Állatorvosi ló

Össze kell szedniük magukat az európai animáció-filmeseknek, ha filmjeikkel az amerikai produkciókon elkényeztetett nézőket a mozikba akarják csábítani. Az éneklős Disney-klasszikusok utáni, jellemzően: számítógépek generálta jelenben a tengerentúlon tökéletes technikával megrajzolt, pörgős, precízen kidolgozott fő- és mellékkarakterekkel operáló, vicces és csak a szükséges (másfél óra alatt befogadható) mennyiségben mondanivalót tartalmazó "rajzolmányok" készülnek. Sorozatban, stúdióktól függetlenül, legyen szó a Pixarról, a DreamWorks Animationsról, a Twentieth Century Fox rajzrészlegéről. Azt ma már nem vitatja senki, az animáció Hollywood legkreatívabb iparága. Ha például zene harsan a filmben, az mindig dramaturgiai szereppel bír, nem csupán időkitöltőnek van odavetve. S szinte minden esetben igen pontosan körülhatárolják a célközönséget. Ehhez igazítják a film nyelvezetét és stílusát – vagy a felnőttesebb, "kikacsintós" tréfákra és/vagy filmes utalásokra alapoznak, vagy mindent az óvodás korosztályt kiszolgáló "pukipoénok" visznek –, ehhez mérten alakítanak ki általában egy-két mondatban jól összefoglalható mélyebb üzenetet.

A német Reinhard Klooss–Holger Tappe-val szerzőpáros (korábbi animációjuk: Impy csodálatos világa) Egyesült állatok című mozija azonban minderről nem vesz tudomást, olyan, mint egy állatorvosi ló: minden animációsfilm-betegség felfedezhető rajta.

[img id=303115 instance=1 align=left img]Klasszikustól indult – de eltévedt

Leginkább: nem lehet eldönteni, kiknek szól a filmjük. A súlyos és túlhangsúlyozott üzenet, miszerint az emberi faj métely, tönkreteszi a bolygót, jobb volna nélküle a globális élet – érettebb célközönséget feltételez, akik megértik az ökokatasztrófába sodródó emberiség üzenetét, és hogy ez ellen sürgősen tenni kell. A "cuki", nagy szemű és puha szőrű (simogatható) kisállatok – a főhős egy szurikáta – szerepeltetése, illetve a bélműködéshez kötődő viccek gyakori ismételgetése, mi több: cselekményformáló erővé történő alakítása azonban egyértelműen a legkisebb nézőknek kedvez. Mindez nem így indult, az alapot a földkerekség egyik legkiválóbb ifjúsági és gyermekkönyv-írója, Erich Kästner szolgáltatta az 1949-ben született művével, Az állatok konferenciája című mese-szatírájával. Abban egy elefánt, egy oroszlán és egy zsiráf ad egymásnak randevút hetente a Csád-tónál, hogy megbeszéljék a világ dolgait, s "lázadásukhoz", összehívott összállati tanácskozásukhoz az emberek háborúi és a fegyverkezési hajszáik vezetnek. A Klooss irányította forgatókönyvíró-csapat (rajta kívül: Oliver Huzly, Klaus Richter és Sven Severin) a humán faj felelőtlen környezeti magatartására és annak következményeire fókuszálva aktualizálja a történetet, átalakítja a szereplőgárdát, és – sajnos – lemond a német író finom humoráról és iróniájáról.

Vesszen a mohó sapiens

Most a természetfilmekből is ismerős Okavango-delta vidékén járunk, ahol a gazdag fauna mindegyike egyre inkább hiányolja a vizet, amit nem lehet az időszakos szárassággal magyarázni, egyszerűen eltűntek a folyók és tavak. A szavannai szurikáta, Billy és barátai – egy oroszlán, egy zsiráf, egy elefánt – és a többi pusztai szomjazó (bivalyok, orrszarvúk, keselyűk stb.) kiderítik, a rejtély oka egy hatalmas zárógát és mögötte létesített luxusoázis. Az emberek miatt hasonló "környezeti szomorúságok" történnek szerte a nagyvilágban: az Északi-sarki jégtakaró olvadásnak indul, Ausztráliában bozóttűz pusztítja az élővilágot, a Galápagos-szigeteknél tankhajó fut zátonyra, és gyomrából olajat okád az óceánba. Billyék állatvilág-mentő akciójához így a planéta minden érintett szegletéből csatlakoznak, egy jegesmedve az Arktiszról, egy kenguru és egy tasmán ördög Ausztráliából, két hétszáz éves galápagosi teknős, valamint egy rettenthetetlen gall kakas (főleg viccforrásként, meg a szülők kedvéért: egy kis német szurka-piszka a franciáknak). Gyűlést tartanak, tanácskoznak és döntenek: meg kell állítani az embert. Ha szükséges, harc árán is…

A környezetpusztítás – és az unalom: öl

Nem tudjuk tehát, kiket céloz a film, a hektikussága minden fronton tetten érthető. Az érzékletesen kivitelezett szemek mellett bántóan gyenge animációkkal találkozunk, az elhangzó zenei betétek fölöslegesek, és mivel angol nyelvűek, a kicsik számára értelmezhetetlenek. A történet ellaposodik, unalomba fúl, a figurák jellemvonásai átgondolatlanok, hiteltelenek és pontatlanok, reakcióik gyakorta váratlanok és arányt tévesztettek – utóbbira példa, hogy amikor egy ízben Billy felsül a vízbeszerzéssel, fia rögtön azzal torkolja le: nem vagy az apám, megtagadlak. A hangnemek – hősies, humoros és az emberekre törő állatvilág miatt: horrorisztikus – keveredése esetleges, a fajunk ártalmasságáról szóló filmbeli "kisfilm" pedig igen kérdéses, hogy célravezető-e ebben a formában. Holott lehet – és kell – ilyesmiről beszélni a gyerekeknek. Legutóbb például az emberiség harácsoló, a világot ezzel összefüggésben gallyra vágó természetéről láthattunk egy frappáns animációs mesét, a Loraxot. De nem kell a kontinensünket elhagynunk: a belga Ben Stassen mese-mozijai, a Sammy nagy kalandja – A titkos átjáró és a Sammy nagy kalandja 2. úgy kínáltak eredményesen alternatívát az amerikai nagyipari animációkra, hogy a történetük egyszerre tudott érdekes, izgalmas és (a környezetvédelmet érintő) mélymondanivalóban említésre méltó lenni. Az Egyesült állatok túlságosan komolyan vett tartalma azonban úgy mérgezi ezt a filmet, mint az ember a környezetét, és heveny kiegyensúlyozatlansága mögött alkotói kapkodást és koncepciótlanságot vélünk felfedezni. Pedig tudunk mi, ó-kontinensiek (lásd: fentebb), de ha nem megy: ne erőltessük.

Kinek ajánljuk?
- Óvodáskorú környezetvédelmi aktivistáknak.
- Aki akkor is szereti a rajzolt állatokat, ha okoskodnak.
- Aki bírja az olyan poénforrásokat, mint tasmánördög-fing és kiszáradt hiéna-kaki.

Kinek nem?
- A jó animációs filmek rajongóinak.
- A szereplők szerint egy újabb Madagaszkár-animációra számítóknak.
- Aki olvasta Erich Kästner eredeti meséjét.

4/10