Az alant tárgyalt alkotás a nyugalom megzavarására alkalmas. Nem kicsit. Heves szívdobogást, álmatlanságot, okozhat. Bizonyos gyógyszerekkel való egyidejű használat esetén mielőbb keresse fel videótékását, vagy egyéb filmes szakértőjét. Szükség esetén pszichológusát.
Piszok nehéz dolga van ám az embernek, ha történetileg akarja körbejárni a Fűrész 2-t, hisz a moziból kijövet, kissé még tompán szédülve botorkál, keresi a szavakat, de aztán már csak mondaná, csak mondaná, hogy mi minden történt az elmúlt másfél órában ebben a rettentő sötétség ülte vetítőteremben, ám egy láthatatlan kéz megkocogtatja a vállát: ne áruld el senkinek, amit itt láttál... És akkor már nem botorkál, nem keresi a szavakat, csak szalad, rohan, ki az utcára, levegő után kapkodva, hadarva megesküdve mindenre, ami szent, köztük a karácsonyra kapott Alien-díszdobozra, hogy nem, persze, hogy nem, egy szót sem senkinek... Na de ez meg itten egy filmajánló volna, ugyebár. Próbáljuk tehát körbelőni mindazt, amivel felcsigázva a kedélyeket nem veszejtünk el egy poént sem (poént... hát, humorérzék dolga), kísérletet téve rá, hogy ugyanakkor kellő információval dúsítva nyújtjuk át ezüsttálcán a nyájas olvasónak a filmtest cafatait. (Brrr.) A dolog úgy indul, hogy elkaptuk a gyilkost, ami kezdetnek nem rossz, ám ennél nyakatekertebb gazfickókkal (értve ez alatt a Jigsaw nevű főgonoszt, illetve a forgatókönyvírót) van dolgunk. Jigsaw ugyanis természetesen nem hagyta volna csak úgy magára tenni a bilincset, ha már jó előre nem vajazta le a további, hát hogy is mondjam, a "turpisság" talán indokolatlan eufemizmus volna: szemét, velejéig rohadt, kíméletlen terveit (vö: Kevin Spacey a Hetedik-beli rettenetes végjátékával. Ha mered.). Látjuk ugyanis, ahogy nyolc fő várja a halált, illetve fordítva, bezárva egy épületbe, ahol lassan, de biztosan szivárog a mérges gáz. Van azonban ellenszer, szintén bent a házban, ám fájdalom, nem adják ingyen. S aki látta az előző részt - ahol példának okáért azzal úszhatta meg az ember, hogy egy mozdulattal leszakítsák a fél fejét, ha ő maga gyilkolt meg egy másik fószert -, annak már lehet némi elképzelése arról, hogy miféle dolgokra kényszeríti nagy mahinátor (aki, ne feledjük, bent ül a sitten!) az áldozatait. S miközben történet egyik szálán a nyolc szerencsétlen kétségbeesetten keresi a lehetőségét, hogy valamilyen csoda folytán mégiscsak a lehető legnagyobb létszámban keveredjen ki ebből a gyilkos játékból, addig a másik dimenzióban, a kinti világban a nyomozó pajtásnak is kezd leesni a tantusz, miszerint az igazi móka még csak most kezdődik.
Egy helyütt természetesen a folytatásoknál gyakorta felmerülő dilemmába bonyolódunk, történetesen, hogy csak az eredeti darab ismeretében élvezhető-e a folytatás. A válasz felemás, hisz nyilván, aki már végigborzongta a Fűrészt, az a második rész láttán nem kapkodja a fejét nagy értetlenségében, hogy akkor most ki is ez a fickó, akit a Donnie Wahlberg itt nagy dirrel-dúrral leleplezett, és miért kell tőle annyira félni? (Ez utóbbi kérdésért például már szívem szerint kivezettetném a delikvenst a teremből...) Ugyanakkor, aki "szűzen" keveredik a vérben tocsogó kínzókamrába, az se reménykedjen benne, hogy képes kivonni magát annak hatása alól. Mert nincs menekvés. Vagy csak nagyon drága áron.
