Fix 1-es

A sötét lovag – Felemelkedés könnyen nevezhető a mozi FC Barcelonájának, hiszen minden szereplője bizonyította a korábbi években, hogy önmaga posztján simán csak zseniális, de így ebben az összeállításban a csapat tulajdonképpen verhetetlen. (Nagyvonalúan tekintsünk el a ténytől, hogy per pillanat a Barcát épp letaszították a trónjáról.) A sportpályákkal ellentétben viszont a moziban nem hátrány, ha nagy valószínűséggel sejtjük a végeredményt, amihez esetünkben ritkán látható, szemet gyönyörködtető játék is társul. Unalmas akkor volna, ha a minden idők legnagyobb volumenű, legnagyobb előzetes várakozással sújtott képregénymozija kiszámítható volna. S bár a film valóban ott mozdul ki kissé az áhitat tengelyéből, ahol a hollywodi normáknak nyal alá, soha rosszabb szuperhős mozival ne legyen dolgunk. (Eztán csak olyannal lesz.)

Mellőzném a szentlélekjárta rajongók extatikus gondolatait, mégha végigülve ezt a csaknem háromórás vegytiszta filmélményt, valóban örömmel állapítom is meg, hogy Isten valami ilyesmiért adta nekünk a mozit. És küldte mellé Christopher Nolant. Legutóbb talán az Eredetnél gondoltam azt, hogy a nosztalgiázással vértfertőző kapcsolatot ápoló sznobizmust kihajítva az ablakon észre kellene vennünk, amikor a szemünk láttára íródik a történelem, amikor megszületnek azok a filmek, amelyeket épp úgy fognak emlegetni évtizedek múlva, ahogy mi tesszük ma mondjuk a Casablancával, vagy Csillagok háborújával. Hogy azt a filmet is Nolan hozta el nekünk, az nem az én rajongói hozzáállásommal áll összefüggésben, hanem azzal, hogy ez az ember annyira tehetséges, elszánt és munkabíró, hogy tényleg csak a múzeumban találni párját – ott is csak, ha mindenáron kötjük az ebet a "régen jobb volt" zászlaját lebegtető karóhoz. Minél volt jobb? Ennél a mozinál? Aligha…

[img id=376674 instance=1 align=left img]Sötét, mint a valóság

Ha majd valaki filmszakon vizsgázni fog Nolan Batman-interpretációjából, minden valószínűség szerint a komor szó már az első mondatában el fog hangozni, hiszen leginkább ezt emlegettük az elmúlt években, mint a korábbiaktól elütő hangulati elemet. (Bár így belegondolva, Burton Batman visszatérje sem volt egy mézeskalácsház.) A másik a realisztikus. Erre most nem térnék ki bővebben, sokat elemeztük, hogy kifejezetten ebbe az irányba mentek el sokan az utóbbi időkben, ímmel-ámmal igaz ez a Pókemberre is (bár szerintem nem sikerült neki) és sejthető, hogy a 2013-ban újra szárnyaló Superman is igyekszik hihetőnek tűnni. A sötét lovag – Felemelkedés alatt kérem szépen lehet félni. Megvannak a keretei, akkor is ha két lábbal a földön járunk. Sőt akkor van csak meg igazán. A főgonosz anarchista Bale-nek olyan nagyjelenet írtak, ami ijesztően hajaz történelmi eseményekre. Sok van, mi a filmben csodálatos, engem valahogy ez fogott meg leginkább. Ahogy ez a fickó betör a tőzsdére, ahogy azt ígéri a népnek, hogy elveszi a gazdagoktól a meg nem érdemelt kiváltságokat és az egyszerű embereket teszi meg gazdának. A nincstelenek dühére épít, akiknek elég néhány jól eltalált szólam logika helyett és már épülnek is barikádok, alakulnak a rögtön ítélő bíróságok. Tiszta kommunista puccs. Aminek a nyomában persze úgyis csak kontrolálatlan pusztítás marad. És a legijesztőbb, hogy akár még hinnénk is neki egy-egy elkeseredett pillanatunkban. Ahogy Joker is szimpatikus volt, kicsit. Képzeljük hát el magunkat, amint Batman oszt ki nekünk két sallert, mondván, hülyegyerek, ez nem játék.

Hollywood Rises

Bármennyire is egyetemes jelző az, hogy valami zseniális, A sötét lovag – Felemelkedés is természetszerűen egyfajta "iskolát" vagy inkább úgy mondom, ízlésvilágot képvisel, ilyenformán nyilván nem fair játék összemérni más, visszafogottabb, mondjuk ki, intellektuálisabb műnemekben utazó alkotásokkal. Nolan Hollywood gyermeke, eszköze a kápráztatás, a héroszok mozgatása, az emberfeletti megragadása, a történetmesélés. Amit egyébként hajlamosak vagyunk, és nem véletlenül, alsóbb rendű kategóriaként értékelni, ha sokat jártunk művészmozikba.De most már sokadszorra bizonyossá vált, hogy nagy ritkán felbukkan egy rendező, aki képes igazolni a mellérendelt viszony létjogosultságát. Hogy képes, vagy sikerült is, ezzel bajban vagyok, mert azért ne essünk túlzásokba, nem csinált művészi drámát egy képregényhősből. Nem, ő is két marékkal merít az amerikai popkult rágógumijából, s bár kétségtelenül az eddigi legmesszebbre vitte a néhol még mindig infantilisnek tartott zsánert, egy paraszthajszállal azért elmaradt a Kánaántól. Például isteni lenne, ha nagy felismerések, a felvilágosodást és a történetnek új irányt adó összefüggések felfedései nem egyszerűen abból állnának, hogy egy karakter nemes egyszerűséggel előadja azokat egy monológban (vö. a James Bond-gonoszok bármelyikével), meg valójában nem kell mindenáron rágyúrni a szállóigévé válásra sem, kivált ha olyan 19. századi költői eszközökkel élünk, mint a szív, a lélek és ezek vonzáskörébe tartozó kifejezések semmitmondó kombinációja. Hovatovább ha most leírnánk a cselekmények vonalát, a mi miért történteket egymás után, több helyütt is felhúznánk a szemöldökünk, mégis miért következett egyik a másikból, még ha ezek ott, a zseniálisra koreografált akciók és komoly szándékkal rajzolt karakterek szédítő mámorának közepette nem is szúrtak szemet igazán. Hiszen ugyanakkor ki merné számonkérni a forgatókönyvet alkotóikon, amikor három órát töltöttek meg szinte üresjárat nélkül, döcögésmentes átmentekkel epizódból epizódba, összetett viszonyrendszert festve fel a történések és figurák közé, igazi nagyregényes elbeszélő attitűdöt vállalva fel és játszva végig? Majd az, akinek minden szőlő savanyú, és minden gazda taknyos kölyök. Hiszen régen minden jobb volt. Mi viszont tudjuk, hogy Batmanre ez semmiképp nem lehet igaz, ő most ért a csúcsra.

Kinek ajánljuk?
- Szuperhősfilmek kedvelőinek, képregényrajongóknak, illetve akik látták a trilógia előző darabjait.
- Akik örömmel ülnek végig már-már a történelmi eposzok szintjén nagyívű és sokszereplős elbeszéléseket.
- Akik őszintén imádják a jó értelemben vett hollywoodi káprázatot.

Kinek nem?
- Akiknek az előző két rész sem tetszett vagy nem is látták azokat.
- Akik minimum két liter kólával felszerelkezve ülnek be a moziba és nem bírják ki a játékidőt egy tankkal (kiábrándító, ahogy a film utolsó negyedében megindul a népvándorlás pisilni).
- Aki képtelen komolyan venni főgonoszként egy asztmás futballhuligánt.

9/10