A történet időpontja Krisztus előtt LII. Na jó, Krisztus előtt 52. Galliát még nem sikerült egészen bekebelezni, Egyiptom azonban, amelynek élén Kleopátra királynő - igen, a fitos orrú - áll, római fennhatóság alá került. Ami még ennél is rosszabb: Kleopátra úgy döntött, Caesarnak adja szívét.
Julius Caesarnak, minden népek legnagyobb uralkodójának. Legalábbis ő szereti így hívatni magát.
A büszke királynő egy idő után megunja az öntelt Caesar piszkálódó megjegyzéseit, és fogadást köt vele: ha Kleopátra emberei képesek III (három) hónap alatt felépíteni egy csodás palotát a sivatag közepén, Caesar nyilvánosan elismeri, hogy az egyiptomi a legcsodálatosabb nép a világon.
E nehéz feladat megoldására Kleopátra Skiccpauszt, a szépreményű avantgárd építészt kéri fel. Ha sikerrel jár, annyi aranyat kap, amennyit élősúlyban nyom; ha felsül, a mindig éhes és nagyon ronda királyi krokodilok uzsonnája lesz.

A határidő betartásához igazi csodára van szükség! Ezt a csodát Asterixnek és Obelixnek hívják, és persze ne feledkezzünk meg Csodaturmixról, a varázslóról sem, aki mint tudjuk, a Mágikus Főzet őrizője.

A gonosz Nóniusz, Kleopátra hivatalos udvari építésze irigykedik riválisára, ezért elhatározza, mindent elkövet annak kudarca érdekében. A kétségbeesett Skiccpausz eközben Papiruszszal, buzgó, ám teljesen agyalágyult írnokával az oldalán Galliába utazik, hogy megtalálja Csodaturmixot és az ő híres főzetét. Csakhogy útját állják Caesar hatalmas seregei, amelyeket a rendkívüli képességű Eszeminusz vezet, s ki kell cseleznie Nóniusz ármánykodását is - elegendő lesz-e így a főzet a győzelemhez?
A bölcs Csodaturmix a tengernyi baj láttán megkéri jó barátait, Asterixet és Obelixet, valamint a kiváló Töpszlixet, hogy minden erejükkel, ötletességükkel és bátorságukkal segítsenek Skiccpausznak a palota felépítésében. Különben jönnek a mindig éhes és nagyon ronda királyi krokodilok...

Egy kaland születése

Mint minden nagyköltségvetésű film, ez is monumentális léptékű. Alain Chabat rendező és csapata szélsőséges körülmények között dolgozott: Máltán vacogtak a mesterséges tengeri viharban, aztán majd' megsültek a marokkói sivatag izzó homokjában és a párizsi műtermek jupiterlámpáinak perzselő fényében. Az egzotikus helyszíneket váltogató stáb csaknem 50 fokos (!) hőmérsékletkülönbséget volt kénytelen elviselni a forgatás hónapjai alatt, és történt néhány olyan kaland is, amit soha nem felejtenek.

Málta

Máltán az ottani stúdió különleges adottságai miatt forgatott a stáb. Itt található a világ egyik legnagyobb, gépesített víztartálya, amelyben tengeri viharokat és ütközeteket lehet forgatni a hajótörés legkisebb veszélye nélkül. Itt vették föl azokat a jeleneteket, amelyekben Rőtszakáll és az ő díszes kalózkompániája viselt dolgait mutatják be a nézőknek.

"A víz befolyásolhatatlan elem, hiába is mondanánk neki, hogy tessék szépen felkorbácsolódni, mert mi most éppen forgatunk - magyarázza Laurent Dailland operatőr. - Az Asterix kalózos jeleneteiben ezért kellett a máltai speciális technikát bevetnünk. A hatalmas, nyitott víztartály a tengerparton áll, és az időjárás is ideális, úgyhogy senki meg nem mondaná, hogy nem a nyílt tengeren kalózkodtunk."

"Igaz, hogy hihetetlenül bonyolultak voltak a kalózos jelenetek, mert volt csata, vihar, robbanás, sőt a víz alatt is forgattunk, a máltai munka mégis nagyon kellemes emlékként maradt meg - fűzi hozzá Alain Chabat rendező-forgatókönyvíró, aki az egyszerűség kedvéért Caesart is eljátssza a filmben. - Itt kezdtük a munkát, tehát Christian, Gérard, Jamel és Claude ekkor dolgozott együtt először, mégis azonnal megvolt az összhang, és annyit marháskodtunk, hogy néha alig tudták végigmondani a szövegüket."
Tíz nap alatt elkészültek a kalózos felvételek, és a csapat tábort bontott, hogy Marokkóban folytassa a munkát.

Marokkó

Itt különösen sok feladat hárult a stábra, mert a külső felvételek jó részét - a csatát, az építkezést, Caesar palotáját, a fogathajtóversenyt, a Szfinxet és a Nílust - a sivatagban kellett fölvenni. A marokkói forgatás összesen XIV (14) hétig tartott.

"Olyan melegben kezdtünk forgatni, hogy majdnem rámolvadt a napszemüvegem, és vattakabátban fejeztük be - meséli Chabat. - A marokkói tél kutya kemény tud lenni. Csak Gérard Depardieu, azaz Obelix maradt derékig levetkőzve a forgatási szünetekben, mert bírja a hideget, mint egy rozmár."

"Hiába volt dögmeleg, föl kellett építenünk a gigantikus díszleteket - folytatja At Hoang látványtervező. - A kánikulában még a marokkóiak sem tudnak dolgozni, de nekünk muszáj volt bírnunk. Egyébként a meleg mellett a viharok jelentették a legtöbb gondot, no meg a rengeteg kígyó és skorpió."
Mindennek a tetejébe az operatőr kénytelen volt konstatálni: a sivatagi napfény időnként inkább átok, mint áldás.

"Néha nagyon rá kellett kapcsolnunk, mert a sivatagban rendkívül gyorsan változik a fényszög, főleg estefelé - magyarázza Dailland. - A másik dolog: néha még a sivatagban is kevés a fény. Időnként csalnunk kellett, hogy a filmvásznon minden verőfényesnek tűnjön, és folyton kék legyen az ég."

Epinay

A kimerítő sivatagi kaland után a stáb visszatért Franciaországba. A forgatásnak még nem volt vége: hátravoltak a Kleopátra palotájában, Csodaturmix kunyhójában és a havas Britanniában készítendő felvételek. Az utolsó néhány hétben Epinayban dolgoztak.

"A stúdióban tökéletesen kezelni tudtuk a fényeket - világít rá egy fontos momentumra Dailland. - A kérdés csak az volt számunkra, hogyan tudjuk mesterségesen előállítani azokat a fényeket, amelyek tökéletesen passzolnak a Marokkói naphoz. Rengeteg lámpát kellett bevetnünk, de megoldottuk. A havas jeleneteknél viszont kékes félhomályt komponáltunk, hogy a nézőnek tökéletes téli illúziója legyen."

"Szép kis állatseregletet gyűjtöttünk össze - meséli Chabat. - Kleopátra tróntermében volt egy gepárd, egy bárány és pár egyiptomi macska. Az éhező krokodilokat számítógépes trükkel oldottuk meg. Talán hülyén hangzik, de a legtöbb gond Nóniusz békáival volt, mivel folyton széjjelugráltak, és nem győztük összeszedni őket."

A díszletek

A film alkotóinak el kellett dönteniük: a látványt illetően a történelmi hitelességhez, vagy inkább a képregény világához tartják-e magukat.
At Hoang látványtervező nem először álmodott vászonra egzotikus helyszíneket, hiszen A szeretőben Francia-Indokína, a Hét év Tibetben című produkcióban pedig Tibet stílusát jelenítette meg a kamera számára.

"Elmentem Alainnel Egyiptomba, és megnéztük a fontosabb régészeti nevezetességeket, a Nílus völgyét, a piramisokat, Luxort. Az első díszleteknek 2000 augusztusára kellett készen lenniük, a máltai kalózos jelenetekhez. A produkció hatalmas méretei ellenére elég gyorsan dolgoztunk. Például márciusban elkezdtük a díszletek tervezését, a következő két hónapban megépítettük őket, és már kezdődhetett is a forgatás. Ami a fő díszletet, a marokkói építkezési területet illeti, szeptemberre készült el. Három hónap alatt megvoltunk. A párizsi stúdiófelvételekhez decemberre készültünk el."

Kleopátra tróntermén és Csodaturmix kunyhóján hetvenen dolgoztak Párizsban, a marokkói díszletekhez pedig ötszáz francia és helybéli építőmunkás kellett. Szükség volt mindenféle szakemberre, az ácsoktól a festőkön át a szobrászokig.

"Elsősorban a képregény világához igazodtunk, s ehhez a magunk módján értelmeztük a történelmi tényeket - folytatja Hoang. - Néhány szín vagy építmény nem felel meg a történelmi hűségnek. Kék márvány például nem volt, de mit csináljak, ha egyszer imádom a kéket... A nézők pedig szeretnek álmodni. Egy hirtelen ötlet nyomán terveztem egy homokórát három fordított piramissal. Ilyen szintén nem volt az ókorban, viszont milyen jó poén!"

A leglenyűgözőbb díszlet kétségtelenül a készülő csodapalota volt a marokkói sivatag szívében.
"A méreteknek pontosan tükrözniük kellett, mekkora fába, akarom mondani: márványba vágta Skiccpausz a fejszéjét - mutat rá Hoang. - A nézők elé olyan hatalmas építkezést kellett varázsolnunk, amelyet lehetetlennek tűnik három hónap alatt befejezni. Egyébként egy ókori egyiptomi építkezés megjelenítéséhez nincsen csodára szükség: rengeteg embert kell a helyszínre vezényelni, hiszen akkoriban mindent élőerővel végeztek. Kétezer statiszta szerepel a filmben, az összeszervezésük nem volt kis feladat."

"Laurent Soulet, a statisztafelelős nyolcezer embert hallgatott meg és fényképezett le - avat be a részletekbe a rendező. - Rengeteg türelem és humor kellett hozzá. Aztán a kétezer statisztával két napig forgattunk, mert ennyi idő alatt el kellett készülnünk."
"Minden színész és statiszta a foglalkozásának megfelelő jelmezt és szerszámokat kapott - mondja Florence Sadaune jelmeztervező. - Az összes szereplőt cipővel, ruhával és ékszerekkel láttuk el, mégpedig jellemre és méretre szabva, ami nem volt éppen kis feladat."

A kétezer statisztát, miután felöltöztették őket, be kellett tanítani, hogy hitelesen dolgozzon az építkezésen. A könnyebbség kedvéért a statiszták egy részét eleve a szakmájuk szerint vették föl, sokan azonban a forgatás előtt ismerkedtek a szerszámokkal. A felkészítés hetekig tartott, de megérte a sok munka, mert annál könnyebb volt a kétnapos forgatás.

"Az építkezés felvételénél a nagytotálokon a sminkesek és az asszisztenseik is ott vannak: beöltöztettük őket, és szépen elvegyültek a statiszták között. A vízhordó munkások pedig palackozott hideg ásványvizet vittek az embereknek hatalmas agyagköcsögeikbe rejtve."
A szervezés halálpontos volt, egy dolgot mégsem láthattak előre: hogy kitör egy kiadós homokvihar.
"At Hoang szerencsére olyan masszívra épített mindent, hogy a díszletekben egy karcolás sem esett, de így is le kellett állnunk két napra, amíg eltakarítottuk a homokot." - meséli Alain Chabat.

A jelmezek

Az Asterix és Kleopátra képregény-album borítója büszkén hirdette, hogy a munka során kereskedelmi mennyiségben fogyott a színes ceruza és a radír. Nos, ami a jelmezeket illeti, a film készítői hasonlóan impozáns adatokról adhatnak számot. Florence Sadaune és csapata 11 kilométer anyagot használt fel a 2 500 statiszta ruháihoz, és 600 méternyit a fontosabb szereplők ötvenvalahány jelmezéhez. És akkor még nem beszéltünk a több mint 5 000 szandálról, csizmáról és saruról... Néhány öv és kard kivételével minden egyes öltözéket és kiegészítőt, ami a vásznon megjelenik, kifejezetten a film számára terveztek és készítettek el. Marokkóban minden számba jöhető szakma képviselőjét foglalkoztatták (szabók, kalapkészítők, ékszerészek, bőrdíszművesek, ötvösök), a nagyobb jeleneteknél pedig 60 öltöztetőre volt szükség.

"Azt hiszem, a római legionáriusok tunikája eredetileg vörös volt - mondja Alain Chabat. - Csakhogy Uderzo a képregényben zöldre festette őket, úgyhogy a filmben is zöldek. Megtartottuk a pajzsok kék színét is."

"Úgy döntöttem, hogy szuperhős-jelleggel ruházom fel a rómaiak páncélját, ami borzasztóan megtetszett Alainnek - meséli Tanino Liberatore jelmeztervező. - Ez különösen bejött a római hadvezér, Eszeminusz esetében."

"Az elején arra ügyeltem, hogy valóságossá tegyem az elképzelt figurákat - folytatja Philippe Guillotel jelmeztervező. - Aztán ráéreztem az ízére, és nekiláttam, hogy megteremtsem a menő ókori divatot."
"Ami Kleopátrát illeti, róla nincsenek megbízható információnk. Tehát igyekeztem valami nagyon egyiptomit létrehozni, miközben felhasználtam a saját spontán ötleteimet is. Alain szabad kezet adott, és bátorított, hogy nyugodtan eresszem el a fantáziámat."

Gérard Depardieunek csak egy jelmeze volt, amit nem lehet elmondani Monica Bellucciról, akit elkényeztettek a jelmeztervezők...

"Kleopátrának annyi jelmeze van, ahány jelenete, azaz kilenc - tart gyors fejszámolást Florence Sadaune. - Hármat Philippe Guillotel tervezett, hatot pedig Liberatore. Az egyik jelmezt 5 000 gyöngy díszíti! Csak a melltartó kosarain 350-350 gyöngy volt, kézzel varrva. Az egész ruhaköltemény elkészítése 400 munkaórát vett igénybe."

"Nóniusszal kapcsolatban azt találtuk ki, hogy elrejtjük a lábait - mondja Alain Chabat. - Azt akartam, a nézőnek olyan érzése legyen, hogy ez a sötét figura úgy siklik a talajon, mint egy kígyó. Skiccpausznál viszont azt kértem a jelmeztervezőktől, hogy divatos szandált és laza ruhákat készítsenek számára, mivel a karaktert alakító színész, Jamel sokat mozog, ráadásul jól is csinálja."

Smink és haj

Kleopátra sminkjének és hajviseletének megtervezésekor alapos történeti kutatásokat végeztek.
"Monica minden reggel másfél órát töltött a sminkszobában - meséli Christophe Danchaud maszkmester. - A hajviselethez természetesen a korabeli divat szolgált inspirációs forrásul - folytatja John Nollet hajspecialista. - Arra azonban vigyáztunk, hogy pontosan ne másoljunk le semmit az ókorból, inkább úgy közelítettük meg a dolgot, mintha a legújabb divatshow-ra készülnénk."
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, Kleopátrát mennyire elkényeztették. Kerek egy tucat parókát terveztek számára, míg a többi szereplő összesen csaknem 1 500 álhajat kapott.

A speciális effektusok

Alain Chabat azt akarta, hogy a speciális effektusok minél inkább felidézzék az eredeti képregény hangulatát.
"Biztos voltam abban, hogy a mágikus főzetes trükköknek a képregénybeli megoldásokra kell hasonlítaniuk - magyarázza a rendező. - Meg kellett mutatnunk, hogy a főzet ereje hogyan árad szét abban, aki megitta, s milyen rendkívüli képességekkel ajándékozza meg."
A trükkök bonyolultsága megkövetelte, hogy a két effekt-csapat - a mechanikus, illetve a digitális trükkök felelősei - szorosan együttműködjön. Íme egy példa arra, milyen feladatokat kellett megoldaniuk.

Obelix a hátán úszik a folyóban, és vagy 15 szállítóhajót vontat. A kövekkel színültig rakott hajók úgy száguldanak, mint a motorcsónakok.

"A trükkcsapat talált egy kiszáradt folyómedret Zagora mellett - emlékszik vissza Chabat. - Építettek bele egy kétszáz méteres sínrendszert, amely elég erős volt ahhoz, hogy megtartson három nagy hajómodellt. Aztán meg kellett töltenünk vízzel a medret - ehhez egy völgyzárógát vizét használtuk. Ezután fölvettük, amint Obelix a hajókat vontatja. Ezt követően jöttek a trükkök: szépen teleraktuk a felvételt pálmafákkal, bámészkodókkal, és rengeteg követ varázsoltunk a hajókra."
Az első kapavágástól az utolsó trükkig majdnem egy évig tartott e jelenet elkészítése, és száz ember munkáját igényelte.

A hang

"Imádok a hanggal pepecselni - vallja be a rendező. - Elképesztő, hogy csak a hangok révén mennyi mindennel gazdagítható a film. Thierry Lebon hangmérnökkel és megszállott csapatával mindenféle effekttel pakoltuk meg a jeleneteket, vigyázva persze, nehogy megsüketítsük a nézőket. Munka közben egy csomó olyan poén is eszünkbe jutott, amikre a forgatókönyv megírásakor nem is gondolhattunk.