Nem teljesen fantasy, mert annál gazdagabb, nem is thriller, mert annál viccesebb, nem dráma, mert annál mesésebb és nem csak egy rajzfilm, mert annál sokkal több.
Lidércországból jöttem
A Karácsonyi lidércnyomást Tim Burtonnek szokás titulálni, aki az írója volt a filmnek, és csak ritkán tesz említést a fáma a film rendezőjéről, Henry Selickről. Pedig legújabb filmje is, a Coraline és a titkos ajtó, ékes bizonyítéka annak, hogy a lidércnyomás fogalmáról neki is gazdag elképzelései vannak. Azért itt-ott elismerik Selick tehetségét is, hiszen nemcsak a Karácsonyi lidércnyomással nyert díjakat, de 1997-ben a James és az óriásbarack című filmje a rangos Annecey Fesztivál nagydíját kapta. Ahhoz, hogy értékeljük, milyen hagyományból bukkan elő ez a film, mindenképp érdemes megemlíteni Neil Gaiman írót is, akinek a nevéhez olyan forgatókönyvek fűződnek, mint a Csillagpor, a Beowulf, vagy a 2001-es Avalon.
A jobb sokszor rosszabb
A 12 éves körüli Coraline családja vidékre költözik, mert a szülei kertészkatalógust készítenek, és a hitelességhez kell a természetközeli élmény. Ugyan a szülők nemcsak a vidéki ház ajtaján nem lépnek ki, hanem még abból székből sem igen állnak fel, ami a számítógépük előtt helyezkedik el. Coraline nem érzi igazán jól magát az új környezetben, a szomszédok mind flúgosak, az egyetlen potenciális barátjelölt sem a kellőképp közelít felé s Coraline helyett mindenki Caroline-nak szólítja. Viszont kap ajándékba egy gombszemű babát, ami pontosan úgy néz ki, mint ő maga.
Házfelfedező útján rátalál egy titkos ajtóra, ami egy pontosan olyan házba vezeti őt, amilyen az övék, csak annál sokkal tökéletesebb. Nincsenek repedező falak, és sült csirkétől az epertortáig minden van vacsorára. Az új világban egy dolog a furcsa: mindenkinek gombszeme van. A kislány rákattan az álomvilágra, de az egyszer csak lidércnyomássá fordul át.
A csodalámpa labirintusa
Ha egyetlen mondatba kellene sűrítenem azt, hogy mit kell tudni a Coraline és a titkos ajtóról, akkor A faun labirintusa című film történetét és látványvilágát gyúrnám össze a Jamie és a csodalámpa elesdés színvilágával. Egyszerűen hihetetlen, hogy az animációs filmen belül mennyire szépen érzékelhető a titkos ajtó mögötti és az úgynevezett való élet közötti különbség. Voltak pillanatok, amikor az volt az érzésem, hogy élőszereplős film átváltott animációssá. A 3D-s technika, a bábanimáció (vajon az volt? vagy csak úgy nézett ki?), sőt a 2 dimenziós rajztechnika is feltűnik egy-egy perc erejéig.
Félelemmese
A kékhajú kislány meséje, nem eget rengető újdonság, hiszen az unalmában/félelemben/kétségbeesésében képzeletébe menekülő gyermek története már a Grimm-mesékben is bevett volt. Azóta fantasy néven egy egész műfajt elneveztek róla, én mégsem szűkíteném a Coraline és a titkos ajtót ebbe a zsánerbe. Egyrészt mert például úgy is jól működik mint egy thriller: elhúzott suspense-ek (bizonytalan, izgatott várakozás), nyomasztó gyönyör pont annyira izgalmas, hogy végig fenntartsa a feszültséget, és pont annyira enyhe, hogy gyerekek is megnézhessék. Nem beszélve a humoráról, ami egyszerre érzékeny, ironikus és groteszk, de szimplán is fogalmazhatok: fergeteges.
Kinek ajánljuk?
- Gyerekeknek és felnőtteknek
- Azoknak, akik lélegzetvisszafojtva drukkolnak a főhősnek, mintha ez segítene neki a megmenekülésben.
- Elhízott eladóművésznőknek és pocakos idomároknak.
Kinek nem?
- Akik nem bírják a rajzolt figurákat.
- Az autós üldözések szerelmeseinek.
- Gyerekeknek, akik rózsaszín pónilovakat akarnak nézegetni.
9,5/10
