Nemrég került a mozikba egy Éjféli moziláz című doksi, amely több-kevesebb sikerrel arra keresi a választ, miként válhattak egyes undergoundnak indult alkotások idővel mégis a mainstream részévé.
Ne klikkeljen el az olvasó, nincs tévedés, e helyütt természetesen a Wayans-testvérek legújabb produkciójáról lesz szó, ám a fent említett film analógiájára írjuk ide, még gyakoribb, amikor egy-egy műfajba valaha újszerűségükkel vérfrissítésként érkezett alkotókat sodor magával a főáramlat. A Marlon, Shawn és Keenen Ivory Wayans (időnként kiegészülve Damiennel) alkotta filmes brigád mára olyan - negatív - példaértékűen messzire került a komédiázás épp általuk kitaposott irányvonalától, hogy az ilyen esetekből készülnek a dögunalmas őszinte-fiatal-tehetséget-megrontott-a-showbiznisz féle nyálmozik.
Azok az afro-amerikai fiatalok, akik épp környezetük és szubkultúrájuk nyers és őszinte kifejezőkészségét használták fel a nevettetésre, az eleinte csak szűkebb közönségük körében elért sikereket a pénzes emberek hívó szavára gyakorlatilag gondolkodás nélkül váltották át a biztos hasznot hozó langymeleg műfajokra. A gettó-feelingből táplálkozó partizánakciós Ne légy barom! (amelynek egyébként soha nem készült folytatása, nemhogy kettő, a hazai forgalmazásban ilyen címmel ellátott daraboknak semmi közük az eredeti - és egyetlen - filmhez) karakteres, provokatív humora már hat láb mélyen fekszik egy fejfa alatt, és a Horrorra akadva obszcén, tahó, de épp ezért mégis ellenállhatatlan poénjainak kezelését is a második rész után inkább átadták a biztos középszert jelentő David Zuckernek. A srácok ma már csak nevükből, és származásukból élnek, mert ezzel a kettővel még mindig el tudják adni a gangxsta-rap- vagy a fehér nőknek maszkírozott fekete férfiak humorát. Pedig kisápadtak, mint Michael Jackson.
A Kiscsávó a legutóbbi Feketék fehérenhez hasonlóan egy abszurd szituációt vesz alapul, ám itt rögtön be is rekeszti a rendhagyó ötletek halmozását. A börtönből frissen szabadult Calvin kemény, mint a kő, ám alacsony, mint egy csecsemő. Bűntársa, a reménybeli rapsztár Percy P. így termetét kihasználva akár egy táskában elrejtve is könnyen be tudja őt csempészni egy-egy ékszerboltba, ahonnan aztán fizetés nélkül távoznak. Miután a legutóbbi szajré valahogy egy undorítóan nyálas romantikában élő, ám gyermektelen házaspár kertvárosi fészkében landol, Calvin pólyába öltözik és gügyögve adoptálásra jelentkezik a ház tulajánál. A poénok ettől kezdve a szaros pelenkák, az anyukáknak nyelves csókot adó "kisbaba", illetve sok-sok tökönvágás (ez van tudniillik fejmagasságban a főhősnek) háromszöge között tűnnek el a semmibe. Mindez alatt a szerencsétlen Percy javában szervezi a hogyantovábbot, ami nem könnyű, hisz a nyomában ott loholnak a - lerágott csont-jelenség netovábbjaként a gengszterfőnök szerepében autentikus Chazz Palminteri alakította - helyi nagymenő fogdmegjei.
Hazugság lenne azt állítani, hogy a Wayans névhez képest legalábbis váratlan stílusú vígjáték készült. Valójában a Kiscsávó tökéletesen beleillik abba sorba, amit az alkotók az elmúlt években filmkészítés címszó alatt letettek az asztalra.
