A Partot azonban nem kell megtekinteni ahhoz, hogy pontosan tudjam, milyen receptre készült: szikrázó napfényben ágaskodó mezítelen combok, mesebeli tájak, a tenger hullámain játszadozó fények, kaland, majd furfangos szabadulás, esetleg szerelem. Könnyen el tudom képzelni, hogy a Heidegger életmű különösebb ismerete nélkül is fel lehet dolgozni a darabot, és senki sem fogja a vége főcím alatt végig gondolni, hogy mennyire is elhibázta az életét, amikor nem ment neki a nagydoktorinak.
No de hát nem is ezért járunk moziba, már aki jár, hanem, hogy szórakozzon, meg olyan helyeket lásson, ahová sohasem jut el, esetleg este népszerű színésznőkkel bidergesse álomba magát. Ennek a követelménynek A part minden bizonnyal eleget tesz, egyáltalán nem erőltetett történetével, miszerint DiCaprio egy haldoklótól hozzájut az ideális turistahely titkos térképéhez, ahová magával visz még egy párt, hogy ne egyedül sikoltozzon, és vágjon hülye képeket, amikor kiderül, hogy a csodálatos lakatlan sziget nem lakatlan, hanem barátságtalan kendertermesztők és szabad, független köztörvényes marhák lakják, akik nem örülnek a túristáknak. Eldobom az agyam, de tényleg, hol egy pénztár, azonnal jegyet akarok venni!
Az egyetlen dolog, ami miatt majd ki fogom kölcsönözni videón a filmet, a rendező személye. Danny Boyle csinálta a Sekély sírhantot, és a Trainspottingot is, úgyhogy elképzelhető, hogy a dolog nem teljesen érdektelen, ezért sem értem igazán, hogy mit keres a moziban ez a minden tekintetben rozsomákra emlékeztető törpe.
Költői kérdés volt, kérem nem megválaszolni.
