Az Orlai Produkció december 21-én a Belvárosi Színházban mutatta be James Goldman Az oroszlán télen című drámáját, Szikszai Rémusz rendezésében. A darab világszerte nagy sikereket arat a színpadokon, 1968-ban Katharine Hepburn és Peter O'Toole főszereplésével film is készült belőle. A hazai előadásban Plantagenet Henrik angol királyt Gálffi László, a feleségét, Aragóniai Eleonóra királynét Hernádi Judit alakítja, a további szerepeket Schruff Milán, Mészáros Máté, Ötvös András, Szakács Hajnalka és Horváth Illés játssza. Mészáros Mátéval, Geoffrey megformálójával a próbák finisében L. Horváth Katalin beszélgetett.
– Milyen karakter Geoffrey?
– Olyan, mint én, külsőre például abszolút, szegény nem is lehet más. (Nevet.) Ő a középső fiú. A háromgyerekes családokban a középső gyerekeknek van egy általános jellemzőjük: egyik szülőnek sem tudnak a kedvencei lenni. A legnagyobb azért kedvence vagy az anyának vagy az apának, mert ő az elsőszülött, a legkisebb azért, mert ő legkisebb, de a középsőnek valahogy nem jut szülő. Geoffrey mondja is mindig, hogy rá nem nagyon gondolnak, de igazi fájdalma nincs már emiatt, vagy ha van is, nem akarja kimutatni. Megszokta, hogy ő mindig háttérbe szorul. Az író szándéka szerint a testvéreiben több érzelem van, ő inkább agyas ember. Mind a három fiú a koronát akarja. Geoffrey próbál helyezkedni, hol ide áll, hol oda, hogy szövetségest találjon, de nem tud előtérbe kerülni.
– Közel áll hozzád ez a figura?
– Nehéz közelállónak gondolni egy középkori királyt, mégis csak meghatározza a figurát az a kor és az a helyzet, amiben él. Azt sem tudom elképzelni, hogy most milyen lehet királynak lenni, milyen az, amikor az ember nem látja a valóságot, a nyomort, a szenvedést, mert egy palotában zajlik az élete. Ilyen értelemben nem áll hozzám közel, mert nem vagyok király. De egy királynő férje még lehetek, beházasodhatok egy királyi családba. (Nevet.)
– A szereplők közül kikkel nem játszottál még együtt?
Szakács Hajnalkával és Horváth Illéssel. Illéssel nem játszottam még együtt, de ismertem, Hajni viszont teljesen új ember volt számomra. Gálffi László a tanárom volt, a főiskolán rengeteget játszottunk, de amióta felnőtt színész vagyok, nem találkoztunk színpadon, mert ő a Vígben és az Örkényben volt, én Egerben. Szeretem ezt a kis csapatot. A főszerepet Hernádi Judit és Gálffi László viszi, de a mi szerepeink is jók olyan értelemben, hogy mindegyikünknek van dolga. Egyikünknek sem kell tétlenül ülnie.
– A tragédia vagy inkább a komédia felé hajlik Az oroszlán télen?
– Nem Shakespeare-királydráma, rengeteg humor van benne, de természetesen sok drámai pillanat is. A nézők fogják eldönteni, hogy tragédia-e vagy komédia, attól függ, ők mit látnak benne. Még nem tudom elképzelni, hogyan reagálnak majd, nevetnek-e vagy csendben ülnek.
– Miért lesz érdemes megnézni az előadást?
Mindenekelőtt Hernádi Judit és Gálffi László miatt, másrészt azért, mert a darabban érdekesen keveredik a családi dráma és a királydráma. Azoknak, akik tartanak attól, hogy királyok drámáznak, azért ajánlom, mert egy karácsonyi családi vitát is lehet ebben a történetben látni: karácsonykor összejön a család, felszínre kerülnek a sérelmek. A darab szereplői mind valós történelmi személyek voltak, akik sok szempontból ugyanúgy éltek, mint most mi. Azoknak is ajánlom, akiket érdekel a hatszáz-nyolcszáz évvel ezelőtti történelem. Szerintem inkább szórakoztató, mint elgondolkodtató előadás lesz, de biztos, hogy tartalmas. Bőven magunkra ismerhetünk benne akkor is, ha nem vagyunk királyok.
– Hány Orlai-produkcióban játszol most?
– Ezzel együtt hatban. Két évvel ezelőtt a Mindent Éváról volt az első, az is fut még.
– Úgy képzelem, hogy Az étkezés ártalmasságáról című Parti Nagy Lajos-monológ lehet a kedvenced.
– Az is a kedvencem. Bonyolult dolog ez, hogy mikor, mitől válik kedvenccé valami. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy az Orlai Produkciónál futó előadásaim mind kedvemre valók. Jólesik játszani bármelyiket.
– Úgy tudom, Orlai Tibor oda is figyel arra, hogy testhez álló szerepeket találjon a színészeinek.
– Nem úgy gondolkodik, mint a kőszínházakban. Abból indul ki, hogy kiknek lenne érdemes együtt játszaniuk, ahhoz keres darabot, és amikor az megvan, talál hozzá egy rendezőt. Nem a darab és a rendező a legfontosabb neki, nem az az alapállása, hogy kvázi mindegy ki játszik az előadásban, csak egy bizonyos rendező rendezze. A nézők még mindig a színészekért mennek színházba, nem a rendezői koncepcióért, tehát már csak az előadások eladhatósága miatt is érdemes színészközpontúnak lenni. Orlai ezt tudja és gyakorolja.
– Az Együtt, szabadon szlogennel jelzett orlais társaságban megtaláltad a számításodat?
Korai lenne még bármit mondanom, hiszen csak ősz óta létezünk, de nagy várakozásokkal, pozitívan állok a jövő elébe. Szerintem jó lesz.
– Az Orlai-produkciókon kívül milyen előadásokban játszol most?
– A Vígben felújítottuk a Jó embert keresünk előadást, az A Mester és Margaritát még nem vette elő a színház, de hivatalosan nem került le a műsorról, a Katonában megy a Részegek, és van egy saját produkciónk, a Manna Mrożek Egy nyári nap című abszurd vígjátéka, amit a Pesti Magyar Színházban játszunk.
– Visszatérve az étkezés ártalmasságára: szeretsz enni?
– Alapvetően igen, enni is, inni is szeretek. Többnyire erkölcstelen, egészségtelen vagy törvénybe ütköző dolgokat szeretünk csinálni. De most elmentem egy dietetikushoz, aki megmondja, hogy miből, mikor, mennyit kell ennem, és azt próbálom betartani. Végül is nem olyan nehéz, azt hittem, a gyomrom fog tiltakozni, de inkább a logisztikai része problémás.
– Miért mentél dietetikushoz?
A hátam mögött lefoglaltak egy időpontot, úgyhogy kénytelen voltam elmenni, de örülök hogy megtettem. Végül is abba tényleg bele lehet halni, amit az ember megeszik, sokan bele is halnak. Most majd rendbe jön a vércukorszintem, kímélem a szívemet, az ízületeimet.