Az alap, gondolom, mindenkinél az, hogy ha Al Pacino és Christopher Walken szerepel egy filmben, akkor azt mindenképpen meg kell nézni. Ehhez a kifinomultabb ízlésűek azt teszik hozzá, hogy ha még Alan Arkin is ott van, akkor aztán tényleg mindenféleképpen, a személyes döntés még, hogy ha Lucy Punch is látható, akkor inkább kétszer. Vagy háromszor.
Szóval: színészfilm, azért megyünk, hogy parádézni lássuk a nagy öregeket. Al Pacino már hetven fölött, úgyhogy ha jó karban lévő hetvenest akar játszani, alig kell megerőltetnie magát. Azért biztos, ami biztos, hónaljig húzza a gatyáját, és egy számmal nagyobb a zakója is a kelleténél, de tartok tőle, hogy ez a speciálisan főnözött, festett haj már a sajátja, hú, de régen volt már a Keresztapa vagy a Serpico. Ettől függetlenül Al Pacino parádézik. Ha már a személyes ízlésről van szó: nekem túlparádézik, egy pillanatra sem engedi, hogy mást lássunk a vásznon, mint a nagy színészt, ami bizonyos értelemben a színészet csődje, de a zárójelet most be is zárnám, már ha egyáltalán kitettem volna előzőleg. Az ember nem lesz hűtlen a régi példaképeihez, szerelmeihez, nem kívánt sem törlendő. Nem látom ebben a ráncos, kiélt arcban azt, ami valaha annyira megfogott, ami kamaszkoromban a finom, érzékeny életre készülést, amit aztán nem sikerül megélni, de a bukás is felemelőbb, mint másnál a siker. De marad valami izgékonyság, robbanékonyság, régimódi férfiasság a fazonban és a szerepben, amit még mindig elnéz az ember, csak nem vonatkoztatja magára. Vagy legalábbis remélem, hogy nem fogom túladagolni magam Viagrával, és nem fogok közepesen csinos lányoknak udvarolgatni, miközben a kezemen a körmöt eszi a gomba, és minden pórusomból árad a dohányfüst. Habár ki tudja.
Walken és Alan Arkin mindenesetre úgy szekundál a mozisztárnak, mintha ez volna benne a szerződésükben: nem elég jónak lenni, de hagyni kell érvényesülni a kis hülyét. Hagyják, elképesztően takarékosak mindketten, és elképesztően valóságosak, persze ez a pillantással nyomasztás Walkennek régi fegyvere, de úgy tudja alkalmazni, hogy nem un rá az ember, belénk fagy a tejbegríz, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem bánt a gonosz, mert akkora a szíve, hogy nem is tudna.
Mindösszesen nincs nagyon jól megírt forgatókönyve a mozinak, de humoros jelenetek követik egymást. A forgatókönyvíró igyekezett tiszteletben tartani az Arisztotelésznek tulajdonított hármas egység fogalmát, egy éjszakájuk van a gengsztereknek, hogy üssenek vagy rágják a gumit, ebbe az egy éjszakába azonban csak úgy lehetett belepréselni a sok elmesélnivalót, hogy legalább háromszor megvacsoráznak közben. Lehet, hogy négyszer. De ezzel vissza is jutottunk az alaphoz: Ha Al Pacino és Christopher Walken szerepel egy filmben, akkor mindenképpen meg kell nézni. És van még Alan Arkin és Lucy Punch is.
