Mint hírlik, Forman vagy ötven éve tervezte, hogy filmet készít a spanyol inkvizícióról - amihez most állandó sikerproducer-társa, Saul Zaentz segítette hozzá -, a tabló színpompás, hiteles és izgalmas. Már amennyiben szeretjük a "régi" ritmusú filmeket.
A kétszeres Oscar-díjas rendező (Száll a kakukk fészkére, 1975, Amadeus, 1984), a hajdani Csehszlovákiából Amerikába települt újhullámos Milos Forman vonzódik a különc figurák, a zsenik arcélének megfilmesítéséhez, mondhatnánk, a nagy elmék, ha találkoznak. Az említett Mozart-film mellett ide sorolható a Hustler-alapítót "megzenésítő" Larry Flynt, a provokátor, vagy az ismert komikus, Andy Kaufman sajnálatosan rövid életét és egyedi, kiváló humorát bemutató Ember a Holdon. Játékfilmes "biográfiáit" persze tágan kell, hogy értelmezzük, tiszteletben tartva a nagyszerű alkotó szabadságnak jogát. A cseh-amerikai filmmágus egyfajta "arckép-négyest" alkotott a Goya kísértetei című drámájával, amiben a XVIII-XIX. századi nevezetes spanyol festőről, még inkább koráról nyújt színes - kosztümös - képet.
Filmjének érdekes módon nem maga, a művész, hanem a kor, az automatizmusaiba és az önnön ostobaságába végzetesen elhülyülő, de - talán a végóráin éppen ezért - jelentőségéhez erőszakkal is ragaszkodó hatalom, az abban-attól felemelkedő és lehanyatló nagy- és kisember a főszereplő. A XVIII. század végén Spanyolhonban az inkvizíció utolsó, ám ettől a legvehemensebb fellángolását éli. Áldozatául esik a korszak leghíresebb piktorjának gyönyörű modellje, Ines (Natalie Portman), akire - ártatlanul - eretnekbélyeget sütnek, és rácsok mögé zárják. Goya (Stellan Skarsg?rd) próbálkozik, hogy kiszabadítsa hóhérai karmaiból, de a döntés két egyházi férfiú, a lassacskán megszerelmesedő Loranzo barát (Javier Bardem), illetve a jeges és kegyetlen szívű Gregorio atya (Michael Lonsdale) kezében van.
Az egyik legjelentősebb ibériai - és európai - festőművészként (egyik legismertebb alkotása a Vízhordó leány) nyilvántartott Goya kiragadott kvázi életrajzi pillanatai a filmes fantázia művei. Igaz, nem nehéz analógiát találni Francisco José de Goya y Lucientes (1746-1828) ihlető múzsája (lásd: A meztelen Maja, A felöltözött Maja című festményei) és a filmbeli Ines között. A színekben, örömökben gazdag képeiről neves művész - ugyan szemléletesen vitte vászonra a háborúk (Madrid védőinek kivégzése) és a hétköznapok kegyetlenségét is - az udvar kitüntetett művésze volt, királyok álltak kedvtelve modellt neki (III. és IV. Károly, VII. Ferdinánd), a pályája végén alkotott "fekete festményei" is alkalmasint az elhatalmasodó süketsége miatti zárkózottságának köszönhetőek, semmint az esetleges kegyvesztésének. Ekkori "félelmetes" képei az expresszionizmust vetítik előre, regényes életét a jeles német író, Lion Feuchtwanger dolgozta fel - Goya (A megismerés gyötrelmes útja) -, és korábban fél tucat filmet forgattak róla, köztük Carlos Saura 1999-ben.
Forman most annyiban "használja" címadó művészhősét (alteregóját, ha úgy tetszik), hogy a Goya környezetében élő emberek történetét a kissé kívülálló festő szemével láthatjuk. A fókuszba a rettegett és hírhedt spanyol inkvizíció kerül, a rendező az állami-egyházi terror utolsó éveibe kalauzol, és egy olyan korba enged betekintést, ami történelmi fordulópontnak bizonyult, ugyanakkor politikai-közéleti ellentmondásoktól és igazságtalanságoktól súlyosult. Mindeközben fájdalmasan könnyedén morzsolódnak fel a személyes sorsok.
