Vakmerő animációs mészárszék, grafikai bravúr, záptojással az agya helyén. Ezt a filmet is tönkretette a magyar átok.
Létezik trágárság, ami önmagáért való, és létezik trágárság, aminek célja van. A Manieggs önmagáért való. És kínkeservesen buta.
Pedig de jól kezdődött! A Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja éppen olyan őrült, ahogy a cím sugallja: animációs mészárszék, vizuális és verbális mocsok-bomba. Vakmerő! Idehaza utoljára szintén egy független animációs filmnél találkoztam ekkora bátorsággal – igaz, a Cycle filozofikus sci-fi utazás volt, és remekmű a maga nemében, de éppúgy kicsi, mindent-bele alkotás, mint a Manieggs.
Tehát gyilkos tojások. Bűnözők, SWAT-egységek, elmebetegek, politikusok (folytasd a sort). És fegyverek, autók, bombák. És… medve általi szodómia? BDSM? Erőszakos orál? Kezdünk átmenni alsósba?
Azt az alsósok hiszik, hogy ha eszükbe jut bármi polgárpukkasztó, bármi alpári vagy véres, az már önmagában erény. Létezik ugyan animáció, ami szándékosan arra használja ezt az alkotási formát – ezt a tökéletesen uralom alatt tartható, túlzások számára ideális, minden másnál kreatívabb formát –, hogy kemény társadalomkritikát fejtsen ki a vulgaritás által. A South Park, a Family Guy, a Brickleberry, az Aachi és Ssipak, némely Plympton-mű, no és mind közül a legsötétebb: a Mulloy-féle Christies-sorozat mellett elbújhat a Manieggs legdurvább pillanata is. Csakhogy a South Parknak és társainak célja és értelme van, a Manieggs pedig úgy téblábol egyik vérfürdőből a másikba, hogy közben semmiféle forgatókönyv és végképp semmiféle értelem nem igazgatja.
„az egyetlen, árva, kizárólagos hiba, amin a film elvérzik: az írásminőség”
Máskülönben csodás lenne. A grafikai megvalósítás stílusos (animációs rendező: Máli Csaba); látszik ugyan, hogy nem hollywoodi költségvetéssel dolgozott a csapat – a felületeknek nincs textúrája, sem részletei; a tojás ugyanabból a felületből áll, mint a téglafal, az alumínium autó, az aszfaltút és az acél pisztoly –, de e korlátain belül hibátlan. Mind a mozgás, mind a virtuális kamerakezelés, mind a karakteranimáció tökéletes. Néhány vonalból pedig arckifejezéseket is teremtettek: ez itt már csaknem művészet. Az egész film látványvilágában évtizedekkel veri, mondjuk, a Sonyt maga mögött tudó Heavenly Sword repülő lovait. Még ennél is jobb a zene: Neo (Milkovics Mátyás) végigzúzza a filmet.
És mégis – ez az egyetlen, árva, kizárólagos hiba, amin a film elvérzik: az írásminőség. Hej, a magyar átok! Az élettelen párbeszédek! A hamis szleng! Tele a film trágársággal, de semmi kreativitás, csak beszúrnak pár káromkodást a mondatok végére. Azt hiszem, így képzeli el a kulturált ember a kulturálatlant, elmosódott iskolai emlékei alapján – de ez is rossz sztereotípia: aki mindennap trágár, az valójában jóval fantáziadúsabb nyelvezetet használ hozzá, mint aki csak a forgatókönyv írása alatt próbálkozik vele.
No és képtelenség megítélni, hogy vajon a film története szándékosan primitív, vagy – élve a kétség jóindulatával – netalán ki akarja figurázni a választott zsánerek, az akciófilmek és krimik butaságát. Semmi jel nem utal az utóbbira. Attól nem lesz valami paródia, hogy lemásolja az eredetit.
A humor szubjektív. Ezt el kell ismernem. Mások többet nevettek a teremben, mint én. Bátortalanul megemlítem, hogy egész elismerő kritikát írtam a Dumb és Dumberről és lelkendezőt a Manieggs-zel rokon Aachi és Ssipakról – de jó, legyen úgy, hogy én nem vettem a lapot. Előfordul.
Hanem az írásminőség már nem szubjektív. Kívánom, hogy a Manieggs megtalálja a maga közönségét (tényleg elegen nevettek a teremben), mert akkor ez a roppant bátor és tehetséges csapat új tervbe foghat. Csak vegyenek fel egy írót! Egy valódit. Ne oldják meg házon belül. Béreljék fel a Liza, a rókatündér forgatókönyv-íróját, és megszülethet egy második Macskafogó akár.
