Valami csönde kiállás a szerelem mellett ez a film - a józan szerelem mellett, már ha van ilyen. Arról, hogy ki-ki megkeresse a maga pályáját, még ha az nem is mindig az, ami szépnek és jónak tűnik. Boldog, happy end nélküli zenés szerelmesfilm, remek gitármuzsikával.
Egy mondás szerint a könnyűzenei számok 80%-a a szerelemről szól, 20%-a meg nem szól semmiről. Hát igen, noha a kritika tárgya is a többséget alkotja, de talán mégis megér egy misét. Mert a szerelemről lehet énekelni Bach és Beethoven szerint és a sarki beöntő kornyikálásán is. Lehet csillogóan talmi vagy megkopottan igaz módon is.
A filmben eddig teljesen járatlan stáb magasra tette a mércét, és ez utóbbi utat próbálta bejárni, nem is kis sikerrel, hiszen elég, ha csak a tavalyi évi Sundance Fesztivál drámai fődíjára gondolunk. A többnyire zenészekből álló csapat talán picit magából szeretett volna megmutatni. Glen Hansard, a nagyon írvörös, körszakálas, eltalált figura, talán tényleg átélte a lemezkészítés első mámoros pillanatát, Markéta Irglová, a még nagyon fiatal, tiszta tekintetű, könnyen szerethető teremtés pedig nyilván átélte azt a nyugati sorsot, ami a keletieknek jutott. Még ha nem is takarított érte, s még ha nem is ez a film lényege. De lehet, hogy a két szereplő is azért adta olyan hitelesen szerepét, mert a valóságban is együtt járnak. Ez az őszinteség teszi helyre, teszi mégis feledhetetlenné az itt-ott amúgy megbicsakló filmet. Ezek fölött azonban most elnézünk.
Mert van, hogy a dolgok csak annyit jelentenek, amennyit első ránézésre ki is nézünk belőle. L'art pour l'art módon beszélni, énekelni a zenéről és a szerelemről. Finoman, mindenféle nagy lufipuffogtatás nélkül elmondani valamit, két kézikamerával, minden trükköt és nagyzolást mellőzve, egy szál gitárral vagy zongorával, csillogó hangon, amolyan bölcsészsállal és -szoknyával magamon.
Ja és mindenféle hepiend nélkül. Vagy talán épen azzal, ki tudja. Mert mi számít boldoságnak? Ha a hősök egymásra találnak, vagy ha megtalálják a maguk útját külön-külön - talán mindkettőjüknek más az útja. Megismerkedésük útja, császkálásuk a városban és a hegyen, és persze a háromnapos stúdiófelvétel talán elhiteti velük egy sosemvolt szerelem történetét. A film végén viszont talán mindenki rájön, a szokásos háromnapos csoda hétfőn reggel véget ér. Mert minek? - teszi fel a kérdést okosan a főszereplő lány. Minek, ha úgysem ez a mi utunk? Bölcs főszereplőink a csoda helyett régi helyüket keresik az életben. Talán sikerrel.
