Daniel Brühl és Ruben Östlund beült a Katona előadására, különleges darabot választottak

  • PORT

Nem véletlenül esett a választásuk a Lavina című előadásra.

Daniel Brühl spanyol-német színész és Ruben Östlund svéd filmrendező együtt látogatott el a Belvárosi Színházba, hogy megnézzék a Lavina című előadást, amelyet Pelsőczy Réka rendezett, és egy évvel ezelőtt mutatták be.

Brühl és Östlund az előadás után is a teátrumban maradt, hogy a színészekkel beszélgessenek.

A választás nem meglepő, ugyanis a darab Östlund 2014-es filmjének a színpadi adaptációja. Az előadás A Katona József Színház és az Orlai Produkciós Iroda közös projektje, így utóbbi oldalán a közösségi médiában is írtak a két sztár feltűnéséről:

Elképesztő esténk volt, még ma is nehezen hihető, de a képek bizonyítják, hogy megtörtént: a Lavina nézői között két filmes világsztárt üdvözölhettünk. Ruben Östlund és Daniel Brühl látogatása életre szóló élményt jelentett!”

Munkatársunk is lencsevégre kapta a két a színészt és a rendezőt: 

Forrás: Baski Sándor / PORT

A szomorúság háromszöge rendezője január óta a magyar fővárosban forgatja a The Entertainment System Is Down című fekete komédiát, amelyben Brühl mellett főszerepet kapott Keanu Reeves és Kirsten Dunst is - írja a hvg.hu.

Címlapkép: Getty Images - Cindy Ord / Staff