Jennifer Anistont megerőszakolják, Vincent Cassel párizsi dialektusban röhög, és közben az amerikai kisember rendet tesz egy kihegyezett vonalzóval. A Kisiklottak jól indul, de végül vontatott bosszúvá válik.
Megcsalta már a feleségét? Megfordult már a fejében, hogy flörtölni kezd a helyi érdekű vasúton? Szemezett már egy elragadó ismeretlennel a 4-es, 6-os villamoson? Hagyta már, hogy Jennifer Aniston meghívja egy szakaszjegyre? Tisztában van azzal, hogy milyen végzetes következményei lehetnek ennek? Felszakadt szemöldök, kifosztott bankszámla, terrorizált család, és ha nem vigyáz, már csak akkor ébred, amikor egy kihegyezett vonalzóval éppen előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel megkéseli Vincent Casselt.
A Kisiklottak című film jó tanmese az ilyen óvatlanoknak, akik azt hiszik, hogy a tömegközlekedésben mindent lehet. Charles a sikeres reklámszakember (Clive Owen), mint mindig, a történet reggelén is Chicagóba vonatozik külvárosi rezidenciájáról. Ezúttal azonban találkozik Lucindával, a szintén nagyon sikeresnek tűnő tőzsdeszakemberrel, és pár poén, egy ebéd és néhány kör tequila után egy külvárosi motel ócska szobájában találják magukat.
Itt jön a történet másik fontos tanulsága, miszerint ócska motelekben mindig zárjuk be magunk után az ajtó, és fordítsuk rá a biztonsági zárat is. A párt ugyanis csúnyán meglepi egy rabló, akinek egyébként olyan erős francia akcentusa van, hogy a cheest rögtön camambert-nek ejti. Ettől kezdve furcsa ámokfutásba kezd a romantikus történetnek - esetleg családi drámának - induló sztori, egy éles kanyar után thrillernek, majd egy kézifékes forduló után Charles Bronson-féle kegyetlen bosszúfilmnek tűnik, hogy már a kisebb műfaji kitérőkről ne is beszéljünk.
Ez akár lehetne izgalmas is, de sajnos innen Budapestről nagyon nehezen tudjuk felizgatni magunkat az "egyetlen rossz lépés, és oda a külvárosi, háromszintes, négy hálós, két kandallós vityillód, és talán a Grand Cherokeet is kisebbre kell cserélni"- típusú történeteken, sőt azért a "puszta kézzel belezem ki azt, aki bántja a családom"- mentalitás sem evidens egy olyan világban, ahol azért nem lehet büntetlenül az óvatlan rabló agyvelejét csak úgy, egy 45-össel felkenni az étkező selyemtapétájú falára.
Persze mindezt hitelessé, sőt izgalmassá tehetné a színészi játék, de Jennifer Aniston soha nem a lenyűgöző arcjátékáról, hanem az orrplasztikáiról, meg Brad Pittről volt híres, Vincent Cassel meg hiába adja jól az agresszív bűnözőt, ha a forgatókönyvírók már amúgy is hiteltelenné tették a figurát.
A spoilerezés elkerülendő legyünk kicsit homályosak: A legnagyobb baj a főgonosszal, hogy nincs igazán tisztázva, hogy akkor most itt egy gyilkossal vagy egy szélhámossal áll-e szemben szerencsétlen főhősünk. Mert hiszen ez két iszonyatosan ellentétes típus: a szélhámos kerüli a felesleges erőszakot, miért is tenné tönkre a jól felállított átejtést, teszem azt egy hidegvérű gyilkossággal, egy gyilkos meg nem szarozik tervekkel, csak gyilkol.
Ez apró hibának tűnik, de tulajdonképpen az egész filmet zavarossá, érthetetlenné és persze hiteltelenné teszi. Nem marad más csak a "kisember rendet tesz"- szál, ami így nem eléggé izgalmas két órán keresztül. Marad a popcorn, és persze Jennifer Aniston borús tekintete.
