Az Éjszakai Őrség ékes bizonyítéka annak, hogy a számítógépes trükkökre alapozó látvány-mozik többé már nem számítanak hollywoodi privilégiumnak.
Nem kis bátorságra vallott Timur Bekmambetov rendező részéről, hogy egy Moszkvában játszódó fantasy elkészítésére vállalkozott, az eredmény azonban az egykori reklámfilmes önbizalmát igazolja. Annak ellenére, hogy mindössze egy átlagos hollywoodi produkció költségvetésének töredékével gazdálkodhattak, az Éjszakai őrség készítőinek olyan filmet sikerült tető alá hozniuk, amely hihetetlen módon amerikai rokonaival is állja az összehasonlítást.
Az Éjszakai őrség szokatlan jelenség a kelet-európai filmpiacon. A Moszkva utcáin játszódó, vámpírokról, boszorkányokról és a képregények mítoszvilágának más ismerős teremtményeiről szóló fantasy-nek szinte alig van előzménye ebben a régióban, Bekmambetov mégis olyan magabiztossággal adagolja az akciót a humorral, az orosz jellegzetességeket a nemzetközi trendek sajátosságaival, mintha orosz filmrendező létére a világ legtermészetesebb dolgának számítana, hogy fantasy-t forgat.
Az Éjszakai őrség tele van a Mátrixból ismert lassításokkal, az amerikai akciófilmekre jellemző kacifántos kameramozgásokkal és a Penge komor városképeire emlékeztető képsorokkal. Persze a jóból is megárt a sok, s néha úgy tűnik, orosz rendező-fenoménunk - aki nem sokkal filmje dicsőséges premierje után hivatalosan is elnyerte az orosz Tarantino címet - nem bír betelni a számítógép gombjainak nyomogatásával. A sokadik lassítás láttán jogos igényként merülhet fel a mozinézőben, hogy most már ideje lenne elzavarni a cukorkáspulttól a gyermeklelkű rendezőt. Szerencsénkre azonban Bekmambetov nemcsak a high-tech megoldásokat, hanem a kultikus moszkvai helyszíneket és a szovjet háztartások jellegzetességeit is igencsak kedveli.
Az Éjszakai őrség felerészt Mátrix-nyúlás, felerészt poszt-szovjet dizájn-center: olyan ritkaság tehát, ami a kultuszfilmekre vadászó ínyenceknek és az akciórajongóknak egyaránt kellemes perceket fog szerezni.
