Egy XIX. századi skót főrend szívburok-szakajtóan romantikus kalandozásai a jövôkori jelen (vagy jelenkori jövendô?!) New Yorkjában - Meg Ryan és Hugh Jackman mézédesen eredeti jutalomjátéka a vásznon.
Meg Ryan neve az utóbbi években egyfajta álomgyári védjeggyé, megbízható márkajelzéssé nemesedett: a fent említett hölgy komoly népszerűséget vívott ki magának a romantikus vígjátékok kedvelői körében. Miss Ryan szerepeltetése általában egyet jelent a degeszre tömött nézőterekkel és a tetemes jegybevételekkel, hiszen a mindennapok zord hi-tech valósságába belefáradt publikum tagjai szívesen ülnek be a moziba, hogy némi románcot, csipetnyi jókedvet szívjanak magukba - annak rendje és módja szerint elszórakoztassák őket. Tény, ami tény, ha Hollywood legkedvesebb szöszkéjének neve felbukkan egy film stáblistáján, akkor az esetek jelentős részében jóleső könnymorzsolgatás, keszkenő-gyűrögetés és felszabadító mosoly-offenzíva vár a modern mesék rajongóira.
Stuart (Liev Schreiber), a bogaras szobatudós nemmindennapi felfedezést tesz: rájön, hogy a Hudson folyó felett titokzatos rés tátong az idő szövetében. Az időutazás lehetséges, aki szeretné bebarangolni az elmúlt századokat, annak nem kell mást tennie, mint felmászni a New Yorkot New Jersey-től elválasztó folyam egyik hídjára, nagy levegőt venni, és fejest ugrani a néhány száz évvel ezelőtti valóságba. Mivel a legtöbb elvont elmélet egytelen lehetséges bizonyítása maga a tapasztalás, hősünk merész kísérletre szánja el magát, és elhatározza, közelebbről is megvizsgálja, mit rejt az idő kútjának feneketlennek vélt feneke. Stuart tehát ugrik, és ripsz-ropsz az 1800-as évek New York-jában találja magát. Nem vesztegeti soká az idejét, inkább nekilát, hogy megfelelő bizonyítékokkal dokumentálja hihetetlen utazását, és követni kezdi a kapós aranyifjút, Sir Leopoldot, Albany hercegét, aki mellesleg a lift feltalálásával írta be magát a technikatörténeti almanachokba.
Egy szerencsés-szerencsétlen fordulatnak hála, Stuart visszatértekor a herceget is magával rántja a Jelenbe, így aztán párban landolnak a nagy büdös huszonegyedik századi valóságban. Stuart mindent elkövet, hogy titokban tartsa különös vendége kilétét, de hiába minden igyekezete, egykori barátnője, Kate (Meg Ryan) záros határidőn belül ráébred, valami nem stimmel exkedvese újonnan beszerzett barátja körül...
Kedvenc Megünk ezúttal sem hagyja cserben a közönségét. Remekül alakítja a rohanó életvitelbe belefásult, karrierista nőt, aki, annak ellenére, hogy igyekszik szisztematikusan takargatni ezt, éppen arra vágyik, mint legtöbb hölgytársa: egy kis gyengédségre, odafigyelésre, mesébe illőn romantikus érzelmekre, nomeg egy férfira, aki mindezt megadná neki. Mivel az álomvárosi mesék celluloidba karcolt szabályai eképp rendelkeznek, végül övé is lesz, amire vágyik: egy jólfésült, snájdig herceg, fullextrás metálfehér paripán.
Ryan-hez hasonlóan filmbéli partnere, a Leopoldot alakító Hugh Jackman is remekel. Könnyed eleganciával adja az ismeretlen korba cseppent, anakronisztikusságában is vonzó gentlemant, aki, bár képtelen beilleszkedni a számára idegen, modernkori társadalom-viszonyok közé, "régimódi" becsületességének és nagyvonalúságának hála az ujja köré csavarja az egész hipermodern metropoliszt. Ryan és Jackman kivételes vászonjátékot produkálnak: kettejük érdeme, hogy a nyilvánvaló dramaturgiai hibák és a klisét klisére építő, ötletszegény forgatókönyv dacára James Mangold rendező édeskés komédiája mindvégig nézhető, sőt, élvezhető marad.
