Nem emlékszem, hogy lett volna már példa rá, hogy egy film nem hogy évekkel a bemutatója után érkezzen meg Magyarországra, de ráadásul már az időközben elkészült folytatását is maga után hurcolva fészkelje be magát a hazai mozik műsorába, nagyjából egy Mission: Impossible III. és egy A Da Vinci-kód közé.
Az 1997-es Tutira kamuzunk című francia vígjáték négy évvel később felbukkant második része, a Még mindig kamuzunk képében nagyjából azon folyamat végkifejletét látjuk, mint ami nálunk is lezajlott az Üvegtigris kapcsán. Vagyis egy hazájában már-már kultikussá vált komédia vidám karakterei olyannyira belopták magukat a közönség szívébe, hogy az valósággal kikövetelte a folytatást.
A fonalat alig néhány hete ott ejtettük el, hogy a véletlenül ál-zsidóvá lett francia Eddie Vujbert, miután előbb tisztes munkát szerzett, majd komoly egzisztenciát alakított ki magának, villámkarrierjének mintegy megkoronázásaként jótevője, a helyi kereskedőkirály lányának kezét is el kívánta nyerni, aki azonban csak a rabbinál tett látogatás kapcsán bizonyosodott meg róla, a férfi nem is zsidó. Miután azonban mindenki levetkőzte előítéleteit, s annak rendje és módja szerint győzedelmeskedett a barátság és a szerelem kultúrákat és származásokat átívelő, mindenható ereje, a fiatalok egymáséi lettek, ámen, shalom stb.
Ezúttal Eddie-nek már nem kell szerepet játszania, a társaság kellően összekovácsolódott, amire nagy szükségük is van a fiúknak: a gyors kocsik-szép nők-drága italok háromszögében időnként a mindezt finanszírozó üzleti vállalkozásaikkal is foglalkozó aranyifjak életébe a szupermarketek képében betör a modernitás. Ez természetesen katasztrofális jövőképet fest a textil-bizniszben nyomuló családok elé, hisz jól tudják, a multivállalatok megjelenése a világon mindenhol a kiskereskedők üzleti halálát vonja maga után. Hiába jobb az árújuk, ha amaz tarthatatlanul olcsóbban adja akár silányabb termékét, a tömegek elkerülhetetlenül átszoknak az új, csili-vili reklámokkal megtámogatott üzletbe. Az első sokk után az "őslakosok" rendezik soraikat, s mindent megtesznek, hogy visszaverjék a betolakodó kufárok seregeit - alaposan megkeverve ezzel az előítéletek vaktérképét.
Kétségtelen, az első rész fő humorforrásai e helyütt már nem kiaknázhatók oly mértékben, mint legutóbb, legalább is, ha az idegen világba csöppent szerencsétlen hányattatásainak alapszituációjára gondolunk. Ugyanakkor, mivel a szereplők javarészt változatlanok, a Tutira kamuzunk rajongóinak nagy örömére visszatérnek szinte valamennyien abból a harsány, az életet nagy kanállal zabáló karakterek csapatából, akiket korábban már megszerettek, ily módon túl kellemetlen meglepetés senkit nem érhet.
