főhősei iránt, rajong értük azok minden esetlenségével, hibáival, kisebb-nagyobb bűneivel együtt és ez a rajongás elkerülhetetlenül ragad át a nézőre is. És ha amúgy tőle nem feltétlen megszokott módon itt most minden kerek egész lesz a végén, bármennyire is szilánkosra tört életek voltak még két órával korábban. Ennél fogva mondhatjuk, hogy egy könyörtelenül realista alkotó cseppet sem realista alkotása a Szesztolvajok, ezen a szinten tulajdonképpen ujjgyakorlat. Egyetlen vitatható pontja, amikor annyira komikus akar lenni, hogy egy szereplőjével megitat egy kancsó turhás köpetet, és legyünk konzekvensek, ha egy Adam Sandler-filmben ezt nem tartjuk viccesnek, akkor Ken Loach esetében sem lesz az.
Kinek ajánljuk?
- Aki maga is szakértője a nemes italoknak, nem csak zugivó.
- Akit örömmel tölt el egy szegény sorsú, de kedves fickók felemelkedését bemutató vígjáték megtekintése.
- Angol-szakosoknak.
Kinek nem?
- Aki a Halál sugárúthoz hasonló komolyabb és komorabb drámákat szereti a rendezőtől.
- Akinek semmit tud arról, mi az, hogy külvárosi életérzés.
- Akinek épp elég jó egy Adam Sandler-vígjáték is.
8/10
