A skandináv filmek az utóbbi időben nagy rajongásnak örvendenek. Köszönhető ez a remek krimiknek, amik hangulata egészen más, mint nyugati társaiké és elsősorban a Millennium trilógiának (Tetovált lány), amely megmutatta, hogy odefenn nem csak rénszarvas és vodka van, de jó színészek és remek történetek is. Most elérkezett az idő, hogy a fikciót felváltsa az élet, és készüljön egy film valós események alapján...
A történet nem túl "eredeti", már amennyiben van értelme ilyesmiről beszélni egy megtörtént esetről egyáltalán. Svédország a 70-es években az egyenjogúság rögös útjára lépett, felülről irányítva. Eközben virágzik a prostitúció, a lányok ilyen-olyan szintű kizsákmányolása. Az egyik legjobban működő call girl hálózatot Dagmar Glans (Pernilla August) igazi, régimódi madame-ként irányítja. Iris (Sofia Karemyr) intézetben vergődő tizenéves, a nővéválás határán. Gyakran kiszökik szórakozni, így kerül Dagmar hálójába. John (Simon J. Berger) fiatal, tehetséges nyomozó, akit kijelölnek a kényes nyomozás élére. Hármójuk sorsán keresztül ismerjük meg a korrupciótól átitatott, alkoholszagú éjszakák, és a szégyennel és pénzzel teli ködös reggelek svéd világát.
A történeten természetesen néhol változtattak, de a lényeg megmaradt. A hálózat a legfelsőbb politikusoknak is szállít alkalmi barátnőt, a lányoknak is jól jön a sok pénz, a madame élvezi kiváltságos helyzetét. Bár végül a nyomozás sikerrel jár, senki sem nyer igazán. A társadalom kénytelen szembesülni önnön sötét oldalával, amit eddig nem akart észrevenni, pedig mindig is létezett. Néhányan elbuknak, de közel sem mindenki, és megint kezdődik majd előről, mert igény van rá. Svédországban ma már nem csak a prostit büntetik, hanem a kuncsaftot is, de így sem sikerült megszüntetni a prostitúciót.
Hiábavaló harc ez, de nem lehet feladni. Szembe kell nézni vele. Erre jó ez a film. Látjuk, hogyan süllyed egyre mélyebbre egy ifjú lány, akik csak bulizni akart, és már nem tud kiszállni. Hogyan megy a politikai machináció a nyomozás rovására. Hogyan igyekszik mindenki a saját érdekében eltaposni másokat. És ők pont olyan hétköznapiak, mint mi magunk. Amikor Dagmar, Iris, egy másik lány, és Dagmar szeretője elmennek vacsorázni, egy egyszerű családnak tűnnek. Egyforma színű felső, kedélyes csevej, stb. Ami utána jön, az szintén hétköznapi. Sajnos.
A film tökéletesen hozza a hetvenes évek hangulatát. Anyagi jólét, biztonság, szabadság, ABBA. Nincs még mobil, de van még hanglemez, mindenki farmert hord, de fodrászhoz nem jár. :) A fényképezés is igazodik a korhoz, egyszerű beállításokat használ, a kép nem túl éles, a színek visszafogottak, a világítás neonos. És a zene is megfelelő, olyan svéd szintipop. :)
Ajánlom a filmet azoknak, akik szeretik a valós történeteken alapuló filmeket. Látni fogják, máshol sem feltétlenül jobb a világ, csak más. Nem pörög magas fordulatszámon, de egyenletes tempóban halad előre. Hagy időt megalapozni a karaktereket, de nem válik terjengőssé.
Szerintem 75%.
