Sejtelmem sem volt, hogy Amerikában micsoda egetverő társadalmi probléma, hogyha harmincas éveit taposó férfiemberek még mindig a szüleikkel laknak, de most már ezt is tudjuk.
Olybá tűnik azonban, náluk a probléma kifejezés nem pont azt takarja, amit mi, Közép-Kelet-Európában értenénk ez alatt, történetesen, hogy a fiatalnak nincs pénze saját lakásra. Hiszen jelen sztorink főhőse kifejezetten jól él, a baj csak az, hogy ugyanott, ahol az elmúlt 35 évben. Anyja főz és mos rá, chips és kóla mindig van a spájzban: dolce vita a köbön. Néhanapján pedig, amikor épp le akarja koptatni aktuális barátnőjét, elég csak hazavinnie, s a kishölgy egy észvesztő hempergés helyett megismerkedhet az ősökkel. Ettől rögtön a nullára redukálódik a nemi vágya, s mindjárt simábban megy a szakítás. Nevetségesnek tűnik, de működik. És ami a legrosszabb, Tripp (Matthew McConaughey), merthogy így hívják az ifjút, nem is tervez mindezen változtatni az elkövetkező mintegy száz-százhúsz évben. Zaklatásnak is veszi, ha apja néhanapján emlékezteti, tán ideje lenne belefogni a független életbe. Demagógia - veti oda foghegyről, és kibont még egy dobozos üdítőt, miközben üti-veri a Play Stationt. Mit is tehetnek mást ilyen helyzetben a kétségbeesett szülők, minthogy egy specialistától kérjenek tanácsot? Egy gyönyörű fiatal hölgy képében érkezik a segítség: Paula (Sarah Jessica Parker) kifejezetten arra szakososodott, hogy az ilyen fickókat a csábítás erejével ébressze rá, mennyire ciki 35 évesen az anyáddal lakni. Generációk harca veszi kezdetét ezzel, a cél: kiűzni otthonról a fiút!
Tom Dey (Showtime - Végtelen és képtelen) új filmje, lássuk be, egy nem túl bonyolult alapötletet igyekezett feldolgozni azon idea mentén, miszerint ha egy épp népszerűsége csúcsán lévő, csinos szőkét összeereszt egy jóképű borotvált mellkasúval, még ha utóbbi kicsit ripacs is, abból olyan romantikus komédia sül ki, hogy a popcorn-árusoknak megérje kifizetni a következő évi bérleti díjat az adott mozi felé. Kétségtelen, a Szex és New York rajongótábora még egy-két évig minden lehetőséget megragad, hogy kedvenc színésznőit viszontlássa egyéb szerepekben is. Így aztán a virtuális Sarah Jessica Parker fan club felvonulása a mozikba gyakorlatilag ugyanolyan nagy valószínűséggel előre prognosztizálható, mint egyébként a film szinte összes úgynevezett váratlan fordulata öt-tíz perccel azok bekövetkezte előtt. De hát dramaturgiailag mindig megfelelő ponton eleredő eső épp olyan elengedhetetlen eleme a műfajnak, mint a csinos főszereplőnő mellé lehetőleg kevéssé kirívó (finom voltam) barátnő szerepeltetése - hozzáteszem, úgy igazságos, hogy azért utóbbi is találja meg az igazit.
Az Anyám nyakán tehát nem ahhoz a karácsonyi ajándékhoz hasonlít, ami a díszes csomag lehántolása után a meglepetés erejével hat, sokkal inkább ahhoz, amit jó előre megrendeltünk a Mikulástól, és meg is sértődnénk, ha mást hozna. Ezen a filmen nincs miért megsértődni, tisztességgel megfelel az igényeknek, hogy aztán mindenki annyira, de annyira boldog legyen a tudattól, hogy a szerelem, főleg szélesvásznon, milyen csodálatos dolog. Bizony.
