Éjféli előadás

Egészen véletlenül futottam bele hónapokkal ezelőtt Török Ferenc filmjébe egy kertévé éjszakába hajló műsorsávjában, ami azonnal gyanút keltett. No, nem a nézőellenes késői időpont, hanem eleve a tény. Meg is ijedtem, hogy egyik kedvenc haza rendezőm remake-elt valami Kabos-klasszikust, azért mutogatja a csatorna. De nem, produkciós partnerként vettek részt benne (értsd: többek között ezzel tudták le a törvény támasztotta kötelezettséget, miszerint a megasztár sms-ekből befolyt lé egy részét vissza kell forgatniuk valamilyen magyar produkcióba), így került képernyőre az Apacsok, amely egy azonos című, a Radnóti színházban sikerrel játszott darab tévéfilmes változata. Ehhez képest most, májusban mozikba kerül a film, ami nem baj, csak épp fura. Bár a hazai filmgyártás jelenlegi stop-táblánál téblábolása, valamint a fentebb leírtak miatt nem mondhatom, hogy érthetetlen.

Csodás álmok jönnek

[img id=277242 instance=1 align=left img]"Kishorváth" épp egy filmtervet adna le egy vonatkozó bizottság asztalára, a munka helyett kultúrából élő döntnökök kétharmados többséggel pártolják is a coccalista rendszer elviselésének igen fura módját választó nagypapáról szóló történet ötletét. Egyikük azonban összehúzott szemöldökkel támad a fiatalemberre, mondván, hallott ő már a nagypapáról és bizony egészen másképp ismeri ezt a családtörténetet.

Az unoka fejében természetesen egy romantikus hősalak él, aki néhány barátjával együtt az indián kultúra iránti rajongását fokozta életfilozófiává a diktatúra idején. Nem volt ez lázadás, még csak passzív ellenállás sem, mindössze egy, az elnyomás idején szinte természetszerűen adott reakciója az egyénnek, az élhetetlen realitástól való menekülés. Mert Horváth nem akart hős lenni, ez nem szerepelt a lehetséges alternatívák között, barátaival szinte önkéntelenül, tudattalanul fordultak maguk kis világukba, amely abból állt, hogy konkrétan apacstörzset alapítottak a magyar rónán, hétvégente kifestették az arcukat, tollakat tűztek a hajukba és hülye neveken szólították egymást. Tulajdonképpen akár nitrohígítót is szipuzhattak volna egy nejlonzacskóból, lényeg, hogy valami színes és vidám lengje őket körül, ne a szüntelen fenyegetettség Kádár-szürkéje.

Öncenzúra

A szituációról könnyű Esterházy Javított kiadására asszociálni, bár a hangsúlyok némiképp máshol helyezkednek el. Török filmjében inkább ezen az elforduláson, ezen a mátrix-építésen, amely ideig-óráig képes gyenge papírfalat húzni a csengőfrász valósága és a saját auránk közé; e mellett szinte csak hordalékként jelenik meg a besúgó-a-családban élménye; bár valahol ez adja a keretét, de mégse a magvát. Ennek ellenére ez utóbbi, kurta megjelenése dacára is legalább olyan erős, ha nem erősebb élményt nyújt. Miként lehet megélni egy ügynöki létformát? Miként élik ezt meg a hozzá közel állók? Képesek egy életen át a hallgatás feszültségét cipelni a gyomrukban? Maguk előtt is letagadják? Öncenzúra?

A huszadik század ilyen súlyos káeurópai kérdéseire lelve ránk jellemző módon a tagadás, az elhallgatás vagy épp ellenkezőleg, a hóhérért kiáltás módszerét szoktuk alkalmazni. A feldolgozás, a kibeszélés egyelőre szűk körben népszerű és a közeljövőben ez nem is fog változni. Néha beszélünk a konkrétumokról, a besúgókról és a besúgottakról, többnyire arcátlanul unalmas dokumentumfilmek, vagy most éppen egy színpadról képernyőre ültetett előadáson keresztül.

Az osztályharc fokozódik

Mert bár mozibemutató kapcsán íródik ez a cikk, az Apacsok tévéfilm. A színpadi darab lendületes, friss, Gauder-animációkkal és Zságer-zenékkel turbózott. Hasonló eszközök a film keretein belül viszont kicsit karcsúnak hatnak; a fekete-fehér archívokon tűz körül táncoló indiánok egyperceseivel tagolni a színeket csak leírva tűnhet jó ötletnek, a maskarába bújt figuráink festett western-háttére szintúgy. Színházban az ilyesmi ül, filmen max. egy poénnak elmennek, vissza-visszatérő elemekként már banálisak.

Ami miatt mégis fontos magyar film, így, szókapcsolatként, arról fentebb már volt szó. Tanulságos megismernünk Horváth karakterét, a szocialista korszakból egy valóban szürke átlagemberét, akinek soha eszébe nem jutott volna részt venni bármiféle politikai machinációkban, csak hát az osztályharc az nem Önök kérték, akármit is mutatott a tévé május 1-én. Horváth is először csak néhány kérdésére válaszolt az őt hol fenyegetően, hol atyai vállon veregetéssel kérdező tisztnek. Az ugye nem lehetett benne a pakliban, hogy nem válaszol, mint ahogy ezek után már az sem, hogy minderről még időben beszéljen barátainak. Talán mert hitte, hogy egy-két ilyen kínos találkozás után leszáll róla az ávó. Persze nem így lett és a férfi tán maga sem vette észre, mikor lett a karhatalommal való kedélyes beszélgetéseiből konkrétan jelentés.

Kinek ajánljuk?
- Az ügynökkérdés iránt fogékonyaknak.
- Aki látta a darabot.
- Aki nem látta a darabot.

Kinek nem?
- Aki szerint a tévéfilm éppúgy anakronisztikus műfaj, ahogy a Traubi szóda.
- Aki most már tényleg unja, hogy úton-útfélen Csányi Sanyiba botlik.
- Aki westernfilmet remél.

7/10