Valami igazán nagy dolognak kell történnie ahhoz, hogy egy ötvenéves rendező ugyanolyan örömmel készítsen filmet, mint a karrierje elején. Sam Raimi végre leszedte magáról a Pókember-sorozat százmilliós büdzséje okozta béklyókat, és végre felszabadultan, alacsony költségvetésből, a stúdióvezérek beleszólása nélkül készíthetett magának egy igazi örömfilmet, visszatérve ahhoz a zsánerhez, amiben a legjobb: a horrorhoz.
Átkozó boszorka
A divatosnak számító vámpíros, sorozatgyilkosos és kínzós horrorok helyett rendezőnk egy sokkal kevésbé agyonhasznált rémisztő alapsémához, az átkok világához nyúlt. A történetet leginkább a Sorvadj el! és A kör keverékeként tudnánk leírni, hiszen erkölcsileg elzüllő főhősnőnket egy rémisztő cigány boszorkány átkozza el, és mindössze pár napja van csak az átok megtörésére, különben a lelke örökre a pokol tüzében fog égni, és rövid úton véget ér földi pályafutása. Külön kedves poénnak számít, hogy a cigány boszorka ugyan furcsa kiejtéssel, mégis jól kivehetően magyarul szórja rá a rontó varázst Alison Lohmanre. Ehhez képest azt hinnénk, hogy a sztori jól kidolgozott és/vagy meglepetésekkel szolgáló lesz, de Raimi nem egy csavaros és körmönfont történettel akarta megfogni a nézőket, hanem azzal, hogy a jól kiszámítható sémákat saját stílusában adja elő.
Vidámparki furcsaságok
Raimi típuskarakterekben gondolkodik, és nála mindenki az, aminek elsőre látszik. A törtető kolléga erkölcstelen és seggnyaló, az érzékeny pasi jószívű és megbízható, az üvegszemű öregasszony pedig gonosz és visszataszító. Itt nem kell a karakterek mögé látnunk, hiszen mindnyájukat ismerjük már valahonnan. Ez és az egyszerűen felépített történet is kellett ahhoz, hogy rendezőnk inkább csak sajátos és apró csavarokkal dolgozó stíluselemeivel díszítse fel, és a sok sablon ellenére tegye szerethetővé a mozit. Raimi visszatér az Evil Dead-trilógiával megkezdett gyökerekhez, amikor őrült tempójú burleszk ámokfutásként mutatja be Christine Brown kalandjait, ami az ijesztgetések mellett teli van gonoszkodó és ötletes poénokkal.
Summa
Rendezőnk humora szó szerint gyilkos, és a legváratlanabb helyzetekben tud megnevettetni bennünket olyan poénokkal, melyek után szégyenérzetünk támad, hogy beremegtek a rekeszizmaink. Az állatvédők talán kiakadnak majd egy-két merészebb viccen, de a film pont azáltal válik szórakoztatóvá, hogy nem ismer tabukat. A horror fanok már előre megijedtek, mert a korhatárbizottság kérésére a véres jeleneteket kiirtották a filmből, ám jelentjük, így is bőven elég gusztustalanság (kéz könyékig a szájban, élet az ételben?) maradt benne ahhoz, hogy az adrenalin szintünk megemelkedhessen. A Pokolba taszítva egy közel száz perces eszelős száguldás a pokol bugyrai felé, és Sam Raimi messze legszórakoztatóbb munkája az Evil Dead-mozik óta.
Kinek ajánljuk?
- Akik bírták Raimi korai horrorjait.
- Akik nem szégyellnek nevetni akkor sem, amikor azt nem illik.
- Akik végre egy jó horrorfilmet akarnak látni a moziban.
Kinek nem?
- Érzékeny lelkű állatbarátoknak.
- Akik szerint a horror műfajában nincs helye a humornak.
- Hitelügyintéző bankároknak. Nehogy magukra ismerjenek!
9/10
