Psycho (1960)

A világ egyik legnagyobb rendezője, Alfred Hitchcock olyan volt, mint egy gyerek, és mindig élvezte, ha elszórakozhat a nézők elvárásaival – most is ezt tette, kétszer is. Történetünk elején a csinos szőke titkárnő, Marion meglép főnöke pénzével. Autóval menekül, éjszakára pedig betér egy mellékút melletti motelbe, ahol a szelíd, ám különös tulajdonossal, Norman Batesszel megvacsoráznak. A néző ekkor még azt gondolhatja, hogy Janet Leigh karaktere a főhős, és az ellopott pénztől vagy lopás következményeiről fog szólni a film. Logikus lenne, mert Leigh volt messze a legnagyobb sztár a szereplőgárdában, csakhogy őt rövid úton meggyilkolja Bates anyja. A másik csavar persze az, hogy Norman anyja valójában maga Norman, de ez sokkal később jön.

A nyolcadik utas: a Halál (1979)

Nem Sigourney Weaver volt a legnagyobb név Ridley Scott forradalmian új sci-fijében, sőt. John Hurt vagy Harry Dean Stanton sokkal nagyobb névnek számított, és pont ezt használta ki Ridley Scott, hogy mindenkit teljesen lesokkoljon. Az asztronauták ugyanis különös tojásokat fedeznek fel, és az egyikből kikelő kisebb polipszerű lény ráugrik a Hurt által játszott Kane arcára, ahonnan le sem lehet fejteni, majd különös módon leválik onnan, hősünk pedig hirtelen újra jól érzi magát, sőt, hatalmas étvágya lesz – hogy aztán hirtelen kirobbanjon egy xenomorph a mellkasából.

A váratlan fordulat nem csak a nézőket lepte meg, a jelenet többi szereplője elől az utolsó pillanatig dugdosták a lényt, hogy hiteles legyen rémült reakciójuk.

Innen pedig minden átrendeződött, hogy hamarosan az addig mellékszereplő Ripley legyen a sztori igazi főhőse.

Sikoly (1996)

Drew Barrymore 1996-ban még óriási sztár volt, és nem véletlen akarta ráosztani Wes Craven Sidney Prescott szerepét.

Barrymore-nak azonban volt egy jobb ötlete, és ez lett a horrorfilmek egyik legnagyobb átverése.

Az egész reklámkampány rá volt felépítve (például ő volt a leghangsúlyosabb alak a plakáton), hogy az E.T. , A gyújtogató és számos másik korábbi sikerfilm sztárjaként behúzza a Casey valódi sorsáról mit sem sejtő nézőket a moziba. Hogy aztán rögtön az elején brutálisan lemészárolják, miután egy titokzatos zaklató kezdi telefonon hívogatni, és kineveti, amikor a lány nem tudja, hogy az első Péntek 13-ban még nem is Jason Voorhees volt a gyilkos. Aztán nem csak megöli, de végigvonszolja az udvaron és felakasztja egy fára. Brutális, nem?

Hold (2009)

David Bowie fia, vagyis Duncan Jones bemutatkozó filmje valójában egy kamaradráma, sőt, dupla kamaradráma, amelynek egyetlen főhőse van, de ő duplán, és ennek ellenére is meglepően sok történik benne – és hamar jön a nagy csavar. Sam Bell asztronauta (a mindig zseniális Sam Rockwell) egyedül dolgozik a Holdon, számítógépe, GERTY segítségével küldi az itt kitermelt erőforrást a Földre, ezáltal megmentve bolygónk összeomlott energiagazdálkodását. A Holdon eltöltött hároméves megbízásának végéhez közeledve saját magával kerül összeütközésbe, amikor holdjárójával balesetet szenved. Vagyis saját klónjával. Vagy ő a másik lény klónja? Vagy mindketten valaki más klónjai? Duncan meglepően korán dobja le ezt a bombát, hogy aztán hősei a hátralévő játékidőben kiokoskodhassák, kicsodák és mit kezdjenek magukkal, amiben GERTY-nek – némi kikacsintással a 2001 - Űrodüsszeia (1968) szuperszámítógépére, HAL-ra, meglepően nagy szerepe van.

Ragadozók (2010)

Antal Nimród számára óriási lehetőség volt bekapcsolódni a Predator-franchise-ba, és valószínűleg nem ő tehet róla, hogy a dologból nem lett nagyobb durranás, merthogy nagyon jól sikerült az ő verziója. Ami ráadásul egy nagy csavarral nyit – különben nem lenne rajta a listánkon. Mivel az Arnold Schwarzenegger-féle első Ragadozó (1987) egy közép-amerikai dzsungelben játszódott, így logikusan minden néző azt hihette, hogy ide tértünk vissza, amikor az Adrien Brody vezette szedett–vedett, válogatott gyilkosokból álló társaság magához tér, miután ledobták őket ejtőernyővel egy őserdőben. Csakhogy,  ahogy Brody karaktere, Royce megfigyeli, hiába telt el több óra – a játékidőben viszont csak pár perc -, a nap egy centit sem mozdult az égen, és hamar jön a következtetés:

egy idegen bolygón járunk!

Ami azért elég masszív meglepetés, ahogy az is, mire szolgál a bolygó: vadászrezervátumként a Predátorok számára, és hőseink a zsákmány.

Kicsinyítés (2017)

Alexander Payne munkái rendszerint az otthonkeresésről szólnak – egy új otthon kereséséről. Ezt teszi Paul Safranek (Matt Damon ) és kedves neje, Audrey (Kristen Wiig ) is, csak egy egészen radikális módon. Merthogy norvég tudósok megtalálták a választ a túlnépesedésre és sok minden másra: a kicsinyítést! Paul és Audrey lelkesen vágnak neki a visszafordíthatatlan folyamatnak, felszámolják korábbi szürke életüket, Paul az első, és már lepicinyítették, amikor bumm! – megtudja, hogy élete párja nem követte, berezelt, visszalépett, cserbenhagyta. Innentől a film teljesen más irányba megy el, ahogy

Paulnak újra kell építenie az életét, új célt kell találnia magának

– és magának a kicsinyítésnek és egy időre teljesen elveszik az értelme. Aztán jön a link Christoph Waltz az ő furcsa barátaival és féllábú vietnámi takarítónőjével, és Paul Safranek élete is szépen átrendeződik.

Pókember – Irány a Pókverzum (2018)

Minden egy pókcsípéssel kezdődik, ha már Pókemberről van szó, és ez történik Miles Moralesszel is, aki hamarosan új képességeket fedez fel magában – sejthetjük, milyeneket. Aztán előkerül a főgonosz, a hatalmas termetű Wilson Fisk, alias Kingpin, aki egy részecskegyorsítót épít, hogy hozzáférhessen a párhuzamos univerzumokhoz, majd megérkezik az igazi Pókember, azaz Peter Parker, hogy leállítsa a gyorsítót, megküzd a szörnyeteggé vált Zöld Manóval és Fisk titokzatos jobbkezével, Ragadozóval, és megmenti Miles-t. Logikus, ők olyanok lesznek, mint Batman és Robin, a nagy hős és a bátor segédje, csakhogy a gyorsító meghibásodik.

Pókember megsebesül, majd Fisk brutális módon kivégzi. Csak úgy! A Pókembert!

Már az elején! Mi történhet még? Bármi, hiszen egy multiverzumban járunk.

1917 (2019)

Az Oscar-díjas Sam Mendes (007 - Skyfall, A kárhozat útja, Amerikai szépség) háborús eposzában két fiatal katonát ismerünk meg, Schofield (George MacKay) és Blake őrvezetőt (Dean-Charles Chapman), akikre egy létfontosságú küldetést bíznak. Egy támadást kell leállítaniuk: egy ostoba ezredes ugyanis azt hiszi, a németek menekülnek, és kihasználhatja a lehetőséget, pedig azok csak egy erősebb védőállásba vonulnak vissza. Csapdába rohanna egy egész zászlóaljjal, köztük Blake testvérével, így a küldetés egy személyes misszió is. Csakhogy amikor a két katona pusztán emberségből kiment egy német pilótát annak égő repülőgépéből, az hasba szúrja Blake-et, aki hamarosan meg is hal – nem sokkal azután, hogy nekivágtak az útnak.

Pedig azt hittük, ő a főszereplő,

vagy legalábbis egyenrangú a két főszereplő, már csak a személyes érintettség okán is – Mendes ezzel azt akarta megmutatni, hogy itt bármi megtörténhet, és senki sincsen biztonságban.

Bosszúállók: Végjáték (2019)

A Bosszúállók: Végtelen háborúnak (2018) is megvolt a maga nagy, váratlan csavarja, nevezetesen az, hogy a gonosznak, vagyis Thanosnak SIKERÜLT véghezvinnie a tervét és egy csettintéssel elpusztítani a létező világok felét, de ezt a rendezőpáros Anthony Russo  és Joe Russo a végére hagyta. A lezárásban rögtön az elején megkapjuk a hasonlóan nagy fordulatot: alig néhány héttel az előző rész eseményei után a megmaradt Bosszúállók felkutatják Thanost, hogy a végtelen kövek segítségével visszahozzák azokat, akiket elveszítettek. Megtalálják, és meglepően könnyen legyőzik az őrült titánt, ám kiderül, az elpusztította a köveket, hogy tette végleges maradjon, mire a totálisan kiakadt Thor (Chris Hemsworth) egyszerűen lecsapja a fejét. A főgonosz fejét rögtön a legelején! - majd elsötétül a képernyő. Aztán kiírják: 5 év múlva. A mozinézőket rég sokkolták már ennyire, és akkor még Tony Stark sorsáról nem is beszéltünk.