A Halloweent megelőző és az azt követő hetek, az úgynevezett spooky season az ijesztgetés időszaka, amikor a filmrajongóknál a horrorfilmek kerülnek előtérbe. Hogyan hat ez a gyakran lenézett műfaj az idegrendszerünkre?
Októberben, a Halloween közeledtével megsokasodnak a horrorfilmes tartalmak: cikkek, esszék, podcastek és természetesen a streamszolgáltatók is többet foglalkoznak a műfajjal. Mi most arra vállalkoztunk, hogy
megnézzük, hogyan hat a horrorfilm az elménkre, mi az oka a népszerűségének, és van-e bármilyen gyakorlati előnye annak, ha valaki ilyet néz (spoiler: van).
Most elsősorban azokra a filmekre fókuszálunk, amelyek a frászt hozzák ránk, vagyis az úgynevezett „ijesztgetős horrorokra” – tehát a durva mészárlások és öldöklések nem képezik jelen cikk tárgyát. Nem az elborzadást, hanem a félelmet vizsgáljuk.
Vonzó képzetek
A kiváló filmesztéta, Király Jenő kétféle fantasztikumot különböztet meg: a fehér fantasztikumban – ez hozzávetőlegesen a fantasy műfaja – minden megtörténhet, kivéve a legrosszabbat. A fekete fantasztikumban a legrosszabbnak kell megtörténni: ez a horror. Összegző művében, A film szimbolikájában ezt írja:
„Fekete fantasztikumról beszélünk, ha a nemcsak ismeretlennek, idegennek, de lehetetlennek is hitt összefüggések erősebbnek bizonyulnak a realitáshitünket konstituáló szükségszerűségeknél. Az odakinti, alternatív lehetőségek szappanbuborékként pukkasztják szét az egyetlen igazi valóság kiváltságos, az összes többieket létezni nem engedő lehetőségeinek szellemi egyeduralmát. Ha olyat állítunk, amit beszélgetőpartnerünk lehetetlennek vél, s ami így egész világnézetét, valóságérzetét, tájékozódási rendszerét és életstratégiáját fenyegeti, állításunk a nyugtalanságtól a gyűlöletig terjedő védekező, elhárító reakciókat vált ki. Ugyanakkor vonzanak is az ilyen képzetek, ritka az olyan görcsös hárítás, amely fantáziaként, meseként sem fogadja el őket. Eme ambivalencia által teremtett kompromisszumos képződmények a fekete fantasztikum megtestesítői, a rémek inváziójáról szóló mesék.”
Röviden arról van szó, hogy a horror kibillenti a megszokott világnézetünket, kikerülünk a komfortzónánkból. Az ismeretlenben találjuk magunkat, ami egyszerre rémisztő és izgalmas, még akkor is, ha a „fekete fantasztikum aláveti az embert a rettenetes és rosszindulatú erőnek, ellenséges és idegen hatalomnak.”
Biztonságos félelem
A horrorfilm meghatározásában talán az a legfontosabb, hogy játékfilmről, tehát fikcióról beszélünk: egy nem valóságos történeten keresztül élhetünk át valóságos érzelmeket. A moziterem vagy az otthonunk biztonságában nem fenyeget minket semmi, agyunk mégis veszélyként reagál a filmben látottakra. Ez azt jelenti, hogy
szinte ugyanazokat az érzelmeket élhetjük át egy biztonságos környezetben, amit egy fenyegetett helyzetben, mégsem eshet bántódásunk.
Ez kifejezetten csábító lehet, olyasféle izgalom, mint egy repülőgép-szimulátorban ülni. A horror legvonzóbb eleme épp ez a kanapéfélelem.
Ezért lehet felszabadító élmény az úgynevezett jump scare, vagyis a horrorfilmek azon eszköze, amikor valamilyen hirtelen vizuális és/vagy hangeffekttel megrémítenek. Előugrik a rém a sötét sarokból, de tudjuk, minket nem fenyeget, így
megijedünk, de meg is nyugszunk egyúttal.
A jump scare lehet hamis is, amikor például a gyanús zajforrásról kiderül, hogy csak egy macska, amely épp olyan hangeffekt kíséretében ugrik elő, mint egy szörny, de nem csak ránk, hanem a szereplőre sem jelent fenyegetést. Ez azt üzeni az agyunknak, hogy nem minden veszélyes, ami ijesztőnek tűnik.
Ugyanakkor ez sem teljesen veszélytelen, hiszen minden ember másként működik, és
a horrorfilmekben látható rémisztő, olykor szélsőséges helyzetek akár poszttraumás stresszt is kiválthatnak annál, aki már átélt hasonlót.
Innen nézve a horror az egyik legösszetettebb műfaj, amelynek befogadásánál kifejezetten óvatosan kell eljárni, hiszen aki például hajlamos a szorongásra, annál akár erősítheti azt. Arról nem is beszélve, hogy a félelem és az izgalom hatására adrenalint termel a szervezetünk, így, ha elalvás előtt horrorfilmet nézünk, előfordulhat, hogy nehezebben alszunk el. De mint írtam, mindenki másként működik:
olykor valaki azért tud kigyógyulni valamilyen fóbiájából, mert a horrorfilm nyújtotta biztonságos keretek közt nézhet szembe vele.
Ettől függetlenül még véletlenül sem javasoljuk valamilyen fóbiában szenvedő olvasóinknak, hogy feltétlenül horrorfilmeket nézzenek.
Az agy stressztrénere a horrorfilm
Nem is olyan rég, a koronavírus-járvány idején készült egy felmérés, amely meglepő eredményt hozott. Eszerint azok, akik rendszeresen néznek horrorfilmeket (és járványfilmeket), jobban meg tudtak küzdeni a pandémia okozta nehézségekkel. Egész egyszerűen azért, amit korábban is írtam: a horrorfilmek egy lehetséges helyzet, egy lehetséges világ szimulációjaként működhetnek. Bár fikciós művekről beszélünk, a néző valamilyen szinten információt gyűjthet belőlük, és modellezheti, milyen lesz az az állapot, amikor betör a veszély.
A horror lényege az ismeretlentől való rettegés, de rafinált módon épp az ismeretlen, szélsőséges helyzetekre készít fel:
ha nem is oly módon, hogy tényleges szituációkat tudunk megoldani, de mentálisan mindenképp.
Visszatérve a cikkünk elejére: a horror szélsőséges helyzetekkel szembesít, és ha a valóságban találkozunk ezekkel, akkor
az agy már rendelkezik az aktuálisan hasznos megküzdési stratégiával.
Ez persze csak abban az esetben igaz, ha valaki szereti a horrorfilmeket, hiszen azt is kimutatták, hogy aki kifejezetten ódzkodik tőlük, annál épp az ellentétes hatást érik el, hiszen, ha a félelem és a szorongás érzése kevésbé elfogadható számára, akkor már egy fikciós mű megtekintése is jelentős stresszfaktor lehet.
ez is érdekelhet
Miként váltak az idősek a horrorfilmek rémeivé?
Lássuk!
(via Arcadia, National Library of Medicine, Király Jenő: A film szimbolikája)