A Sundance fesztiválon, a független filmkészítők legnagyobb seregszemléjén, 2004-ben ismét egy horrorisztikus elemekkel operáló pszicho-thriller, a Nyílt tengeren keltette a legnagyobb feltűnést.
Anyagi szempontból érthető a független, tehát nagy megastúdiókhoz (még) nem tartozó filmesek vonzódása e műfajhoz, hiszen kellő ügyességgel, kreativitással és szinte elenyésző befektetéssel figyelemfelkeltésre kiváló thrillereket lehet forgatni. E műfaj témája, tárgya a rettegés, rettegni pedig lehet akár egy szekrénybe bezárva is, ami pedig nem kerül sokba. Nem kell sok szereplő, aki mégis, az is jobb, ha nem ismert, hiszen pl. Julia Robertsről már senki sem fogja elhinni, hogy szerepe szerint esetleg valóban retteg a filmvásznon, nemúgy egy ismeretlen arcról, aki akár melletted is ülhetne éppen. Jelszó a néző bevonása a játékba: Veled is megtörténhet! Ez egy e tárgyban készült kitűnő belga alkotás címe is egyben, látható volt még a 90-es években az egyik Titanic fesztiválon nálunk is, de gondolhatunk a Blairwitch Projektre is, amely közelebbi "élmény" talán, vagy Vincenzo Natali két műve, a Kocka és a Semmi sem a gigantomán és méregdrága díszletekről és a többezres statisztériáról ismert és kedvelt.
A félmillió dolláros (tehát nevetséges) költségvetéssel készült Nyílt tengeren című filmben semmi fölös faxni nincs. Két főszereplő, az eleddig viszonylag ismeretlen Blanchard Ryan (Susan) és Daniel Travis (Daniel), egy víz alatt és a víz felszínén is dolgozó operatőr, meg a stáb többi tagja, az írótól a produceren át a rendezőig. Ezeket a feladatokat a Chris Kentis-Laura Lau házaspár vállalta magára. Nem kis teljesítmény ez, nem igen hiszem, hogy van még a filmtörténetben hasonlóan "mikro" stábbal készült nagyjátékfilm. Persze, a frász belénk passzírozásához, vagyis a cél eléréséhez, ennyi is elég lehet.
Kitűnő a film indítása. Lágyan ringató a karibi zene, pálmafák, fehér homok, koktélhegyek. Egy fiatal pár, szemmel láthatóan yuppiek, karrierhajszoló munkamániás tankok, úgy döntenek két hét kikapcsolódás elég a párkapcsolatnak és a regenerálódásnak egyaránt. Irány Horány, vagyis az egzotikus álomvilág, búvárszafari, dizsi, napfény! Édes pillanatképek az álomvilág mindennapjaiból. Orchideák, kaméleon vigyorog minden fán, a búvárvezető pedig legyint: - Eh, nincsenek itt cápák, de ha mégis, nem támadnak emberre! Persze, hogy nem. Elindul a kis csapat a búvártúrára, kissé fokozódik az izgalom, az egyik agresszív, szemmel láthatóan kolléga, természetesen otthon hagyja a búvárszemüvegét, pótlás nincs, cirkusz van. A tenger alatt azonban minden csodálatos, feledtet mindent, azt is, hogy Susannak és Danielnek nincs is egymás számára mondanivalója. Aztán letelik az idő, fel kell merülni, de a hajó sehol, ottfelejtették őket a nyílt tengeren... Itt kezdődik a film komoly része. Két agyoncivilizált turista a vad és végtelen természetben. Nem történhet semmi baj, nyugtatják egymást, jönnek és megtalálnak. Megjelennek az első, ekkor még csak kíváncsi cápák. Csípős csápú medúzák. Barrakudák. Az állandó ringatózástól a rosszullét. Hányás. Közben sok mérföldre, a parton zajlik a vidám élet, senkinek sem hiányzik a két nyaraló. Épp olyanok, mint az összes többi. A rettegés fokozatosan nő a Susanban és Danielben, a nézők is egyre nyugtalanabbul fészkelődnek a székekben. Ez így megy tovább a cseppet sem megnyugtató végkifejletig, ami után csak meredünk magunk elé, mint akit különösebb indok nélkül nyomtak fejbe. Persze, sokan nyaralnak tengerparton?
Olyan ez a mozi, mint amikor valakit egy álmosan meleg nyári délután elkezdenek lágyan ringatni egy hintaágyban, majd erősebben, még erősebben, még erősebben, majd egyszercsak! Aztán landolunk a flaszteron, ha nem szálltunk már ki idejekorán. Abban az esetben csak unottan szemlélhetjük a két ostobát, hogyan falják fel őket a cápák, gondolván, velünk ez nem eshet meg. Ennek ellenére a Nyílt tengeren unikális élmény lehet a "nem kiszállóknak", figyelemfelkeltő ökológiai propagandafilmként inkább, könnyeden szórakoztató, ijesztgetős moziként kevésbé.
