A portréfilm hőse, Kothencz János állami gondozásban nőtt fel, s ma az egész országot behálózó ÁGOTA (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány) vezetője. Életútja arról tanúskodik, hogy talán mégsem teljes képtelenség Münchhausen báró receptje: aki nagyon akarja, a saját hajánál fogva is kiránthatja magát a sárból. A hajósi gyerekotthon az ötvenágyas hálóteremmel és a kizárólag az erőszak nyelvét beszélő felügyelő tanárral; a nevelőszülők, akik ráveszik a gondjaikra bízott fiút, hogy hagyja ott a középiskolát, és menjen el gályázni, nem éppen egy sikeres pálya útravalói. Kothencz János mást ad tovább a hasonló sorsú fiataloknak: "Sebeinket meg kell tanulni kezelni, méltósággal elhordani, és a lehető legjobbat kihozni belőlük."
Ezt a programot követte, amikor a saját keserves tapasztalatait előnyre fordítva 1996-ban létrehozta az alapítványt, szó szerint aprópénzzel. Ma már kiterjedt tevékenységet folytat táboroztatással, az állami gondoskodásból kikerült ifjak utógondozásával, a lakótelepi csellengőknek szánt programokkal, de azt is felismerte, hogy a nagy intézetek lassú felszámolása nyomán szétszórt gyerekeknek alkalmat kell adni arra, hogy időnként találkozzanak a sorstársaikkal. Úgy tűnik, a munkáját segítő önkéntesek odaadása nem csak a karizmatikus vezetőnek szól; sokan lehetnek köztük, akik azt adják tovább másoknak, amit ők kaptak Kothencz Jánostól.
Fekete Zsuzsa nem most választ először gyermekvédelmi témát: 2005-ös, Bálint Csabával közösen rendezett filmje (A legkisebb sziget) Böjte Csabáról szólt. A lélekemelő Ösztön egy tíznapos nyári tábor köré szervezi Kothencz János bemutatását, ami nagyon jó döntésnek bizonyul: a szokvány beszélő fejes önvallomás helyett "akcióban" ismerhetjük meg a főszereplőt, és a tábor végén a nézőnek is jut abból a katartikus élményből, amelyben a gyerekek részesültek.
