A Szél támad fikciós biopic: Jirô Horikoshi életén alapul, aki Japán úttörő repülőgép-tervezője volt a II. világháború idején. Egyben felnőtté válási film, hisz a hős életét és intellektuális érését gyermekkorától követi figyelemmel. A kis Jirô megszállottja a repülésnek és az aeroplánoknak, ám rövidlátása miatt pilótakarrierről nem álmodhat, be kell érnie a mérnöki pályával.
E film Miyazaki legatipikusabb műve. Bár épp a japánok a megmondhatói, hogy a rajzfilm párosítható felnőtt műfajokkal, a rendező eddig a tündérmese és a fantasy eszképista zsánereiben alkotott. Munkái olyanok, mintha Spielberg rendezte volna a Harry Potter filmeket: hősei fiatalok egy mitikus varázsvilágban, és történjen bármi borzalom, minden jó, ha a vége jó. Ezzel szemben e realista, földhözragadt háborús-életrajzi dráma az Iván gyermekkora párdarabjának is beillik (Szentjánosbogarak sírjához hasonlóan felnőtt anime, akár élő szereplőkkel is készülhetett volna). A film a gyerekszemnek nem való II. világháborúnak − és japán főhőse életének − még csak nem is szokványos, pofonegyszerű olvasatát adja, ezért a nemzetközi színtéren a politikai bal- és jobbszárnyon is vihart kavart.
A látszat és a megosztó hatás ellenére a Szél támad szerzői film, nem üt el gyökeresen az életműtől. A háború természetrajzának felvázolása során a direktor nem igyekezett elkerülni a félreértéseket, de mondanivalója pacifista. Műve a világháború mementója, tiltakozás a Japánban újra feltámadó nacionalizmus, militarizmus ellen (talán a cím is erre utal). A Szél támad A torinói ló megfelelője Miyazaki életművében. A rendező sosem ódzkodott a politikai állásfoglalástól, alkotásainak is progresszív, társadalomkritikus üzenete van.
„Szél támad, meg kell próbálni élni” – ezzel az idézettel kezdődik a film. A rendező hasonlóan szólt ki A vadon hercegnőjéből: az élet, a világ szörnyű, de élni akarunk, élnünk kell. Új munkájának cselekménye is korábbi műveit idézi. A hős érzékeny, magányos, naiv underdog. Értelmiségi típus, nemes célokkal. „Csak valami szépet szeretne alkotni”, de rossz korba született, a felnőttek világa korrumpálja, így tömegeket halálba küldő háborús bűnösként kárhozik el. Miyazaki sosem bánt szűkmarkúan a felnőtt tartalmakkal, tündérmeséi horrorba hajlanak, ezúttal pedig csak a happy end maradt el. Ha közvetve is, de korábban is tárgyalta már Japán múltját: nála is felbukkan az atombomba traumája, halálos, öregítő és szörnnyé csúfító átkok formájában.
E filmből hiányoznak a természetfeletti, népmesei elemek, nem úgy a Miyazaki kézjegyének számító fantáziadús, szürreális látványvilág: a rendező megjeleníti szárnyaló fantáziájú hőse gondolkodási folyamatát, (rém)álmait és képzelgéseit. Horikoshi nemcsak rokonlélek, hanem a szintén élénk képzelőerejű Miyazaki alteregója. Már csak ezért is adekvát a rajzfilmes forma, hisz e stílus kevesebb gátat vet az alkotó kreativitása és fantáziája elé, mint az élőszereplős. Az animében minden mesterséges és lehetséges, az alkotó az egész művet totálisan kontrollálja.
Miyazaki maga is megszállottja a repülésnek: apja harci gépek gyártásával foglalkozott a világháború alatt. Sok a hasonlóság repülőgép és mozi közt: a gyermek számára egyaránt csodaként, varázslatként hatnak, látszólag eleven, mozgó entitások, valójában rengeteg emberi kreativitás, tudás, tehetség és munka van mögöttük. Hatalmas, határokat nem ismerő gépezetek, pedig egyetlen agyban fogantak. Nemcsak a repülőgép, a film is lehet fegyver a háborúban: propagandaként. Mindez még inkább érvényes a rajzfilmre, ami az aeroplánhoz hasonlóan életre keltett, animált tervrajz.
A gyermek- és művészlelkű hős monomániásan temetkezik munkájába, minden mást elhanyagolva az örömelvét kielégítő tevékenységnek és a sikerélménynek szenteli életét. Munkája gyümölcse azonban pusztítja környezetét: hiába váltja valóra álmát azzal, hogy a szakma zsenijévé fejlődik, hisz ezzel tönkreteszi magánéletét. Mindezt egy tragikus románc és női melodráma műfajába sorolható cselekményszál képviseli – e zsánerek sem idegenek az életműtől. Miyazaki üzenete Ikarosz történetének tanulságát idézi: a repülésre irányuló ösztönös vágyunk által képviselt nagyratörés, ambíció e szörnyű világban balul végződik (lásd Japán háborúit), az egyszerű, kisemberi, „földi” élet az út a boldogsághoz.
A rendező már jó ideje (A vadon hercegnője óta) igyekszik visszavonulni. Ha olyan munkamániás, megszállott, maximalizmusa miatt örökké frusztrált típus, mint hőse, akkor nem csoda. Búcsúfilmként meghiúsult műveivel ellentétben eme álomprojektje sikeres művészi öngyilkosság: szórakoztató parabola helyett kiábrándult dráma. Nemcsak a harci gépek tervezése, de a mai Japánban való filmezés sem fér össze az egyszerű élettel. E zsenitípusnak azonban szerencsére ritkán sikerül leszoknia munkájáról, így talán hallunk még Miyazakiról.
Pontszám: 10/10
