Ragadjuk meg a pillanatot! Leonardot (Guy Pierce) a Mementó közben éppen ez a közhely élteti, miközben felesége gyilkosa után nyomoz.
Leonard számára tényleg roppant jelentőséggel bír a pillanat megragadása, hiszen ő szó szerint ebben él. Amint a jelen elmúlik, az Leonard számára többé már nem létezik. Szerencsétlen fickónak ugyanis nincs rövid távú memóriája, így a múlt úgy foszlik szerteszét elméjének neuronjai között, akár egy strandoló Balatonba beeresztett sárgás végterméke a nagy magyar tengerben. Ám míg a strandoló örül, vagy legalábbis reménykedik, hogy soha többé nem látja viszont melléktermékét, addig Leonard minden eszközt megragad, hogy ezt a fránya jelent valahogy megragadja. Fényképez, majd a fényképeket kis ismertetőkkel látja el: ki van a képen, és miért, mit kell vele csinálni, és mikor. Ezenfelül testére tetoválásokat is rakat, ám nem valami szokásos rajzot, nem is Szeretlek Anya, meg Üss! feliratokat, hanem a nyomozása közben előkerült legfontosabb dolgokat.
De Leonard még így is roppant kiszolgáltatott helyzetben van. Hiszen mindent azért nem tud felírni, mindent nem tud lefényképezni, és ilyenkor eljön a kétségbeesés pillanata, hiszen tudja, pár perc telik csak el, és már nem fog emlékezni semmire.
Az alapsztori kábé ennyi. Christopher Nolen (akit különben a fiatal rendezőgeneráció egyik legtehetségesebb alakjának tartanak) azonban nem egyszerűen meséli el ezt a történetet. A művészet egyik legmeghatározóbb, legfontosabb eszközét, az időt ragadja meg, és fordítja visszájára. Így a néző, miután a film elején látja a történet végét, az ún. csattanót, visszafelé göngyölítheti fel a szálakat, és juthat el a legalább oly meglepő, végkifejlethez, vagyis sokkal inkább a történet kezdetéhez. Persze ezáltal a film nézése olyan folyamatos koncentrációt igényel, ami a multiplexekben meglehetős nehézséggel járhat, azért mindenképpen érdemes megpróbálkozni a megértéssel, hiszen a Mementó mind formailag, mind színészileg (Guy Pierce mellett Carrie-Anne Moss és Joe Pantoliano is remekel), mind történet szempontjából érdekes és értékes alkotásnak tűnik. Szóval jó film, na, és valószínűleg emlékezni fogunk rá.
