Az ország legrosszabb sofőrjeit nézni olyan, mint amikor egy elemi katasztrófát lát az ember, amiről képtelen levenni a tekintetét.
Van a szórakoztatásnak egy igen fura szegmense: az autózás. Ez egy olyan dolog, ami egy bizonyos réteget rabul ejt, lásd az autófanatikusokat, akiknek igazi öröm a vezetésen túl az is, hogy a tankoláson és autómosáson kívül még ilyen-olyan módon, nagy odaadással foglalkoznak a gépjárművükkel, sőt, még találkozókra, Parkoló Parádéra is járnak akár. Vannak, akik egyszerű eszközként tekintenek az autóra, aminek négy kereke van, gurul, elvisz A-ból B-be, aztán annyi. Vannak, akik ennél egy picit többet látnak egy gépjárműbe, meglátják benne a szépséget, és ezt jól elő is tudják adni, aminek köszönhetően mások számára is érdekes tud lenni egy Mazda 3-as. Erre a legjobb példa magyar szinten a Totalcar autós műsor. Külföldi példának meg ott van a már Flúgos Futamba oltott legendás The Grand Tour. Természetesen az eredeti, amiben még Jeremy Clarksonék vannak. És akkor
van egy olyan réteg még, amely számára az autó nem más, mint egy több mázsát nyomó fegyver, egy ön- és közveszélyes horrorkabin, egy száguldó koporsó.
A menetrögzítő kamerák által készült felvételeknek is megvan a maga közönsége. Nem azt mondom, hogy jó nézni életveszélyes előzéseket, jeges úton fékezés nélkül egymásba csúszó autók, kamionok tucatját, de ezek a videók pont arra utaznak, ami lényegében teljesen ellentmond a természetes reflexnek, hogy egyszerűen nem tudunk nem oda nézni. Gondoljunk egy út szélén álló összetört kocsira, azt is megnézi az ember, ha elhalad mellette, pedig az útra kéne összpontosítani. Erre a valamire érzett rá nagyon még 2007-ben a Viasat3, amikor képernyőre vitte a Sofőrök című műsorát.
A lényeg, ami megmaradt belőle, az Gyuri. Egész pontosan ő és az oktatója, mert míg mások a férjükkel, feleségükkel, barátjukkal, barátnőjükkel az anyósülésen érkeztek, addig Gyuri az oktatóját hozta. Persze a többi versenyző és mitfahrerjük esetében sem volt hiány a szofisztikált audiokommentárban, de az, amit egy ideges oktató tud, az mégis más.
Az erősen traumatizáló jelenetek egyszerre viccesek és katasztrofálisak. Szörnyű bénázások, halálos közúti szituációk tömkelege van egy 40 perces adásba sűrítve, közben meg mégis lehet rajta röhögni. Aztán bevillan, hogy amúgy ezek az arcok ott vannak az utakon. Ha nem is pont ők, de van még belőlük néhány. Elég csak felnézni a Magyar közút Facebookjára vagy YouTube-csatornájára. Na, az nem vicces.
És belegondolva
a Sofőrök is inkább szörnyű, vérfagyasztó horror, hisz a második részben a saját bevallása szerint hibátlanul vezető (természetesen totális tévedésben élő) Béla úr gyök kettővel áthajt egy élő birkán.
Majka (és nyilván az egész stáb is) kiakad, elkezd a babakékre festett Suzuki Ignis volánja mögött hó't higgadtan dudáló Béla felé kiabálni, hogy Ember, normális vagy, bazmeg?! Ne hajts már át a birkán! Tolass vissza, bazmeg! A szegény jószág, Imre bácsi birkája sikeresen kiszabadul, majd Béla megállás nélkül elhajt. A mitfahrer megjegyzi neki, hogy
Béla, oké, hogy hentes vagy, de egy állatot nem így kéne leölni.
Béla szerint mindegy, hisz egyszer csak holtan végzi az az állat.
Elképesztő nézni az egész műsort, de több szempontból is. A fent felsoroltakon túl még van egy plusz rétege is ennek: a gyártás. Lehet, hogy túlzásnak tűnhet, hogy konkrét életveszélynek voltak kitéve a kameramanok, de az adásba került jeleneteken látszik, hogy ezek a sofőrök tényleg borzasztó bénák, de annyira, hogy simán képesek kárt tenni magukban és másokban is, hiába kíséri őket motoros rendőr a rövid távok alatt is. Rosszul érzékelnek maguk körül mindent, így számukra egy egyenes út is kihívást jelent. Volt egy nő, aki azért nem ment 40-nél többel, mert akkor váltania kellett volna.
Rémálom, ami a Sofőrökben látható, de ennél valósághűbb reality, aminek ilyen kijózanító az üzenete, talán még nem is született.
