Gárdos Péter első nagyjátékfilmjét úgy tudta elkezdeni 1984-ben, hogy elhitette a Hunnia Filmstúdió vezetőivel, Feleki Kamill elvállalta filmjének a főszerepét. Akkor ez nem volt igaz, de az Uramisten elkészült, és tényleg Feleki Kamill lett a főszereplő. Gárdos azóta is eltökélt, most egy Kosztolányi novellából készített nagyjátékfilmet.
Kegyetlen gyerekek
Az 1912-ben íródott novella valamikor a századforduló után játszódik egy fiúiskolában, a nevelők szigorú papok, a diákok kedvenc szórakozása pedig, hogy a szemüveges eminensből űzzenek nap, mint nap tréfát. Aztán az egyik tréfa egyszer csak rosszul sül el. Kosztolányi novellájáról sok film eszünkbe juthat, olyanok, amikben egy csapat fiú leképezi az őket körülvevő társadalmat: a Legyek urától a Légy jó mindhaláligon keresztül a Pál utcai fiúkig. Gárdos mégis valahogy másképp nyúlt ehhez a novellához. Úgy, ahogy nem várnánk.
Kegyetlenebb tanárok
Fogta a pap tanárokat és szinte mindegyiknek elmesélte a történetét. Aztán a diákok egyes csínytevéseit vágyálmokká vagy sikertelen tréfákká alakította. Itt volt például a Lengyel Tamás által nagyszerűen játszott gonosz pap figurája, aki mint az ördög teszi tönkre a gyermekek tréfáit és életét. A gyermekek kínszenvedései és játékai mellett rengeteget megtudunk a tanárokról. Annak ellenére viszont, hogy a történet novellából nagyjátékfilmmé terebélyesedett, vagy hogy a színészek mind egytől egyig jól játszottak, a film megbicsaklik a dramaturgián.
Méghozzá pont azon, hogy olyan sokat látunk a tanárokból. Így kicsit súlytalanná válik a gyerekek súlyos tréfája, az események ugyanis sokszor olyan irányokat vesznek, amik nem viszik előre a történetet, csak állnak egy helyben és boncolgatnak. Ráadásul sok mellbevágó jelenetnél megszólal a vurstli-zene, és el is illan a nyomasztó hangulat.
Különleges formavilág
Most, hogy megfogalmaztam, mi gondom volt a Tréfa című filmmel, felsorolom azt is, hogy mitől volt jó. Mert alapvetően azért ezt a filmet inkább ajánlani lehet, mint nem. Az egyik legnagyobb dicséretet mindenképpen a képi megvalósítást illeti. Ifj. Seregi László operatőr monokrómba hajló, ugyanakkor vakítóan éles képei különleges hangulatot alapoznak meg. A képeknek erős színszimbolikája van, folyamatosan játszik a fekete-fehér-színes világokkal. A sok békaperspektívikus felvétel pedig mintha folyamatosan a hierarchiára emlékeztetne bennünket a gyermekek világában. Külön említést érdemel a zootróp vissza-visszatérő használata. A filmekben nagyon ritkán tudják megoldani azt, hogy a vágy-, álom-, illetve emlékképeket ne sablonosan, hanem tényleg ötletesen oldják meg és közben plusz jelentést is adjon ez a forma. Nem csoda, hogy ördögkeréknek is nevezik ezt a szerkezetet, ami a mozgókép egyik őse.
Summa
Összefoglalva tehát, Gárdos Péter Kosztolányi-adaptációja érdekes, összetett film dicséretes képi világgal. Ha a rendező kicsit jobban ragaszkodik a novella koncepciójához, talán feszültebb lehetett volna a film, és nem lenne ennyire tévéfilm hangulata.
Kinek ajánljuk?
- Aki szerint a gyerekek angyalok.
- A századeleji történetek kedvelőinek.
Kinek nem?
- Akik autós üldözésre vágynak.
- Akik gyűlölik a tévéfilmeket.
7/10
