Az 1978-as John Carpenter nevéhez köthető, és filmes világnézetünket azóta is átható cselekmény annak ellenére nemesedett kulttá a bolygó Amerikán kívül eső részein is, hogy például mifelénk az október végi-novemberi eleji napokat csendes sírgondozással, és temetők melletti fröccsözéssel szokás tölteni, nem pedig azzal, hogy szemet-szájat fúrunk óriászöldségekbe, amiket még belülről ki is világítunk, és kitesszük az ablakba, mint holmi csokimikulást. Igaz, amióta virágkereskedő berkekben a halottak napjánál is jobb üzlet a Valentin-nap, amihez ma már romantikus magyar filmek premierjét is kötik, sikerrel, nincs min csodálkozni, legfeljebb a globalizáció, pfujj kifejezést kántálva köpködhetjük egymás szemüvegét a bölcsészklubban. A jó harminc évvel ezelőtt készült Halloween idehaza is tengernyi rajongóra tett szert (jó húsz évvel ezelőtt?), így aztán a temérdek folytatást is érdemes volt elkészíteni a későbbiekben. Rob Zombie "remake-je", ha minden igaz, a kilencedik Halloween, amit látunk.
De kezdjük azzal, hogy kerül a western-csizma az asztalra: a brutál-metál-zenész és együttese körülbelül a KISS zártosztályi megfelelőjének nevezhetnénk - hiába, a kétezres években már magasabb lett az emberek ingerküszöbe -, vagyis festett pofa, zúzás ezerrel, a "halál" és az "agónia" szavak ütemes és szenvedélyes ismételgetése mély, recés hangon. Rob Zombie művész úr először 2003-ban a megkapó 1000 halott háza című filmmel engedte szabadjára az ereiben csörgedező rendezői vért, amellyel teli is fröcskölte a vásznat jól. Koncepciója tehát mit sem változott a médiumváltással: egy pillanatig sem gondolt arra, hogy Godard és Truffaut örökébe lép, ehelyett a minél sokkolóbbat, minél brutálisabbat elve alapján készíti mozgóképeit. Itt kétségtelenül felmerülhet olyan kétely, miszerint vajh' nem közveszélyes elmebeteg-e az ember?, s a gyanú alól csak a finom önirónia menti fel a rendezőt (mert most már így kell hívnunk). Gondoljunk csak a Grindhouse részére készített The Werewolf Woman of the SS című ál-trailerére, amely kapcsán aztán tényleg nem lehet komolysággal vádolni.
Most tehát annak kell következnie, mennyire komoly, vagy mennyire kikacsintás csak a Halloween 2007-es feldolgozása? Részint lehetetlen komolyan venni a már említett KISS zenekar pólójában állatot kínzó alsó tagozatos gyereket, ahogy gonoszul néz, magán hordozva "a heavy metal a sátán szüleménye" kezdetű enciklikát, amelyet nyilván számos alkalommal olvastak rá Rob Zombie fejére ifjabb korában. Ennek tehát átérezzük a komikumát. De aztán mégiscsak elvág az a gyerek egy-két torkot, s ekkor már nem olyan őszinte a mosolyunk. Egészen addig, míg bele nem süppedünk abba a már-már a giccs szintjére emelt vérben tocsogásba, amit megint csak nem lehet komolyan venni. (Itt pedig ismét visszakanyarodhatunk a Grindhouse-os trash-tematikáig, s nem csak azért, mert egy röpke kivégzésnyi időre Danny Trejo is feltűnik.)
Egyébként megmondó-körökben egyik részről az hangzik el, minek ennyi időt szánni a filmben a nyomorult gyerekkor elemzésével, mielőtt istenigazából felpörög a zúzás, míg másik részről épp azt emelik ki, habár a belezés tekintetében sok újat már nem lehet felmutatni a műfajban, de milyen jó, hogy mögé látunk a motivációknak, a hagyományos vértusolás mellett pszichológiai töltetett is pumpálva a történetbe. Magam ellen is beszélek: semmi értelme tehát állandóan azt figyelni, mit mond a másik. Meg kell szépen nézni a filmet. Aztán futás...
