A Robert Ludlum klasszikusából forgatott trilógia utolsó részének rendezésére ismét Paul Greengrasst kérték fel - teljes rejtély számomra, hogy az unalmas és zavaros jeleneteket fűzéreként összeálló A Bourne-csapda után mi vitte erre a Universal fejeseit. Szerencsére Greengrass rászolgált a neki szavazott bizalomra, második próbálkozása végre felért a Doug Liman jegyezte első részhez, A Bourne-rejtélyhez, sőt, sokak szerint felül is múlta azt.
Az első néhány percben még aggódtam, hogy megint csak kapkodni fogom a fejem, mi is folyik a vásznon, de hamar eloszlottak a kétségeim. Tony Gilroy az előző részhez képest kapott néhány segítőt - úgy tűnik, Tom Stoppard, Paul Atanasio és Scott Burns jótékony hatással voltak a forgatókönyvre, a történet végre követhető, világos, fordulatos és mindezekből következően egy cseppet sem unalmas. A sztori a szokásos, Jason Bourne (Matt Damon) még mindig nem tudja, kicsoda, de - végülis ez a hármas záróakkordja - végre megkapja válaszait. Az előző részekben már megismert csiki-csuki játékból most is kijut rendesen, van autósüldözés, csihi-puhi, összesküvés dögivel, szóval minden, aminek egy valamirevaló kémfilmben lennie kell.
A színészgárda többsége kitűnő. Matt Damon egy jól begyakorolt figurát hoz, az előző részhez képest nem árnyalódik sokkal tovább Jason Bourne karaktere. A film két igazi alakítása Joan Allené Pamela Landly szerepében és a trilógiában először feltűnő David Strathairné Noah Vosenéban. A gyenge láncszem Nicky Parsonsként harmadjára színre lépő Julia Stiles. A kisasszonyról még csak-csak elhisszük, hogy tud táncolni vagy hogy ő maga Ophelia, na de hogy CIA-ügynök lenne - ez több, mint hiteltelen. Stiles riadtan pislog kismalac szemeivel, mintha egyre csak azt kérdezné, ez is egy dolog, amit utálsz bennem? Feltehetően ő sem, de én biztosan nem tudom, mit keres a filmben.
Míg A Bourne-csapda esetében csak a hibák listázására koncentráltam, most végre sikerült kikapcsolnom a kritikai énemet és határozott fogyasztói magatartással szemlélnem a történéseket. Ennek köszönhetően fel sem tűnt, hogy a filmben - ahogy azt egy cikkben olvastam - zavaróan sokszor láthatunk kézikamerás felvételeket? Ami azonban így sem tudta elkerülni a figyelmemet, a film már-már fájdalmas utolsó jelenete - és most bizony le fogom lőni a poént -, ahol néhány másodperc hatásszünet után hősünk elúszik a lemenő nap fényében. Ha szerencséje van, Jason Bourne-nek talán ezt is elnézzük.
