A Kazuo Ishiguro regényéből készült melodráma egy elképzelt múltban játszódik, ahol egyesek létjogosultságát csupán az adja, hogy mások felhasználhatják őket.
A jövő zálogai
A felvezetés szerint 1950 táján áttörés következett be az orvostudományban, aminek eredményeképpen a '60-as évek végére az átlagéletkor meghaladta a 100 évet. Történetünk 1978-ban kezdődik, egy bentlakásos angol iskolában, ahol a jövő nemzedékét nevelik. Teljesen mindegy azonban, hogy milyen képességekkel rendelkeznek és miben tehetségesek, egyedül az számít, hogy egészséges életmódot éljenek: őket ugyanis azért klónozták, hogy húszas éveiket elérve szervdonorként szolgálják a hagyományos módon született embertársaikat, és harmincéves korukra be is fejezzék földi pályafutásukat. Sorsukat három gyermek rövidre szabott életútját követve ismerjük meg: Kathy (Izzy Meikle-Small és Carey Mulligan), Tommy (Charlie Rowe és Andrew Garfield), valamint Ruth (Ella Purnell és Keira Knightley) átlagos gyermekként élik mindennapjaikat, ám tizennyolc éves koruktól minden megváltozik.
Retró sci-fi
[img id=281304 instance=1 align=left img]Kazuo Ishiguro (Napok romjai) regénye tulajdonképpen egy vérbeli tudományos-fantasztikus történet, még ha nem a jövőben, hanem éppenséggel a múltban játszódik is, és még ha nem szerepelnek is benne űrhajók és földönkívüliek. De pontosan azért ennyire ijesztő és lehangoló, mert sokkal közelebb áll hozzánk, és sokkal könnyebb elképzelni valóságként, mint bármilyen Csubakkát vagy birodalmi lépegetőt. Annál is inkább, mivel a klónozás nem csupán a képzelet szüleménye. Innen már csak néhány jól irányzott lépés, hogy meghatározott céllal klónozzanak embereket, akikből szükség szerint ki lehet venni a szerveiket, mint egy autóroncsból a még használható alkatrészeket.
Emberkéz alkotta
A bökkenő ott van, hogy ők is érző lények, habár erről a társadalom többi tagja nincs meggyőződve: rajzaikból és egyéb művészeti alkotásaikból próbálják megállapítani, hogy a klónoknak is van-e lelkük. Márpedig van, ők is lehetnek vidámak és szomorúak, önzetlenek és féltékenyek, sőt, még szerelmesek is. De a klón-szerelmespárok nem azt tervezgetik, hogy hol fognak lakni és hány gyerekük lesz, hanem azt, hogy esetleg kaphatnak-e néhány év haladékot.
Szép, új világ?
Mark Romanek rendező – bár ez csupán a második mozifilmje a 2002-es Sötétkamra mellett – biztos kézzel nyúlt Ishiguro történetéhez. A szürkeség uralta színvilág, a zord és nyomasztó épületek, a sötét enteriőrök, a kopár, szélfútta angol tájak, a mosolytalan, szikár nevelők, a személytelen kórházi szobák külön-külön is lehangolóak, de együttesen végképp letaglózzák a nézőt. A színészek is érzékletesen ábrázolják, hogyan válnak átlagos, szelíd vagy éppen vásott gyerekekből eleinte apró örömökben reménykedő, majd sorsukba végképp beletörődő, fokozatosan a maradék illúziókkal is leszámoló fiatal felnőttek. A néző pedig elgondolkodhat a tudomány és a technika vívmányainak etikai kérdésein éppúgy, mint azon, hogy a felnövekvő generációk jövőjének bizonytalansága és kilátástalansága napjainkban is égető probléma.
Kinek ajánljuk?
- Mély mondanivalóra áhítozóknak.
- Regényadaptációkat kedvelőknek.
- A lehangoló atmoszférától nem idegenkedőknek.
Kinek nem?
- Depressziósoknak.
- Szervátültetésben érintetteknek.
- A hagyományos sci-fi rajongóinak.
7/10
