- Új bemutatóra, a Feketeországra készültök a Krétakör színházzal. A darabot Schilling Árpád rendezi, de a színlapon az egész társulat fel van sorolva mint szerző, hogy lehet ez?

- Kicsit nehéz helyzetben vagyok, tegnap jöttem meg az Őrségből, még nem is láttam ezt a szórólapot, vagy plakátot. Nekünk most nyáriszünet van, mióta hazajöttünk Londonból - volt ott három Mizantróp előadás - és én azóta egy kicsit se foglalkoztam színházzal...
A Krétakör nyaranta két hétre el szokott vonulni valahová, hogy felkészüljön a következő előadásra. Ez a hely idén Bódvarákó volt - a Hazámhazámat is itt kezdtük próbálni annakidején. Két hétre elvonultunk a világtól, és helyzetgyakorlatokat csináltunk. Meg volt adva egy-egy téma egy három-négy fős csapatnak, és azok létrehoztnak egy kisebb színművet belőle, kétpercest, ötpercest, tízpercest, félórást... Ezeknek a helyzetgyakorlatoknak a válogatásából készül valami váz, amit majd újra elkezdünk próbálni Tasnádi István pedig ír még hozzá monológokat, változtat a szövegen.
Amíg mi, színészek nyaralunk Schilling és Tasnádi gőzerővel dolgoznak a darabon, holnap megyünk Kapolcsra, mi ott tudjuk meg, hogyan tovább, melyik gyakorlatok kerülnek be, hogy kinek milyen szerepe lesz, az is ettől függ. Tehát én még nem látom pontosan, hogy milyen lesz maga az előadás. Nyilván azért került a társulat is a szerzők közé, mert ezeket a helyzetgyakorlatokat együtt találtuk ki.

- Ez is olyan darabos, etűdös előadás lesz, mint a Hazámhazám volt?

- Nem tudom megmondani neked. Szerintem - de ez közel sem biztos - még inkább etűdökből, még inkább szétszedetten lesz megoldva.

- Milyen témák voltak?

- Hírek. Schilling az összes hírt leírta, ami januártól érkezett neki smsen, és témák szerint rendszerezte. Volt például magyarok Irakban témakör, terrorizmus, családon belüli erőszak, környezetvédelem. Egy adott témacsokorból, minden csapat különböző hírt, vagy híreket választott és azok kapcsán csinált helyzetgyakorlatokat. Voltak témák, amelyek hihetetlen erős szaftos humorral lettek megfogalmazva, de voltak olyanok is, amik keserű humorral, vagy csak keserűséggel. Nyilván nem humorizál az ember jóízűen, vagy még inkább sehogy se családon belüli erőszakon, azon mondjuk, hogy egy apa, hajléktalan barátjával közösen megerőszakolta másfél éves kislányát. Ha ilyen hírt olvasol, akkor néhány másodpercig csendben maradsz, és elgondolkodsz azon, hogy miből van az ember. Másképp állsz hozzá ehhez a témához, mint ahhoz, hogy a környezetvédelmi miniszter azt mondta, hogy a Balaton vize iható, mert ez nyilvánvalóan röhejes kijelentés, és amikor jelenetet próbálsz belőle csinálni, akkor végletekig a röhejes felé pumpálod. A keserűség és a röhejesség lesz ötvözve valahogy az előadásban is.

- Hasonlóan a Hazámhazámhoz? Ott is elég megdöbbentő volt az a jelenet, amikor az "éhesanya" mesét mond a lányának, miközben az apa levágja a lábát térdből, hogy legyen mit enniük . . .

- Én nagyon fontosnak tartom, hogy a Hazámhazám megszületett, és nyilván Schilling Árpi is, azért próbálkozunk valami hasonlóval. Ennek a színháznak módja van rá, hogy ilyesmivel kísérletezzen, meg is teszi. Bár szerintem más színházaknak is lenne módja erre. Azt gondolom, hogy a kortárs drámaíróknak és a színházaknak feladata a saját korukról képet mutatni. Valamiféle tükröt kellene tartani, ez lehet görbe tükör, vagy olyan is, ami mentesít attól, amiben élünk. A megfogalmazás már más kérdés, de szükség van ilyen fajta előadásra szerintem. A Feketeország egy próbálkozás, és ugyanilyen próbálkozás volt a Nexxxt és a Hazámhazám is. Nagyon nehéz feladat. A Hazámhazám például tizenhárom- tizennégy évet fog át, ami történelmi léptékkel túró, de közben az emberi életnek körülbelül egyötöde, ami már elég jelentős idő. De tudsz-e vajon ítélkezni, vagy pontosan meglátásokat tenni olyan helyzetekről, amikben benne vagy, mert nyilván valamiféle pontosságra való törekvés lenne a cél. Szerintem egyébként az se baj, ha nem lesz teljesen objekiv a darab, a lényeg, hogy foglalkozz vele, elgondolkodj ezeken a dolgokon, és egy ilyen fajta előadás mindenképpen ad valamiféle rálátást.

- Ilyenkor óhatatlanul előjönnek aktuálpolitikai témák...

- Persze, már magukban a hírekben is. Ha híradót néz az ember az is tele van napi politikával, ez ezt mondta, ez lemondott, azt piszkálják... ezek irgalmatlanul röhejes dolgok. A huszadik, huszonegyedik század szüleménye, hogy a politikai élet ennyire előtérbe kerül. Egy választási kampány egészen vicces dolog, szerintem, a szakmaiság teljesen kikerül belőle, és olyan mint egy vásár, mint mondjuk az, hogy a plussz 25 százalék a Danon terméken ingyen van. A választás nem minőségi kérdés, hanem marketing tevékenység, az nyer, akinek ügyesebb a reklámja. Bekerül az aktuál politika az előadásba is. Azt gondolom, hogy egy színháznak ezzel is kell tudnia kezdeni valamit. Egy ilyen marhaságra igenis mondja azt, hogy emberek, ez baromság, ez idiotizmus. Humorral, vagy humor nélkül? azt már nem tudom, hogy kell megcsinálni, ha tudnám, akkor rendeznék.

- A társulaton belül nyilván különbözőek a politikai nézetek. Ez ilyenkor nem jön elő problémaként?

- Egy társadalomban, akkor van probléma, ahogy most Magyarorazágon is ez történik, ha ellenségképek alakulnak ki az emberekben. A demokrácia nem azt jelenti, hogy az van, amit én akarok, hanem, hogy elfogadom, amit a másik akar. Nagy különbség. Ebben a társulatban tiszteletben van tartva, hogy a másik máskép gondolkodik, vagy mást lát jobbnak. Barátok között, családon belül is lehet ilyen ellentét. Én nem úgy választom meg a környezetemben lévő embereket, hogy az jobb oldali, vagy bal oldali, fradi-drukker, vagy MTK, csak szőke nő tetszhet neki, vagy teszem azt barna, de csak olyan mint nekem. Nem. Vannak bizonyos értékek, alapvető morális kérdések, amikben egyet kell értenünk, hogy mi az, ami alá nem lehet süllyedni, vagy mi az, ami elfogadhatatlan, de ez nem attól függ, hogy valaki bal oldali, katolikus, vagy fradi drukker, hanem, hogy van-e felelősség érzete, morálisan, etikailag eljutott-e egy szintre, tiszteletben tartja-e a másikat. Nekem a zöld szín tetszik a legjobban, lehet, hogy neked meg a sárga, attól még lehetünk barátok, és dolgozhatunk jól együtt.

- Tehát ez nem merül föl problémaként.

- Hát eddig nem, vagy legalábbis én nem vettem észre.

- Azt mondtad, hogy fontosnak tartod ezt a fajta színházat, de szereted is játszani?

- Szerintem nagyon jó ilyenben részt venni, mert izgalmas, más fajta kihívás, mint az , hogy itt egy darab, ez a szereped, elolvasod, tudod, és arra készülsz. Nem jobb vagy rosszabb, más. Nagyon fontos benne a szabad asszociáció. Nyilván ilyenkor születnek, penetráns hülyeségek, olyanok, hogy a fal adja a másikat. De születnek szerintem egészen zseniális dolgok is. Volt néhány olyan erős helyzetgyakorlat Bódvarákón, ami lehet, hogy ebbe az előadásba nem tud, és nem fog bekerülni, de ott mikor láttam megrázó élmény volt. Hihetetlen, hogy valakinek mondanak egy mondatot, egy fikarcnyi hírt, és három óra múlva előáll egy lenyűgöző művel. Ha egyetlen egy ilyen lett volna a két hét alatt, akkor is megérte volna lemenni. Az is előny, hogy társulaton belül meg lehet mutatni azt is, amikor rettenetesen tehetségtelen vagy, mert ha azt nem mered vállalni, akkor nem tudsz tehetséges se lenni. Ahhoz, hogy dolgozni merj, tudni kell, és merni kell a rosszat is megmutatni.

-Tudnál mondani egy olyan jelenetet, ami nagy hatással volt rád?

- Biztos tudnék, de nem szeretnék. Elmesélve nem ugyan az, vagy én nem tudom elég jól megfogalmazni... Egy picit olyannak érzem az erről való beszélgetést, mintha megkérdeznéd, hogy miért jó szerelmesnek lenni, vagy miért jó szeretkezni. Vagy, hogy jó az? Magát a szeretkezést nem is szokták megfogalmazni, a szerelmet pedig költők tudják félelmetesen és gyönyörűségesen elkapni minden szépségével, és kínjával együtt. Én nem tudom elmondani, olyan pontosan, ahogy érzésben megjelenik bennem, ha tudnám, akkor nyilván írnék.

- Így meg nyilván játszol.

- Megpróbálok. Ahhoz van gátlástalanság bennem. Lehet, hogy azt se tudok olyan jól, de megvan hozzá az a gátlástalanságom, hogy vállalom. Az íráshoz viszont nincs bennem kellő szemérmetlenség.

- Néhány hónapja mégis úgy döntöttél, hogy nem próbálsz többet, aztán meggondoltad magad és játszol a Feketeországban.

- Úgy volt, hogy nem szállok be, úgy éreztem, hogy elfáradtam, hogy talán huszonöt év sok volt, vagy valamit nem jól... és kellett egy kis pihenő. Volt két, két és fél hónap, amikor a már meglevő előadásokat játszottam, de nem próbáltam újat. Aztán úgy éreztem, hogy mégis folytatni akarom.

- Azt gondoltad, hogy akkor kész, vége, ennyi volt a színészet?

- Hát, azt nem. Hanem, hogy majd ősszel átgondolom, hogy lesz. Aztán úgy láttam, jobb ha nem várok őszig, hanem inkább próbálok, elmegyek velük, és akkor kiderül, hogy megy-e.

- És megy?

- Ezt majd az idő eldönti... attól függ, hogy mi. De örülök, hogy visszamentem.

- Azt megkérdezhetem...

- Meg.

- ...hogy miért érezted, úgy, hogy nem megy, hogy abba kell hagynod?

- Erről nem szeretnék beszélni, nem nyilvános... magamnak se tudom még igazán megfogalmazni.

- De azt tervezed, hogy a krétakörrel maradsz?

- Ezt tervezem. (?)