Spolarics Andrea a Bárka színházban játszik. A Díszelőadás, a Csak asszonyok, a Titanic vízirevü, a Világvevő, az Előhívás után most a Catalina Buzoianu által rendezett Hat szereplő szerzőt keres című Pirandello darabban játszik egy "szerepet".

- Hol kezdted a pályádat?

- A Madách Színházban voltam gyakorlaton, aztán maradtam még két évet. Aztán Szolnokra szerződtem, ami nagyon jó volt, Fodor Tamással dolgoztunk. Őt mondanám a második mesteremnek? nem, elsőnek inkább. Aztán Kolozsvárra mentem, ahova Tompa Gábor hívott. Belevetettem magam az ottani dolgokba, és bár előre nem gondoltam, 7 év lett belőle. Szakmai szempontból az életem eddigi legtartalmasabb része volt. Elkezdtem tanítani, egy osztályt végig vittem, de a következőt otthagytam, sajnos, de akkor már nem akartam tovább maradni.

- Nyilván, neked ismerős, a "román színház", ami már ránézésre is más ebben a Pirandello darabban, mint amit a magyar színházakban láthatunk.

- Expresszív, de nagyon egyszerű. A világításon, a maszkokon és a ruhákon kívül semmi más nincs, csak egy szép üres tér. Nagyon szeretjük ezt a darabot, meglátjuk, hogy a közönség mennyire szereti - az első két előadás elég bíztató volt. Hogy a szakmai megítélés milyen lesz, nem tudom. Azt hiszem, most olyan időszakban vagyunk, hogy bármit ellenünk lehet fordítani.

- Az eddigi darabokban, amiben játszottál, mindig meghatározó volt a jelenléted, de ez még az eddigiekből is kiemelkedik. Amíg színpadon vagy, folyamatosan olyan spirituális kisugárzásod van, ami borzalmas megerőltető lehet.

- Megszenvedtem. Az ember minden darabban őszintén, önmagát adva dolgozik, arra törekszik, hogy a végén a szerep beszéljen önmagáról, önmagáért. Fura történet ez, vannak darabok, amik? ilyenek. Catalina mondta úgy, hogy vannak szellemdarabok, amikkel, ha elkezdesz dolgozni, óhatatlanul hatnak rád, és befolyásolják az életedet. Küzdeni kell ezekkel a szellemekkel, be kell őket fogni. Ez a darab katasztrófát hozott a családra, mind a négyen nagyon betegek voltunk végig a próbafolyamat során, aztán ahogy megvolt a bemutató, mintha elvágták volna. Azt hiszem, sikerült a szellemeket megfékezni, vagy befogadtak minket.

- Hogyan dolgoztatok együtt a "színészcsapattal"?

- Mivel pontról pontra rakodott össze az előadás, itt mindenkinek a munkájára folyamatosan szükség volt, és mindenki odaadóan dolgozott is. Catalina nagyon pontos elképzeléssel jött, amivel egyet lehetett érteni, vagy nem. Majdnem mindenki mellette is volt az első pillanattól fogva. Van improvizáció is benne, főleg a "színészek" részéről, mert Pirandello a "társulat" feladatait jobban nyitva hagyja, mint a hat szerepét.

- Ebben a darabban is, mintha meghatározóbbak lennének a nők.

- Nézőpont kérdése, itt nagyon is egyensúlyban vannak a férfi-női erőviszonyok, mert az apa figurája indítja el a történetet, az ő bűntudata hajt minket végig. A végén tolódik el az anya figurájára az egész tragédia, talán ezért maradt benned ez az érzés.

- Gazsó György már volt párod a Díszelőadásban, A vészmadárban is.

- Gyuri már tényleg családtag. Úgy látszik ez most ilyen életszakasz, valahogy megtalál minket ez a partnerség. Nyilván hihetőnek tűnik, hogy valamilyen kapcsolatban vagyunk. Kollégák voltunk már Szolnokon is, de először itt játszottunk együtt a Díszelőadásban. Ez egyben az első közös munka volt a Bárkán. Szinte főiskolai körülmények közt dolgoztunk, de mindenki nagyon lelkes volt. Az anyag is sok lehetőséget adott, és elképesztő ötletparádéval állt elő mindenki.

- Honnan van benned ez a nagy lendület?

- Van, e nélkül nem lehet csinálni. Talán egyszer leírom, letisztázom - legalább magamnak - mert ez alapvető része a színészi munkának. Az ember a színpadon erős jel kell, hogy legyen. Amikor tanítottam, nagyon sok ilyen tréninget csináltam a diákjaimmal, ami segíti a szellemi és testi odafigyelést. Sokan dolgoznak így a Bárkán is, teljes odaadással. Az ember nap, mint nap bemegy, próbál addig, míg már papírvékonynak érzi a lelkét, és azt hiszi, hogy nem tud többet színpadra menni, de mégis, összekaparja magát. Aztán a kritikusok leírják róla, hogy milyen észveszejtően rossz. Erről szól az életünk, ha így nézem. De azt is látom, mikor a nézők elégedett arccal mennek ki, és az jó.

- Erről, a színészetről (is) szól ez a Pirandello darab, arról, hogy ki, hogy játszik el egy szerepet.

- Kell valami ősi vágy, ami erre a pályára "kényszeríti" az embert. Sok kollégám lett úgy színész, hogy volt már egy szakmája. Hogy ne menjek messzebb, Gazsó Gyuri erdőmérnök volt. Ezen kívül pedig van technika, ami megtanulható. Hogy valakinek szép a lelke, az itt nem sokat ér. Ha nem tudja kifejezni, átadni, akkor feleslegesen van a színpadon. Ezek megtanulható dolgok, csak kevesen tanítják, sziszi-fuszi munka "felépíteni" egy színészt.

- Mi lesz azzal, akinek ezt nem tanítják meg?

- Hát? az megtanulhatja még munka közben.