Némi csúszással újra moziba érkeztek a G. I. Joe-katonák. Épp időben, a vereséget szenvedett kobrák ugyanis magukhoz tértek, olyannyira, hogy szinte megszerzik a világuralmat. Hangsúlyozzuk: szinte.
Akció-balett
Akinek kétsége lett volna afelől, hogy az akció és a tánc szoros összefüggésben áll, most megkérdőjelezhetetlen bizonyságot szerezhet a kapocsról. Nem is lehetett volna jobb, pontosabban: praktikusabb választás, mint arra a Jon M. Chura bízni a G. I. Joe – Megtorlás rendezését, aki olyan mozgóképes táncprojekteket vezényelt, mint a The LXD – Rendkívüli táncosok című tévésorozat és a The LXD – Rendkívüli táncosok: Rá titkai című mozifilm, a Step Up 2.: Streetdance és a Step Up 3D című koreográfia-bemutatók, illetve a Justin Bieber: Soha ne mondd, hogy soha című koncertfilm. Így nyer értelmet az akció-balett kifejezés, és így juthat befektetett tőkéjén felül a tisztes nyereséghez a Paramount Pictures (meg a Metro–Goldwyn–Mayer, a Skydance, a Di Bonaventura Pictures), no és a Hasbro játékgyár.
Félre értés ne essék, semmi baj sincs azzal, ha egy filmre termékként tekintünk, hiszen Hollywoodban a kimutatható haszon végett gyártják szakmányban a mozgóképeket, nem a művészet mozgat, hanem a pénz. De nem árt tisztában lennünk ezzel. Ez esetben egy szórakoztatóipari produktumról van szó, ami le se tagadhatja, igaz, nem is akarja, a játékgyári gyökereit. A színészek épp olyanok, mint a gyerekszobai játékharcosok, akiket a felbuzdult csemete a kellő kísérőzajokkal egymásnak koccint – csak itt a vásznon tologatják őket.
[img id=372159 instance=1 align=left img]Mondjuk, a pénz mozgat
Miután 175 millió dolláros költségvetésre háromszáz milliót termelt a G. I. Joe: A kobra árnyéka, Stephen Sommers 2009-es mozija, a stúdiók értelemszerűen forszírozták a folytatást (amiben Sommers már csak executive producerként működött közre). A premiert azonban tavaly nyárról idén tavaszra tolták, nagy valószínűséggel azért, hogy a kétórás akciódömpinget 3D-és technikával tegyék fogyaszthatóvá, illetve olyan, kellő rutinnal rendelkező akciófilm-barát figurákat iktassanak Channing Tatum mellé, mint Dwayne "The Rock" Johnson és Bruce Willis. Ennek szellemében fazonírozta át többedjére a Zombieland forgatókönyvíró párosa, Rhett Reese és Paul Wernick a történetet.
Csapás hátán csapás
A kétkezi ütközetek, félközeli robbantások és nagytotálos várospusztítások (ezúttal London a kárvallott) laza vezetőszáraként szolgál a sztori. Eszerint az amerikai elnök (Jonathan Pryce) bőrébe bújt Zlatan (Arnold Vosloo) Tűzbogár (Ray Stevenson) vezetésével kiiktatja – kiirtatja – a G. I. Joe-kat, hogy a fagyasztott rabságából előtörő Kobraparancsnok (Luke Bracey) megszerezhesse a világuralmat. A sötét vezér megbízásából az álelnök megbeszélésre invitálja a Föld atomhatalmait, majd látványos demonstrációval szemléltetik, még a pusztító fegyverarzenálnál is pusztítóbbal rendelkeznek: a Zeus-projekttel nem szállhat szembe semmi és senki. Persze a Barikád ("The Rock") vezette G. I. Joe-túlélők, Lady Jaye (Adrianne Palicki) és Flint (D. J. Cotrona) közbeszólnak. Kiegészülnek a harci mesterük halálát megbosszulni igyekvő Kígyószemmel (Ray Park) és Jinx-szel (Elodie Yung), csatlakozik a Joe-k "szülőatyja", Joe Colton tábornok (Bruce Willis) is. A visszacsapásukhoz végül társul a sötét erőkhöz sodródott Viharárny (Byung-hun Lee), akit észre térítenek: egy gonosz mesterkedés áldozata volt.
Nem veendő komolyan
Ez a termékmozi a látványra épül. A robbanó elektronikus fém-szentjánosbogarak rajzása éppúgy ezt a célt szolgálja, mint a tibeti sziklafalakon való kardcsata – a film legjobban megkomponált jelenetsora –, ez így is van rendjén. Amikben híján áll a film, az a jópofa, az egyes akciószénát lezáró, oldó beszólások, a humor és az (ön-) irónia. Pedig jó érzékkel tesznek ebbe az irányba lépést az írók, például Duke (Tatum) és Barikád ("The Rock") közös jeleneteinél, jelesül akkor, mikor harcuk videojátékká alakul, jelezve, hogy itt semmi sem veendő komolyan, egy játék zajlik a szemünk előtt. Más kérdés, hogy egy tizenéves néző számára a felnőtt kísérőnek világossá kell tenni, ha eltalálják az embert, az valójában fáj, a lövöldözésekben többnyire valaki meghal, általában véve: az erőszak sosem vezet jóra.
Az akciókra történő összpontosítás természetesen kizár minden mélyebb árnyalást, így se a korábban, se az újabban felvonultatott szereplőknek nincsen testük – becserélhetők és feláldozhatók –, a kobraszervezet fasisztoid jellemvonásai is csupán egy-egy ízelítői erejéig jelennek meg (arctalan diktátor, a Fehér Házat beborító náci-zászlóhoz hasonlatos óriás Kobra-lobogó), az ingerküszöb alatt maradnak, nem jutnak el a tudatig. A G. I. Joe – Megtorlás esetében nem is szükséges bármilyen mélységet és maradandóságot várni, egyszer használatos popcorn mozi ez, ahogy elmenetben kidobjuk az üres kólás és kukoricás dobozt, úgy ezt a filmet is kidobjuk, s nem emlékszünk, mit láttunk.
Ennek ellenére – vagy pont ezért – szinte biztos, hogy lesz még dolgunk G. I. Joe-mozifilmmel, pláne, hogy a 130 milliós büdzséjű második felvonás a nyitó hétvégéjén 40 millió dollárig ugrott. Akinek inge, nyugodtan magára veheti.
Kinek ajánljuk?
- Akinek tetszett a G. I. Joe: A kobra árnyéka.
- Három akciógeneráció (nagyapa: Willis, apa: "The Rock", unoka: Tatum) együtt szerepeltetésre kíváncsiaknak.
- A látványban hívőknek.
Kinek nem?
- Aki gyerekkorában inkább legózott.
- Aki szerint fontos a történet és a párbeszéd.
- Agyatlan akciófilm elleneseknek.
5/10
