"Ekkor valami fehéret látott mozdulni az ólak mellett. Vuk lehasalt, mert a fehérség közeledett. Lehunyta szemét, és tudta már, hogy Nyau lépeget feléje. Gondolkozott: megfogja-e? Nem csap-e lármát a macska, aki ugyan félt a rókától, de a veszély néha vakmerővé tette, és karmai ilyenkor gyorsak voltak, mint Zú, a fényes hátú bogár, ki a napsugárban táncol.
Vuknak szerencséje volt. Nyau, a vadász kedvenc angóramacskája puha volt, mint a moha, és amikor Vuk elkapta, még nyikkanni is elfelejtett.
Amikor Nyau kinyújtózott, Vuk megforgatta füleit, melyekben azonban semmi gyanús mozdulás nem akadt meg" - nos, ez milyen már?
Van két megfejtésünk, az egyik annyira inkorrekt politikailag, hogy szégyelljük elmondani: Vuk olasz. Mit olasz, digó.
A másik az, hogy tán mégsem megélhetési bűnöző, hanem született gyilkos. Van átjárás a két megoldás között: Vuk katona, ha szembejön, öli az ellenség háznépét, mint amikor maffiacsaládok összecsapnak.
Mindezt talán a kacsa belső szerveinek ábrájával vezethetjük át a rajzfilmek világába. Az a tán (egykor a) hatodik általánosban használatos szemléltetőeszköz egy táblára kasírozott rajzolat volt, s a hasától a gigájáig hosszában felnyitott Tást mutatta be (volt ilyen nyúlban is, dettó rajzfilmhős a koma). Hogy milyen erős a zúzája neki, meg mennyi gyomra és még több bele van neki, és ott a kis szíve (ami sok hagymával, ugye). Ám csak most ilyen nagy a szánk, jól emlékszem, több osztálytársam kiborult a látványtól, le kellett venni órán a falról, és rendelkezési állományában, a szertárban is elé kellett tenni a mocsári gólyahír metszetét, hogy ne ijesszen agyon senkit. Tiszta szofthorror, mondhatom. Kábé ezt a problémakört, a hatodikosok érzékenységét kellett anno a Fekete István-kisregény rajzfilmre álmodóinak áthidalniuk - mit mondjak, simán ment. De tényleg kellett?
Dargay Attila televíziós sorozata, s az abból készült moziváltozat szép (de inkább helyes) volt és színes, nyomát sem lelni benne annak, hogy "a barlang lassan megtelt a széttépett liba belső részeinek nehéz szagával", vagy bármi hasonlónak.
De valóban ki kellett irtani mindent, ami a gyermeki lelkületet elfelhőzné kicsit is? A Vuk olvasói annyival edzettebbek voltak, amikor esetleg kedvencükké fogadták a kis gyilkost, mint a jóval későbbi rajzfilmfogyasztók? Nem hinném, bár nem elképzelhetetlen (másoknak, akik szeretnek korcsosulásról nyilatkozni, és nyereséggel kecsegtető rajzfilmes vállalkozást bazírozni rá). Persze a szerzőt is kísértették e problémák, hisz a csúcsponton azért roppant szemérmetesen fogalmaz, miszerint "kinyújtózott" (a kinyúlt, esetleg kinyuvadt helyett) a macsek. Ugyanakkor nem árul zsákbamacskát sem, hisz Vuk nem azon gondolkodik el, hogy mi értelme van kinyírni a cicust, hanem azon, hogy zajjal jár-e.
Ennek fényében is értelmezhető valamennyire az a kánon, mely eddig is létezett, ám ennek az egész kis Vuknak szomorkás kudarca most fölerősítette, hogy tehát az előző rajzos Vuk a méltán világhírű magyar rajzfilmgyártás egyik óriása lenne. Mondok pár címet, tényleg kapásból: A légy, Ab ovo, János vitéz, Daliás idők, Habfürdő, vagy éppenséggel a Kalózok szeretője. Innen úgy tűnik, kábé ezek esnek bele ebből a "méltánba" is meg a világhírűbe is egyszerre. Dargay Vukja egy kedves, aranyos tévésorozat, meserókácskák csinos kis frufruval, néha tán fáznak, áznak, de Disney bácsi sem szólna rájuk egy rossz szót sem, sőt, ha épp virágos jókedvében találnánk, még szignálná is egyik-másik fázisrajzunkat. Kéretik bűbáj tekintetében összevetni őmozgórókaságát Csergezán Pál illusztrációival (a Móra-kiadáshoz), és nekem meg vásárolni egy zongorát, hogy fellépjek vele a zenei akadémián.
Mindezt most felhozni tán igazságtalanság, hisz a Kis Vuk annyival gyengébb rajzfilmi elődjénél, hogy arra tíz zongora is kevés lenne. De lehet, hogy mégis elég. Hogy épp az "elég" a kulcsszó. Hogy most (már) ennyi is elég, így jutunk a csillagokba.
A rémvaló ugyanis az, hogy ez a Kis Vuk minden tekintetben folytatása az előzőnek, szinte kizárólag csak a Dargay-változathoz van köze. Ami Fekete Istvánhoz fűzi, az egy szomorú vicc: (komjúteranimácós, háromdés, jaj, de drága) rajzfilmünk egyik alapjául ifj. Fekete István Vuk és a Simabőrűek című műve szolgált (hm, erre varrjanak gombot!, de inkább férceljenek). A másik alapját nem mondom, mert perelhető: a nyereségvágy; ebben a sztoriban nincsenek is megélhetésiek. Az, hogy dzsipes vadászok ellen küzdünk, s a nyúlnak csak belengetjük, hogy vacsora lesz belőle, de szét a világért se marcangolnánk, az előbb vázolt hozzáállás folytatása.
De tudott még valamit, tán Magyarországon először és lassan, de nagyon az a Vuk! (Nagy? Közepes Vuk?) Épp ezen újság egy valamikori mellékletében olvashattunk szívbemarkoló önvallomást "Mi, vukosok" tárgykörben (nehéz megbecsülni, 96-97-re saccolom a megjelenést). Aszerint úgy, de úgy égtek azok a szegény hetedikes-nyolcadikos csitrik, akik vukos tolltartókat csaptak ki a padra, vukos iskolaköpenyben intézkedtek és vukos volt a táskájuk, égtek a többiek előtt, és csendben nyelték a könnyeiket, szüleiket átkozván. De ha a következő tanévnek is a tavalyi vukos vonalzóval, tornazsákkal kellett nekivágni, az egyenesen egyenlő volt az életfogytig gyereklétre ítéltetettséggel. Mindegy, nyafogós kis pisisek, megérdemelték, vagy szegény bakfisok, nem ezt érdemelték, bár akár tetszhetett is nekik, a lényeg az első nagy magyar rárepüléses-árukapcsolásos izé, prozsé, mörcsendájz vagy miegymás. Ez volt (engedjük meg: is) a Vuk.
Ez a mai viszont kétségkívül nem az utolsó. Nem is esett itt avval nagy kázus, hogy ilyen tré lett a Kis Vuk (ellenben veszettül pécé, szinte minden szereplő kis testi hibás, a kutyának nagyothalló készülék kell, Szörnyellának műkéz, de a kisfiú feláll-e a tolókocsiból?). Mert ugyan tényleg csapnivaló, esetlen a mozgás, rossz a dal, artikulálni képtelen a rapper, gyenge a sztori, mondhatnék bármit, de nem kell, mért adatok támasztják alá e közlést. Dej'szen nem a méltán világhírű magyar rajzizé volt itt becélozva, ugyan. Hanem az iskolaköpeny- (van még ilyen?) piac. A Kis Vuk gagyi, dixi/na és. De akkor hogy lesz belőle tolltartóeladás? Ez napjaink egyik nagy kérdése, hogy nem épp attól-e? A pénztári mutatók szerint még van remény.
