Irónia, báj, kedvelhető karakterek, ismerős szituációk és sokszorosan lekésett pillanatok tarkítják a Valentin-napi választék gyaníthatóan igényesebbik darabját. Az Ahol a szivárvány véget ér a jó romantikus filmek közé tartozik.
Rosie (Lily Collins) és Alex (Sam Claflin) gyerekkoruk óta barátok és elválaszthatatlanok. A romantikus filmek világában azonban nincs olyan, hogy fiú-lány barátság, legalábbis, ha a páros mindkét tagja az ellenkező nemhez vonzódik: akkor bizony beüt a krach, és ott a vonzódás meg a szerelem, na és persze a titkolózás. Pont ez történik aktuális párosunkkal is, szerencsére szerethető módon, így ha az ember le is akarja őket ütni a konstans hülyeségük miatt, azért végignézi félreértésekből és kötődésből álló történetüket. Az Ahol a szivárvány véget ér (huh, de hosszú ez a cím, és mennyire semmi köze nincsen a történethez!) ugyanis egyszerre kellemes, szórakoztató és ismerős. Olyan élethelyzeteket villant fel, amelyeket mi magunk is átéltünk vagy láttunk már, egy kisbaba egész éjszakán át tartó sírásától kezdve, a pót párkapcsolaton át, a megcsalásig sok minden benne van. Egy adag lekésett és/vagy elhibázott pillanat is, amit szerencsére fogyaszthatóvá tesz a körítése. Néhol ironikus, máshol bájos, és még éppen nem gyomormegfekvően giccsbe mártott (igen, tudom, néha pont tökéletesen esik párosunkra a fény, de valljuk be, láttunk már ennél rosszabbat is…).
A két főszereplőt alakító színész is jól játszik. Lily Collins sikeresen elkapta, hogy mi kell ahhoz, hogy a karaktere egy két lábon járó balszerencsétlenségnek látszódjon, de ne legyen az, viszont együtt tudjunk érezni vele és a döntéseivel, és nevetni tudjunk abszurd helyzetein. Sam Claflin nemcsak tökéletes vizuális inger, tökéletesen hozza az úriembert is. Alex akkor is próbál az elvártnak megfelelően viselkedni, amikor éppen lehetetlen, az már megint más kérdés, hogy nem mindig sikerül neki, valamint nem is mindig jár jól így. A film többi szereplője körített kliséhalmaz: benne van a bölcs és szeretetteljes apa, a vagány és szókimondó legjobb barátnő, a szőke modell, a cuki kislány és a kidolgozott felsőtestű barom is, egyik sem zavar nagy vizet, mégis tökéletesen ellátja funkcióját. Talán nem is baj, hogy ezek a karakterek ennyire kétsíkúak maradtak, hiszen a film nem titkolt módon Rosie és Alex körül forog, az ő döntéseiket pedig jól bemutatja.
A film nagy erőssége még a zene. Nagyon jó számokat hallhatunk benne, amiket azonnal dúdolgatni kezdene az ember, és amiknek a dalszövege nem egyszer az aktuális eseményekre reflektál (Lily Allen például éppen a megfelelő pillanatban küld el a fenébe). Az Ahol a szivárvány véget ér óriási hátránya az, hogy nagyon rossz időpontban kerül a mozikba. Azt hinné az ember, hogy a Valentin-nap éppen ehhez a témához illik, de a 2015-ös szadomazóba bújtatott évjárat semmiképp. Ez a film a „mamipornót” nézettség szempontjából sajnos nem fogja lekörözni, sőt, attól tartok, a „szürke fickó” teljesen kiszorítja és akár veszteségessé is teszi majd, pedig a műfaj egyik elég jó darabjáról van szó. Emiatt tehát azoknak, akik valami romantikusra vágynak az utolsó téli hónapban, de nem akarnak bilincset látni a vásznon, és biztosan szeretnének szórakozni egy jót, ezt a filmet ajánlom. Kellemes lesz azzal az érzéssel kilépni a teremből, hogy valahol létezhet egy olyan ember a világon, aki az összes rossz döntés ellenére ott vár az út végén.
(Ó, várjuk csak, bilincs mégiscsak van a filmben.)
Akkor csak azok nézzék meg, akik valami jóra vágynak a romantika jegyében!
Szerintem: 75%
