Jubileumához ért A kaptár-franchise és úgy tűnik, lesz még ebből 25. évforduló is. Talán előbb-utóbb összejön egy cross-over A feláldozhatókkal.
Ki mire izgul
Elkészült ennek a Resident Evil nevű játéknak a nem számolom, hanyadik mozikba szánt demója, amely feltehetően csak annak okoz majd istenigazából zavartsággal kevert meglepetést a vetítőteremben, aki nem látta még eddig egyiket se. Bár az is igaz, Paul W.S. Anderson családi vállalkozásának talán ezúttal sikerült a legmesszebbre mennie a történetiség teljes felszámolására tett kísérletében. Ha eddig úgy is érezte valamelyik túliskolázott, milyen remek akciószekvenciákkal dúsított zombifilmeket lát, most már akkor sincs hova tovább tagadni, hogy A kaptár az egyébként kizárólag a pornóban alkalmazott dramaturgiát követi, vagyis a játékidő öncélú, ámde látványos összecsapások sorozata, amelyet inkább csak terelget a nem létező storyline, mintsem magvát adná a forgatókönyvnek. És azt is gondolom, hogy ezzel a franchise műfajt teremtett, hiszen esetében már nem egy játék puszta adaptációjáról van szó, amit majd letorrenteznek a karaktert és ezt a világot jól ismerő gamerek, hanem konkrétan a játék maga fed itt le egy másik médiát. Ami azonban nem igényli a felhasználó aktivitását, vagyis az egész olyan, mintha néznénk, miként tolja a haver a konzolon, miközben odamorzsáz a kanapénkra anyánk süteményéből, a paraszt. Épp csak abban lehetünk biztosak, hogy Milla Jovovich minden pályát teljesíteni fog, a stáblista előtt pedig nyitva marad a kapu, utat engedve a következő verziószámoknak.
[img id=414719 instance=1 align=left img]Régen még a 3D is jobb volt
Tanult kollégám a vetítés után azon röhögött, hogy 2012-ben talán ne az jelentse már a 3D-t, hogy tárgyak repülnek felénk. Én mint a formától egyre jobban undorodó néző speciel még azokat a részeket tartottam leginkább élvezetesnek. Mert néha azért tényleg hátrahőköltem, ahogy zúdult felém egy repesz, illetve az egész nyitójelenet, még ha valóban épp egy számítógépes játék realitásához volt is mérhető, eléggé szuggesztívre, mocskosul, de adekvátan hatásvadászra sikerült, olyanra, hogy ha ez egy CGI-cég promóciós videója, azonnal üzletet akarok kötni velük. Aztán meglebegtette előttünk annak a lehetőségét, hogy mégiscsak belefogunk itt valamiféle történetmesélésbe, az események hátizsákját okkal, hovatovább okozattal töltik meg, ha más nem, mutatóba, ám ebbéli ábrándjainkkal aztán még idejekorán leszámoltunk. Teljes logikátlanság, ami folyik a vásznon és ez nem is érdemel több szót, hiszen ha ezen nem tesszük túl magunkat és nem úgy értelmezzük a filmet, ami, vagyis egy maratoni akcióbemutató, csak magunkkal tolunk ki és megyünk bele olyan erdőbe, ahonnan nincs kiút. Így persze inkább trükkmestereknek, programozóknak vagy minimum hard core játékosoknak kellene véleményt mondaniuk erről a produkcióról, pl. hogy mennyiben keríti őket hatalmába hasonló érzés, mint otthon a gép előtt stb., bár engem őszintén szólva ez annyira sem érdekelne, mint Michelle Rodriguez hivatalos álláspontja az atomfegyverek leszerelésének kérdésében.
Ahol a Milla az úr
Hiába no, azokon a vidékeken, ahol nem verik rendszeresen az asszonyt, ott még az is előfordul , hogy az isten által is szülőgépnek teremtett háztájik főszereplővé lépnek elő, bár ehhez az sem baj, ha a férjük a rendező. Paul W.S. Anderson, akinek a filmvilág olyan A kaptár-franchise-hoz hasonlóan szofisztikált munkákat köszönhet, mint a Halálfutam vagy az Alien vs. Predator (nem csoda, hogy utóbbi után a Prometheust egy közösségileg egybeforrt "He?!" követte nézői oldalról), bizony élete és karrierje párját szerepelteti a most már sokadik alkalommal a zombivadász szerepében, ami egyébként ugyanúgy istenadta joga, mint másoknak. A nő ingatag, a férfi gyarló, a mozik üresek, 3D-t ide, meg zombikat. Valamiből élni kell, míg el nem szabadul a T-vírus. Ilyen filmek sikere után megérdemeltnek a közelgő apokalipszis.
Kinek ajánljuk?
- Akik szerették az eddigi hetven részt.
- Analfabétáknak.
- Gamereknek.
Kinek nem?
- Érzékeny lelkűeknek.
- Szívbetegeknek.
- Érettségizetteknek.
4/10
