A snowboard vélhetően nem a tömegek sportja. Jobbára gazdag és kalandvágyó fiatalok űzik, hogy érdekességet, veszélyt vigyenek unalmasan könnyű életükbe. Olias Braco francia rendező filmje arra tesz kísérletet, hogy bemutassa: egy egyszerű srác is eséllyel indulhat a hódeszkával.
A történet meglehetősen didaktikus és nagyon ismerős már a különféle sportfilmekből. A séma a következő: adott egy valahai nagy bajnok, aki leszálló ágban van, de szeretne még röpke ideig a csúcson maradni, ezért felkarolja az ifjú tehetséget. Ezek az ifjú tehetségek általában megrészegülnek a kínálkozó lehetőségtől, rögtön nőzni, inni, bulizni, szívni kezdenek. Elérkezik persze a nagy felismerés korszaka is, amikor a tanítvány szembeszáll mesterével és inkább visszatér csendesebb, egyszerűbb, emberibb életéhez. Itt is pontosan erről van szó: a régi sablont meséli újra a film - csont nélkül.
Nem mindig lehet tudni, hogy oktató mozit vagy fikciót látunk. Rengeteg az illusztratív kocka, a film nagy részét a havas hegyoldalak, a meredek sziklák foglalják el. Kellemes képek, melyeket időnként megszakítanak a főhős kalandjai. Szerelem, féltékenység és férfias akarat - ezek mind elengedhetetlen kellékei a mozinak.
A profi sport sokszor kegyetlen világát mutatja a Snowboarder, elsősorban a havas hegyoldalak látványára koncentrálva. Ha történetért nem is feltétlenül, de a képekért érdemes másfél órát szánni a mozira. Ennyi havat egyszerre ritkán lát magyar szem. A leglehetetlenebb helyeken is forgott a kamera. Sziklás hasadékok, veszélyesen meredek lejtők villannak elő. Lenyűgöző felvételek hosszú sora ékesíti a filmet.
Nem mélyen szántó alkotás a Snowboarder, de nem is akar valószínűleg az lenni. Sportos példázatot ad a becsületről, miközben nem terheli túl a nézői befogadás képességét. A francia Alpokban és Svájban járunk, gyönyörű helyeken. Kényeztetően kellemesek a képek. Porzik a hó, dúlnak az érzelmek. Még jó, hogy a moziban fűtenek...
