Mit tesz egy átlagos vadnyugati férfiember, ha rokonát vagy ismerősét emberevő indiánok ragadják el? Hát az ördöggel is cimborálva a nyomukba ered, hiába mondják a szakértők, hogy semmi esélye a túlélésre.
Az eredeti angol címben – Bone Tomahawk - szereplő csont tomahawk vagy csontszekerce valaha létező fegyver volt. Egy nagy termetű emlős állkapcsának külső felét borotvaélésre csiszolták, de a belső, fogazott felét is használták, és borzalmas sérüléseket lehetett vele okozni. Az első feljegyzett használója a bibliai Sámson volt, aki egy szamár állkapcsával vert agyon „ezer filiszteust”.
Ilyen primitív, mégis szörnyű fegyvert használnak a film negatív főhősei, és a fenti ismeretterjesztő rész azt hivatott illusztrálni, hogy nem éppen finomkodó alkotásról van szó, sőt. A Csontok és skalpok nem csak nyers, hanem helyenként brutális, mégis izgalmas és szórakoztató.
Bright Hope poros kisváros a Vadnyugaton, ahol a férfiak nagy része a film elején épp marhát hajt jó messzire, így csak páran tartózkodnak itt, amikor először egy gyanús idegen toppan be, majd éjszaka elrabolnak több lakost is. A jelek egy titokzatos, kannibál indián törzsre utalnak, amitől még a többi törzs is retteg, ám a foglyok kiszabadítására mégis elindul az idősödő seriff és rozoga helyettese, egy elrabolt nő törött lábú férje és egy furcsa, a helyzethez képest túlságosan is elegáns és sima modorú pasas. Az út már azelőtt ezer veszélyt rejt, hogy elérnének a név nélküli barlanglakó törzset rejtő hegyek közé, utána pedig egyenesen vérfagyasztóvá válik minden pillanat.
A Csontok és skalpok ugyan helyenként a horrorfilm területére merészkedik, a nyitás is szokatlanul véres és egy szinte nézhetetlen jelenet tanúi is lehetünk később, ám a film végig hű marad a western műfajához. A 43 éves S. Craig Zahler első filmjét rendezte, a körülményekhez képest minimális költségvetésből és nagyon kevés idő alatt. Hollywoodi mércével mérve szinte nevetségesen kevés pénzből, kb. 1,8 millió dollárból (507 millió forint) forgatták le a filmet, valamivel kevesebb mint egy hónap alatt. Mindezek ellenére minden képkockából érződik, milyen hozzáértéssel és rajongással dolgozott, a nevét hamarosan nyilván nagyobb, felkapottabb projektek kapcsán is halljuk majd.
Zahler ki is használja a western minden ismerős kliséjét és fordulatát, a mogorva bárzongoristától az éjszakai tábortűz körül leselkedő veszélyeken át a lótolvajokig, és látszik, mennyire élvezi ezeket. Rég hallhattunk moziban hasonlóan jól megírt, sötét humorral átszőtt párbeszédeket. Legfeljebb Tarantino és az Aljas nyolcas juthat eszünkbe, ami azért ironikus, mert mindkét film western és mindkettő főszereplője Kurt Russell, aki ugyanazt a hatalmas bajuszt és barkót viseli itt is és ott is.
Russell mellesleg remekül öregszik: hajdani akcióhős nem veszi magát túl komolyan, viszont jobb kisugárzása és erőteljesebb jelenléte van, mint valaha, és a tényleg akciódús film legélvezetesebb jelenetei azok a pillanatok, amikor öregecske helyettesével perlekedik. Ehhez jön a fizikailag is sokat szenvedő férjet alakító, kissé sótlan, horrorokban otthonosan mozgó Patrick Wilson és a Lostból ismert Matthew Fox egy számára talán némileg szokatlan és pont ezért remek szerepben, ő a nagyképű és kiszámíthatatlan cowboy, és akkor rajtuk kívül ott vannak még az elmúlt évek legjobb gonosztevői. A barlanglakó indiánok olyanok, mintha albínó orkok lennének, de rájuk is igaz, hogy addig igazán ijesztőek és érdekesek, amíg keveset látunk belőlük.
Ez volna a film egyik gyengéje: a végén túl közel kerülünk a félelmetes ellenfelekhez, akik ettől már nem is lesznek olyan félelmetesek. Igaz, van egy sajátos vonásuk, amit TÉNYLEG közelről kell látni, és ebben benne van az is, hogy egy kihalóban lévő fajta utolsó példányait látjuk, és a rendező talán némi moralizálást is bele akart csempészni a történetbe.
A másik gyenge pont nyilván nem csak a film hibája: időnként egyszerűen látszik, hogy kevés pénzből, kevés emberrel és rövid idő alatt készült, de csak időnként, mert többnyire rendkívül látványos, izgalmas és újszerű az, amit látunk.
Értékelés: 9/10
