Százados Miklós őszinte filmet készítette, megkockáztatom, hogy fontosat. Bárcsak lett volna több pénze – és ízlése.
Százados Miklós, doktor, megérezte a kor szavát, s 42 hazai elismert személyiség segítségével megfogalmazta a felébredés határán egyensúlyozó emberiség üzenetét az andromédaiaknak. Amikor először került kezembe a film sajtóanyaga, hirtelen nem is tudtam, hogy akkor ez most komoly? Szerencsére nem. Illetve mégis? A készítő az áldoku, méghozzá az erősen parodisztikus áldoku műfaját választotta, hogy megszólaltasson 42 komoly eredményeket elért hazánkfiát arról, mit is gondol az emberről, a sikerről, a bukásról, a tehetségről, a teremtőerőről, a vallásról, úgy általában az életről.
Ami az interjúkból kirajzolódik, bátran lehetne valóban az emberiség üzenete. Hihetetlenül inspiráló gondolatokat kapunk hihetetlenül izgalmas asszociatív láncba fűzve. Nehéz lenne bárkit kiemelni, Lovasi, Rakonczay, Kamarás, Laár, Illényi Katica, hogy csak random soroljak neveket – mindenki a saját területét maradandót alkotott, így teljesen hitelesen mesél arról, mit jelent küzdeni, mit jelent áldottnak lenni, mit jelent a földre kerülni és onnan újra felállni. A készítők nem titkolt célja egyfajta lendületet, reményt adni ebben a csüggedt korban az embereknek, a magyaroknak – hát azt hiszem, ezt maradéktalanul teljesítették. Nehéz nem tettvágytól buzogva, párás szemekkel felállni a moziszékből – akinek ez a film nem tud mit mondani, annak feltehetően nincs dolga ezen a bolygón.
S eddig az áradozás, most jön a fekete leves, hiszen a Lámpagyújtogatók itthon, a nagy magyar valóságban készült, és ez bizony lesüt róla. A minőségről nem is beszélnék, a low budget időnként aggasztó, az egyes interjúk sem képben, de főleg hangban nincsenek pariban, sokszor kifejezetten idegesítő, hogy szerencsétlen interjúalany alig bírja túlbeszélni a kávéház koccogó poharaktól hangos alapzaját. A másik dolog, ami engem rendkívül zavart, az a játékfilmes körítés. Mi szükség volt erre az andromédás baromságra? Elhiszem, hogy ezzel egész jól lehet sajtózni, kétségkívül nekem is felkeltette az érdeklődésemet, de a filmnek magának kifejezetten nem tett jót. A humorosnak szánt részek inkább kínosak, az andromédaiaknak szánt szövegek pedig egyszerűen szájbarágóssá teszik az egyébként magyarázatra egy csöppen sem szoruló üzenetet. De mindez sem tud annyit elvenni a film értékéből, hogy ne ajánljam melegen a Lámpagyújtogatókat – nézzétek meg, keressen Százados Miklós sok pénzt a következő filmjéhez – amit, bízom benne, már nem akar majd elvicceskedni!
