Hajlamosak vagyunk arra, hogy a krimit, a science fictiont, a kalandregényt vagy a fantasyt lenézzük. Az Agave Kiadó Csipkerózsika-álmából ébresztette fel a szórakoztató irodalom honi piacát. Sok addig ismeretlen vagy kevéssé ismert szerző remek regényét mutatták be, de a legnagyobb dobásuk kétségtelenül Kondor Vilmos megtalálása volt.
[img id=545346 instance=2 align=left img]A Budapest Noir című regénye 2008-ban szinte a semmiből talált magának utat a magyar krimi műfajában. Ha a valódi szépirodalomban nézünk körül, Szerb Antal Pendragon legendájában, Móricz drámai sűrítésű novelláiban (Barbárok, Forró mezők), vagy például Tar Sándor Szürke galambjában ugyan valóban megjelennek a detektívtörténetekre utaló jegyek, de ezek a művek társadalomábrázolásban és cselekményvezetésben is túlmutatnak a krimi műfaján.
Rejtő Jenő abszurd játékosságával szintén kilépett a hagyományos műfaji keretek közül. Volt persze néhány próbálkozás, mint a szocializmus éveiben sztárolt ex-zsaru, Mág Bertalan nyomozástörténetei vagy Berkesi András lektűrjei.
Na de hol vannak azok a magyar könyvek, amikben csupán a bűncselekmény elkövetésére és fokozatos felderítésére fókuszálnak? A magyar bűnüldöző hatóságok inkább rejtőzni szerettek, névtelenül, de az elismertségük is hiányzott. Rendőr, nyomozó nem lehetett pozitív hős.
Vagy talán a magyar íróknak a „cselekményes, archaikus sémákat variáló elbeszélésekkel szembeni ellenszenve” miatt (lásd a témában: Bánki Éva: „Ez a jó Anglia sem a régi…” című tanulmányát) nem alakulhattak ki a magyar krimi hagyományai.
Kondor Vilmos a magyar nyelvű hard-boiled regények alapjait rakta le a Budapest szériával. Történeteit a harmincas-negyvenes évek miliőjébe helyezte. Mintha pótolni szerette volna mindazt, amit elődei elmulasztottak. Gordon Zsigmond, a széria zsurnaliszta főhőse végül számos kaland után 1956 szomorú novemberén hagyott magunkra. Kondor méltó módon búcsúztatta el a legendás újságírót: tovatűnő sziluett Budapest romos utcáin. A sorozat sikere azonban kikövetelte Kondortól, hogy Gordon néhány addig elfeledett ügyét is megossza velünk. A Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes címmel megjelent kötetnek azonban inkább csak a legfanatikusabb rajongók örülhettek. Néhány jobban sikerült novellától eltekintve nem érte el a korábbi regények színvonalát.
Kondor Vilmos egy nagyszabású vállalkozással feledtette a Népszínház utcai botlást. A másik szárnysegéd műfaját tekintve történelmi kalandregény. Kondor egyik erénye, amely már a Budapest sorozatban is megmutatkozott, hogy regényeiben a megtörtént eseményeket jó érzékkel keveri a fiktív elemekkel. Gondosan feltérképezi a cselekmény történelmi és társadalmi hátterét, ám kétséget sem hagy afelől, hogy amit leír, kizárólag fantáziájának a szüleménye. Sosem törekszik teljes történelmi hűségre. Amíg a Budapest Noirban és folytatásaiban a korhű elemeket kizárólag arra használta fel, hogy meséjét hitelesen adhassa elő, addig A másik szárnysegéd már egy konkrét történelmi eseményre épül.
Miről is van szó? Horthy 1945 legelején végre rászánta magát, hogy a szövetséges hatalmak ellen viselt háborúból kivezesse Magyarországot, hadat üzent volna a náci Németországnak is. Szálasi nyilas kormányalakítása azonban meghiúsította a titkos terv megvalósítását. Szálasi, hogy legitimálja kormányát, a miniszterelnöki esküt a Szent Koronára akarta letenni. A nyilasoknak azonban volt még egy sokkal abszurdabb elképzelésük is: szétdarabolni szerették volna a Szent Koronát. De akadt pár jóravaló ember, akik számára a korona sokkalta több volt, mint felbecsülhetetlen értékű műkincs vagy szimbolikus jelentőségű szakrális tárgy…
Azt talán mindenki előtt ismeretes, hogy a koronázási ékszerek mintegy harminckét évet vendégeskedtek az Egyesült Államokban, mígnem 1978-ban, hosszú diplomáciai tárgyalássorozat eredményeként visszakerültek Magyarországra. Az viszont talán kevésbé tudott dolog, hogy a korona miképpen került az amerikaiak kezére. Kondor Vilmos éppen ezt a ritkásan dokumentált időszakot járja körül könyvében.
A másik szárnysegéd természetesen nem történelemkönyv. Kondor, ahogy korábban, most is rengeteg valós történelmi személyt szerepeltet regényében, és melléjük egy sor kitalált figurát is felsorakoztat. A főszereplő sem létezett soha. De kicsoda ez a Wertheimer Miklós? A kormányzó titokzatos második szárnysegédjét a frontról vezényelték vissza, egy nagyon fontos küldetés teljesítésére. Feladata a korona kimenekítése lesz az országból.
Wertheimer akár a magyar James Bond is lehetne. Se kutyája, se macskája. Minden örökölt vagyonát egy BMW 327-esbe fektette. Imádja a filléres cowboyregényeket. Nem szoknyapecér, de szereti a gyengébbik nemet. Nem szupertitkos ügynök, hanem vérbeli katona, akinek ha van is kérdése, sosem teszi fel. De ami a legfontosabb: kizárólag a hazájához lojális, mert a Szent Koronában hisz. Ma már talán kissé elnézően mosolygunk, ha a legfőbb regáliához fűződő felfokozott érzelmeket tapasztaljuk, a mai politikai kontextusban pedig még kiábrándítóan is hat. Akkoriban azonban ez a „pár kiló nemesfém és drágakő” (ahogyan Kondor írja a regényben) minden magyar számára az ország, az egész nemzet egységét jelképezhette, politikai hovatartozástól és országhatároktól függetlenül.
Kondor főhősei sziklaszilárdan és megkérdőjelezhetetlenül hisznek az egyén szabadságának mindenhatóságában. De azokban a zavaros történelmi időkben valóban létezhettek egyenes jellemek, akiknek az életüknél is fontosabb volt a becsületük? Innen nézve talán jobban megérthetjük, hogy Kondor miért rejtett el mindkét főhőse múltjában egy-egy nyugati szálat. Gordon megjárta New Yorkot, letelepedett Bécsben is, Wertheimer pedig az angliai Sandhurst Katonai Akadémián folytatta tanulmányait. Vélhetően itt szívták magukba azt a fajta társadalmi kultúrát, ami nagy-nagy távolságban állt a korabeli Magyarország politikai valóságától.
Nem véletlenül hoztam szóba a James Bond-filmeket. Kondor Vilmos ugyanis olyan szövevényes ügybe keveri bele Wertheimert, amit brit kollégája is megirigyelhetne. Az SS hírhedt kommandóparancsnoka kergeti, de Kondor másutt is megrajzolt pribékje, a véreskezű Hain Péter is szívesen kiverné belőle a lelket. Szó van a magyarországi olajmezőkről is, amire a németek nagyon szeretnének rátenni a kezüket. Kapunk tűzpárbajt, autós üldözést, és olykor nem tudjuk eldönteni, kiben is bízhatunk. Egyszer a vakszerencse segíti ki a bajból a főhőst, máskor meg az éles esze. Kondor feszített tempóban viszi végig a történetét, s amikor nyugodni látszanak a kedélyek, akkor sem hagy pihenni. A korona valódisága körüli hercehurca pedig kifejezetten idegtépő. Végül, de nem utolsó sorban találkozhatunk egy kötekedő stílusú, ám talpraesett fiatal lánnyal is. Kondor ezzel belecsempészi a történelmi krimiben is kötelező szerelmi szálat, amit azonban mértéktartóan bont ki.
A könyv – mint írtam – véletlenül sem olvasható történelemkönyvként, mégis van egy szerencsés mellékhatása: arra sarkall, hogy jobban utánanézzünk, pontosan miként alakultak a dolgok a második világháború végnapjaiban. Kik is azok a koronaőrök? Milyen szerepet töltött be Horthy vagy Szálasi a magyar történelem alakulásában? Miért került Magyarország olyan szituációba, amiből csak rosszul jöhetett ki? Kondor mindezekről csak érintőlegesen szól; az évtizedes kérdések megválaszolását a történészekre hagyja.
Sokan rajonganak a Budapest Noir sorozatért, én is szerettem Gordon Zsigmond történeteit. Az új regénnyel Kondor nemcsak műfajt váltott, de emelt is egyet a téten. Feszült légkörével, akciódús jeleneteivel odaszegezi a könyvhöz olvasóját. A másik szárnysegéd a road movie stílusjegyeivel megerősített hard boiled a javából.
Megjegyzés: A kondorvilmos.kinja.com című blogon sok érdekességet lehet találni a regény hátteréről. Meghallgathatjuk például a főhős kedvenc dalait, nyomon követhetjük menekülésének útvonalát, korabeli fotók mutatják a helyszíneket, a szereplőket, és még a regény hangos verziójába is belehallgathatunk.
