Sietve szögezem le, David Gale nem valós személy, de lehetett volna az is. Voltak, vannak és lesznek hozzá hasonlóak, legalábbis reménykedhetünk benne, hogy így lesz. Mert addig az emberiség is fenn fog maradni, hiszen ennek letéteményesei azok a felkent, elhatározott, a szó jó értelmében vett küldetéssel bíró emberek, akik olyan célt tűztek ki maguk elé, amely nem a maguk, ám inkább mások javát szolgálja. Képesek a legmagasztosabb emberi cselekedetre, az Áldozat meghozatalára. Jézus, Szent Ferenc, Schweitzer doktor, Calcuttai Teréz anya, de hogy ne csak vallásos embereket említsek, a vár fokára zászlót tűző janicsár harcost a mélybe rántó Dugonics Titusz voltak ilyen emberek. Önzetlen áldozatot hoztak, néha az életüket is odaadták egy olyan célért, amelynek gyümölcseit nem ők, ám mások annál inkább élvezhették. Sem elismerést, sem jutalmat nem vártak.
David Gale elé páratlanul sikeres életpálya képe vetült, amikor évfolyamelsőként végzett a Harvard Egyetem pszichológiai karán. Kezdetben minden így is alakult, sikeres publikációi jelentek meg, a diákjai imádták. Ekkor még senki sem foglalkozott a professzor íróasztalán mindig megtalálható, félig telt whiskysüveggel. De alkoholproblémája nem is ment munkája rovására. Egyszer azonban megbotlott, szexuális erőszakkal vádolták meg, amit ráadásul volt diákján követett volna el. Ugyan a bíróság felmentette, állását azonban elvesztette. Ekkor vetette magát abba a munkába, amely a halálbüntetést-ellenzők közé vezette. Itt szoros kollegiális és baráti viszonyt alakított ki az egyik aktivistával, Constance-szal. De Constance-t brutálisan meggyilkolják, az elkövetéssel a bíróság Gale-t vádolja, az ítélet: halál. Míg Gale élete utolsó napjait tölti, interjút ad egy fiatal újságírónőnek, amelyben elmondja mi történt valójában.
A reklámfilmesből markáns hangú mesterré lett Alan Parker nem először nyúl politikai, illetve erkölcsi problémákat boncolgató téma után. A Madárka című pszichodráma felkavaró film a Vietnámi háború hatásairól, a 7 Oscar-díjjal jutalmazott Lángoló Mississippi, vagy a Gyertek el a Mennyországba társadalmi igazságtalanságokról, faji kérdésről, a kitörés, és a lázadás lehetőségéről szól, de az Evita című Magyarországon forgatott musical-film sem mondható üres, semmitmondó operettnek.
Pink Floyd: The Wall.
Legújabb filmje, A David Gale élete a halálbüntetés témakörét veti fel, egy (úgy tűnik) ártatlanul meghurcolt aktivista történetén keresztül. A halálbüntetést ellenzők vezetője a halálos ítéletének beteljesítését várja. Mi történik itt? Mi történhetett, és kinek az érdekeihez fűződhet egy ártatlan halála? Vagy. Valóban egy elvetemült, alkoholista gyilkost ítéltek halálra? A rendező válasza és ítélete benne van a filmben, azt hiszem, sokunk véleményével fog egyezni.
A címszerepben és a másik főszerepben fejenként kettő Oscar-díjjal jutalmazott kitűnőséget láthatunk, persze ennyi minimálisan szükséges egy megfelelően fojtott hangulatú kamaradrámához. David Gale-t Kevin Spacey, míg az őt faggató újságírót, Bitsey-t Kate Winslet alakítja, hírnevükhöz méltóan, hitelesen, átélten. Szerintem ezzel a két alakítással minimum még egy jelölést gyűjtenek be, fejenként. A film még többet is, hiszen egy minden ízében igényesen kivitelezett, megszerkesztett alkotást sikerült Alan Parkernek megrendeznie, amely méltó eddigi életpályájához. Ritka manapság a katartikus élményt nyújtó mozi, főleg ritka Amerikából, ez viszont mindenképpen élményszámba veendő. Persze, szó sincs korszakalkotásról, de az, amikor mesterségüket kisujjukban tudó, tehetséges emberek, hatalmas invencióval és nagy odaadással dolgoznak, az mindenképpen figyelemre méltó, jelen esetben e sorok írójában könnyfakasztóan felkavaró érzést okozott. Persze, gimnazista koromban a Madárka volt a kedvenc filmem, ami szintén Alan Parker-mozi... Akkor most lehet, hogy elfogult vagyok?
